Átadták az Arany Medál díjakat (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A budapesti Bethlen Téri Színházban szerdán tizenegyedik alkalommal adták át az Arany Medál-díjakat, amelyet még kamaszként alapított Mészáros Márton újságíró. Az idei díjazottak között találjuk a vajdasági Végel Lászlót, Nagy Ervint, Szász Attilát, míg az életműdíjat Lukáts Andor vehette át.

A díjátadás házigazdája ezúttal is Juhász Anna kulturális menedzser volt, s az ünnepi gálán fellépett Földes László (Hobo) Kossuth-díjas bluesénekes, Kiss Zoltán gitárművész, ahogy a díjátadók között volt Halász Judit, Csernus Mariann és Mészáros Márta is.

Az idei elismerésekre, ahogy az előző évfolyamok során is, kizárólag a közönség szavazhatott, így alakult ki az idei győztesek névsora.

Az év írója a vajdasági, Kossuth-díjas író Végel László lett, aki Gion Nándorhoz hasonlóan Szenttamáson született, s első regénye 1967-ben jelent meg Egy makró emlékiratai címmel. „Számomra Jugoszlávia kulturálisan nagyon izgalmas képződmény volt, ám amikor láttam, hogy tankokkal kell »védeni«, akkor azt írtam: legyen vége. Minél előbb, annál jobb. Nincs tehát sem Monarchia-nosztalgiám, sem Jugoszlávia-nosztalgiám. Viszont mindkettő a szellemi hagyományomhoz tartozik, és fontosnak tartom e kelet-közép-európai hagyomány továbbélését elsősorban a városomban, Újvidéken. Újvidék sokáig őrizte is ezt a miliőt a régi Jugoszlávia idején, a dunai egyensúlyt, gyakran Belgrád és Zágráb vitáiban is Újvidék képviselte a középutat, volt benne valami a Balkánból és Közép-Európából is. Soknemzetiségű város volt, a németek a lakosság negyedét tették ki, jó volna, ha ennek legalább az emléke megmaradna” – nyilatkozta egyik interjújában még 2013-ban. Legutóbbi munkája, a Temetetlen múltunk három nemzedék hiánytörténetét felölelő önéletrajzi regény, amely az idén jelent meg.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Az év színésze Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművész lett, akit elsősorban a budapesti Katona József Színházba járó közönség ismerhet, de ő játszotta a Kincsem című közönségdíjas film főszerepét is. Párjával, a nagycétényi származású Borbély Alexandrával játszanak a napokban bemutatott Boldog új évet! című új szlovák vígjátékban is. Szintén a Katona József Színház tagja az év színésznőjének választott Mészáros Blanka is, aki a tavaly bemutatott Guerilla játékfilm női főszerepét alakítja.

Az év filmrendezőjének az elmúlt évek talán legnagyobb visszhangot kiváltó filmjeinek, A berni követ (2014), a Félvilág (2014), az Örök tél (2018) és az Apró mesék (2019) rendezőjét, Szász Attilát választották. Az Örök tél a málenkij robot, a gulágok világát tárja fel, s női főszereplője, Gera Marina a napokban első magyarként megkapta a Nemzetközi Emmy-díjat a legjobb színésznő kategóriában. Az Apró mesék című filmje viszont december 5-én került a szlovákiai mozikba, s női főszerepét Szabó Kimmel Tamás és Molnár Levente partnereként a füleki származású Kerekes Vica játssza.

Az év legígéretesebb fiatal tehetségének a szavazóközönség László Panna színművészt választotta, akit Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című, a legifjabb generáció mindennapjait tárgyaló filmjében láthatunk.

A 2019-es évben az életműdíjat Lukáts Andor Kossuth-díjas színművész-rendező vehette át, aki a kaposvári Csiky Gergely Színház legendás korszakának oszlopos tagja volt, később a budapesti Katona József Színházban játszott és rendezett. Az ő nevéhez fűződő, Egressy Zoltán Portugál című darabját mintegy két évtizedig játszotta a társulat. Komáromban is találkozhattunk vele, ahol 2007-ben Martin McDonagh Az irishmore-i hadnagy című előadását rendezte meg Macskabaj címmel, Csuja Imrével a főszerepben.