(Fotó: Hír TV)

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki szerdán Rácz Zsófiát – közölte a minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek nyilatkozva.

Novák Katalin elmondta: Rácz Zsófia feladata lesz, hogy a magyar fiatalok álláspontját, véleményét, szempontjait meghallja, megértse és a megfelelő csatornákon keresztül azokat továbbítsa a döntéshozó fórumokhoz.

Szintén feladata lesz, hogy a kormányzat által a magyar fiataloknak kínált lehetőségeket olyan formában juttassa el, ismertesse meg az érintettekkel, ahogy azt ők megértik, meghallják

– tette hozzá.

Novák Katalin ezek között az ingyenes nyelvvizsga és KRESZ-vizsga megszerzését, az otthonteremtéssel, családalapítással kapcsolatos programokat, külföldi ösztöndíj-lehetőségeket, tehetséggondozó és szakképzési programokat, illetve a fiatal gazdáknak kínált különböző lehetőségeket emelte ki. Az államtitkár felidézte: Rácz Zsófia kinevezésének apropója, hogy elődjét, Illés Boglárkát a Fidelitas elnökévé választották.

Mint hangsúlyozta: azért esett a választás a 22 éves Rácz Zsófiára, mert – a kormányzat megítélése szerint –

fiatalként maga is alkalmas arra, hogy meghallgassa, meghallja, értse és képviselje a fiatalokat.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Rácz Zsófia Magyarország ifjúsági küldötteként hivatalosan is képviselte a magyar fiatalokat az ENSZ-ben, és tolmácsolta a magyar fiatalok véleményét a világszervezet különböző fórumainak. Így már van tapasztalata a fiatalokkal való kapcsolatfelvételben és abban, hogy a véleményük eljuthasson a döntéshozó fórumokhoz – összegzett Novák Katalin.