Két művésztelep gyűjteményéből válogattak a kiállítás anyagaként (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Két művésztelep közel hetven keramikusművészének mintegy százhúsz alkotása látható  péntektől a komáromi Limes Galéria épületében. A V4 Keramia Art címmel január 10-én az egykori katonatemplomban nyílt kiállítás a visegrádi négyek kerámiába foglalt egységét hirdeti.

Mint a megnyitón elhangzott, a Losonc Kálnói Nemzetközi Kerámia Szimpózium és a hódmezővásárhelyi Vásárhelyi Kerámia Szimpózium gyűjteményes anyagaiból válogatták ki a bemutatott alkotásokat. Mindkét művésztelep nagy múltra és sikeres évadokra vezethető vissza.

Farkas Veronika művészettörténész, a Limes Galéria vezetője köszönti a közönséget (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A losonc-kálnói szimpózium immár több mint harminc éve hívja a szlovákiai és a külföldi keramikusművészeket a művésztelepre. A hódmezővásárhelyi nemzetközi szimpóziumot pedig eddig több mint húsz alkalommal rendezték meg az alföldi városban.

Mindkét településen és annak közvetlen környezetében jelentős hagyományai vannak az agyag feldolgozásának. Már a múltban különféle műhelyek, manufaktúrák alakultak ki e célt szolgálva. Az említett településeken  jelenleg is működik a nagyüzemi feldolgozás. A művésztelep résztvevői e gyárakban alkalmazott agyaggal foglalkoznak a négy-öt hetes alkotási folyamat alatt.

Kis műsor a megnyitón a Kantantína Női Kar tolmácsolásában (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A művésztelepekre elsősorban a visegrádi négyek tagállamaiból érkeznek a keramikusművészek. Ugyanakkor a magyar, szlovák, lengyel és a cseh alkotók mellett az elmúlt évtizedekben francia, angol, olasz, de még dél-amerikai és japán keramikus is dolgozott az alkotótáborokban.

A művészek között számosan akadnak olyanok is, akik mindkét művésztelepen megfordultak már. Az egyik közülük az Ipolyságon élő és alkotó Kutak Adrienn keramikusművész, aki az elmúlt mintegy húsz esztendőben közel tucatszor vett részt a szimpóziumokon.

A megnyitó közönségének egy része (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ugyancsak mindkét művésztelepen jelen volt a váci Csemán Ilona, a péceli Pannonhalmi Zsuzsa, avagy a pozsonyi Ivica Markovičová.

A verniszázson a művésztelepek számos alkotója vett részt. A szlovákiai keramikusművészek mellett Magyarországról illetve Csehországból is érkezett alkotó a pénteki megnyitóra.

Németh Bozó Andrea, a losonci Nógrád Múzeum és Galéria művészettörténésze (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Németh Bozó Andrea, a losonci Nógrád Múzeum és Galéria művészettörténésze megjegyezte: a losonci-kálnói szimpózium kortárs kerámia gyűjteményes anyagának tulajdonosa a losonci intézmény.

„A szimpóziumok utolsó tíz évének anyagából válogattunk a komáromi kiállításra. Az alkotások elsősorban a kerámia üzemben használatos samott anyagból készültek”

– jegyezte meg a losonci művészettörténész.

Kutak Adrienn keramikusművész és Pannonhalmi Zsuzsa, keramikusművész, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„A tárlat koncepciója a V4 kulturális vonalon nyugszik. Hasonló a történelmünk, de a tárgyi kultúránk is nagyrészt azonos, ez adja a szimpóziumok egységét is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Pannonhalmi Zsuzsa, Ferenczy–díjas érdemes művész, a hódmezővásárhelyi Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke. Majd hozzátette:

a közös gondolkodás, a reflexek azonossága jelenik meg a nemzetközi szimpóziumokon.

A művészteleppel kapcsolatban kifejtette: az közös munka, az alkotói folyamat hosszútávon karakterré is válik, melyben szintúgy felfigyelhető a közép-európaiság.

Mintegy hetven művész alkotásai láthatóak a tárlaton (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A komáromi katonatemplomban megnyílt kiállítás egy vándortárlat első állomása, a tervek szerint az idei évben a visegrádi négyek mindegyik államába eljut a művészien válogatott értékes anyag. A vándorkiállítás az ősz folyamán Hódmezővásárhelyen zárulna egy szakmai konferenciával.

Már az alkotók, nemzetek sokszínűségét látva is elmondható, hogy a Limes Galériában rendhagyó és különlegesen gazdag kiállítást tekinthetünk meg. Az érdeklődők a tárlatot február elejéig láthatják.