Fotó: rimaszombati Magán Konzervatórium

Nem is olyan rég érdekes meghívót hozott a posta, egy rimaszombati musicalbemutatóra, amelynek a bemutatóját a Dúsa úti lakótelepen tartották. Szupersztárt keresünk – ez volt a bemutatandó musical címet, s talán az alkotók se gondolták, hogy a musical szereplőinek álmát megelőzi a valóság – a balogújfalusi Ruszó Tibor ugyanis megnyerte az egyik magyar kereskedelmi csatorna tehetségkutatóját.

A Magán Konzervatórium Rimaszombat egyik legfiatalabb középiskolája, amely akkor került a média középpontjába, amikor Marian Kotleba akkori megyefőnök be akarta azt tiltani. A kassai alapítású iskola 2010-ben Nyustyáról került a gömöri székhelyre, az egykori Műszaki Szakközépiskola Iskola utcai épületébe. Talán nem volt véletlen, hogy a kassai iskola annak idején Gömörben nyitott kihelyezett tagozatot, hiszen nagyon sok tehetséges zenészdinasztia működött-működik a régióban, s alig van olyan cigány család, amelyben ne nőttek volna fel tehetséges zenészek. Helyi zenei szakközépiskola híján ezek egy része Kassán, Besztercebányán vagy Budapesten folytatta a tanulmányait.

Kassán több állami és maszek konzervatórium is alakult, ezek egyike Kassán, a Tűzoltó u. 1. szám alatt megalakult magán zenei és dramatikus konzervatórium, amely idővel Nyustyán nyitott kihelyezett tagozatot. De Nyustya kiesett a régió központjából, s bizony például Fülekről, de akár a déli falvakból naponta utazgatni a kisvárosba ugyancsak lefárasztotta a diákokat. Így került képbe Rimaszombat, s az iskola 2015 szeptemberétől önálló jogi személyként tevékenykedik. Az iskola igazgatónője a kezdetektől fogva Gabriela Radičová, aki örömmel mondja, hogy van létjogosultsága az iskolának, s a diákjaik egyre több helyi rendezvényen szerepelnek, így a Városháza és a Rimaszombati Kávéház rendezvényein is találkozhatunk velük. A tanári karban a régió tehetséges zenészeivel találkozhatunk, így itt tanít Martin Horváth (hegedű), Kökény Tibor (harmonika) vagy Licsko Péter zeneszerző, a város himnuszának szerzője,  s bizony a diákjaik közül is jó néhányan bizonyítottak már versenyeken és különböző formációkban. Danyi Csaba, György Erik  (hegedű), Illés Benjámin (harmonika), Bobák Krisztián (zongora), Várady Zsolt (gitár) – ma már kapós zenészek, akik bizonyították, hogy ha megkapják a lehetőséget, tudnak is élni vele.

„Nagyon elégedettek vagyunk az eltelt esztendőkkel” – mondja az igazgatónő, aki nem fél attól, hogy végzős diákjaik nem találnak majd munkát, hisz az elmúlt időszakban több magán zeneiskola is alakult, de az államiak is várják a frissen képzett tanerőt. A hangszeres oktatás mellett van ének és színészi oktatás is, s ugyan a képzés szlovák nyelven zajlik, a tanárok magyarul is segítik az oktatást, főleg azoknál a gyerekeknél, aki a kezdetekkor csak törve beszélik a szlovák nyelvet. Az iskola felvállalja, hogy elsősorban a roma diákoknak nyújt továbbtanulási lehetőséget, de vannak nem roma diákjaik is. Az iskola hatéves képzést kínál, s az első négy év során a diákok általános tudást, s érettségit szerezhetnek, s ezt követően, aki marad, az megszerezheti az ISCED 5B műveltségi fokozatot, amely a DiS. art cím viselésére jogosítja fel. Ötödik és hatodik osztályban már a diákoknak lehetőségük van tanítani is, így a felsősök például már a környékbeli művészeti iskolákban taníthatnak. Ami a napi tanítást illeti, vannak közös tantárgyak (ilyenek az elméleti és az általános képzéshez elengedhetetlen tantárgyak, az angol nyelv), vannak csoportos tantárgyak (ének, színészet), s természetesen egyénileg zajlanak a hangszeres foglalkozások. Ez alól az iskolai zenekarok képeznek kivételt, a kamarazenekar mellett népi zenekaruk és kórusuk is van már, amelyeknek mind a klasszikus, mind a roma zenei repertoárja ugyancsak gazdag, s a hagyományos roma zenétől a musicalekig terjed.

Fotó: rimaszombati Magán Konzervatórium

S ha már a musicalt említettük, az iskola tanárnője, Katarina Smaczna állt elő az ötlettel, hogy bemutassanak egy saját készítésű musicalt, amely valahol a saját törekvéseiket rakja fel a színpadra. A szöveget és a librettót is a tanárnő írta, a zeneszámokat pedig több jeles musicalből válogatták ki. Az iskola, a Kult Minor és az Egyenlő Esélyt polgári társulás vállalta fel a projekt finanszírozását, s az elkészült előadás bemutatójára a Dúsa úti lakótelep (Feketeváros) alapiskolájában került sor, ahol a kis nebulók üdvrivalgással fogadták azt. A musical sztorija nagyon egyszerű, az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató versenyt hirdet, amelyre beneveznek az egyik roma lakótelep diákjai. Bár sokan nem látnak fantáziát a lehetőségben, van, aki nem adja fel, s bebizonyítja, hogy a roma telepről is el lehet jutni a csúcsra. Az előadásban Ján Čonkát, Vanesa Brandovát, Balog Ádámot,  Michaela Cibuľovát, Tari Dominikát, Vojtech Klinecet, Horváth Nikolát, Oláh Patrikot, Klaudia Havranovát, Porteleky Melisszát, Rácz Józsefet és Deme Robertát láthatják a nézők, s ahogy a rendező hangsúlyozza, a forgatókönyvet ő írta ugyan, de az egyes jeleneteken közösen dolgoztak, így együtt találták ki a koreográfiákat is, ahogy magyar szövegek is szerepelnek az előadásban, amelyet azóta már több helyen, így Losoncon is előadtak, s várják az újabb lehetőségeket is.

S mintha a  musical megelőlegezte volna a valóságot, decemberben a balogújfalusi Ruszó Tibor megnyerte az X-Faktor idei évfolyamát. A fiú a lehető legmélyebbről indult, de bebizonyította, hogy a tehetség akár a bárhonnan elindulhat, csak kitartás és akarat kell hozzá. Ruszó Tibornak sikerült, egy ország ismerte meg a nevét, fellépést fellépés követ. Karácsony előtt alapiskolájában, Bátkában is fellépett, ahol nagyon büszkék a tehetséges tanítványukra, de a környékbeli romák is példaként tekintenek rá, s alig tud végigmenni a gömöri utcákon, hogy ne állítanák meg a hívei legalább egy közös fotó erejéig. Tibi elindult egy úton, amely nem lesz egyenes, s nagyon sok kitartás és akarat kell hozzá, hogy elérje céljait. De ahogy a rimaszombati diákok által bemutatott musical is hirdeti, semmi sem lehetetlen.