Keleti Éva, Jankovics Marcell, Fiedler Ferenc, Alexander Gyenes, Várady Róbert és Lukáts Andor alkotásai láthatók február másodikáig a Műcsarnokban. Azt hiszem, ez az egyszerű mondat is többet mond mindennél, de aki ellátogat a Műcsarnokba, készüljön fel arra, hogy az legalább négy-öt órát elvesz az életéből.
A magyar színészportré-fotózás legjelesebb képviselőjétől a kassai születésű Fiedler Ferenc szabad asszociációin át a pozsonyi gyökerekkel bíró Jankovics Marcell Trianont idéző karikatúráiig a választék egészen kivételes.
Keleti Éva
Élet/képek címmel nyílt meg Szarka Klára szerkesztésében Keleti Éva fotóművész retrospektív tárlata, amely nemcsak Keleti Éva munkásságát, hanem magát az életét, élet/képeit is felrakja. A kiállítás négy teremben kap helyet, az első háromban a Kossuth-díjas fotóművész életét és riporteri múltját mutatja be. A művész vall az életéről is, amely zsidó származása lévén nem egyszer összefonódott a halálveszéllyel, sokszor a szerencse/véletlen mentette meg az életét a nyilas korszakban.
A háború borzalmai után kémia-fizika szakos lett, s egy véletlennek köszönheti, hogy fényképezőgépet vett a kezébe, s mivel 1956-ban a jelentős fotósok egy része elhagyta az országot, míg ő maradt, így egyenes út vezetett a színházi fotózás felé.
Alig van olyan jelentős színházi előadás vagy színházi alkotó, aki nem Keleti Éva fotóin maradt meg az örökkévalóságnak.
Törőcsik Mari, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Básti Lajos (sokáig folytathatnánk a névsort), de legendás táncszínházi előadások, és az MTI-nél (Magyar Távirati Iroda) eltöltött évek legismertebb darabjai is. Több évtizedes tevékenység után Keleti Éva hosszú évekre szögre akasztotta a fényképezőgépét, míg baráti unszolásra visszatért, de immár digitális géppel.
Sok barátját újrafotózta, így Törőcsik Mari, Mácsai Pál, Béres Ilona, Gálvölgyi János, Orosz Adél is újfent látható a negyedik teremben, ahogy olyan fiatal tehetségek is megjelennek a képein, mint Vecsei H. Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila, Csányi Sándor, Brasch Bence, de például Molnár Piroska, Kulka János testvérével, Janinával vagy a gútai Telekes Péter is, aki rangidős vígszínházi kolléganőjével, Szatmári Lizával „fotóztatja” magát. Március óta 59 új portré készült az immár 89 éves művész műhelyében.
A tárlat az elkövetkező egy hónapban az alkotók tárlatvezetésével is megtekinthető, hetedikén, kedden 16.00 és 17.00 órától maga Keleti Éva, míg másnap 19.00 és 20.00 órától Fábián Éva fotóművész kalauzolja az érdeklődőket.
S nem utolsósorban megjelent egy csodálatos album, amely a tárlaton nem látható fotókat is tartalmazza, s amelyet a tárlat látogatói jelentős kedvezménnyel vásárolhatnak meg.
Képpraxisok 2
Két felvidéki származású művész munkái is láthatóak a Képpraxisok 2 tárlatán, ahol Alexander Gyenes, Várady Róbert és Lukáts Andor munkái mellett a pozsonyi felmenőkkel rendelkező Jankovics Marcell mellett a Kassán született, az óceánon túl világhírnevet szerzett François Fiedleré (Fiedler Ferenc) is láthatóak.
Jankovics Marcell Kossuth-díjas magyar rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, író, politikus. A kiállítás szerteágazó művészeti tevékenységének bemutatására vállalkozik, fókuszba állítva grafikai-képzőművészeti tevékenységét. A kiállításon Jankovics rajzfilmrendezői munkásságát is végigkövethetjük, az 1973-ban készült, Balázs Béla-díjat nyert János vitéztől, az Oscarra nominált Sisyphuson és a cannes-i Arany Pálma-díjas Küzdőkön át az Ember tragédiájáig.
A tárlaton nem csak az animációs filmekből és könyvillusztrációkból ismerős képek eredeti rajzait láthatjuk, hanem a tervként megmaradt filmforgatókönyveket és figuraterveket is felfedezhetjük.
A közeli évfordulóhoz kötődve új, kiemelt válogatásban mutatja be a tárlat Jankovics Marcell Trianon rajzsorozatát (a teljes sorozat az idén jelent meg a Méry Ratio gondozásában) és több, eddig kiállításon nem szerepelt tusrajzát is. A Műcsarnok kiadványboltjában megvásárolhatjuk az MMA Kiadó gondozásában megjelent monográfiát is Hoppál Mihály és Varga Zoltán tollából, amelyből kiderül, hogy a művész továbbra is tevékeny, s az idén várható a Toldit feldolgozó rajzfilmjének a bemutatója is.
Nem sokan tudják, hogy a François Fiedler néven világhírűvé lett Fiedler Ferenc 1921-ben Kassán született, de a család a trianoni döntés után úgy határozott, hogy Nyíregyházára költöznek. Nyíregyházán nevelkedett, és gyakori betegeskedései miatt sokat kellett időznie a szoba magányában. Talán ez a kellemetlen élmény vezetett később ahhoz, hogy felnőtt mesterként már szinte kizárólag a szabadban alkotott, gyermekként azonban épp e kényszerűségnek lett jótékony következménye, hogy olyan intenzíven fordult a rajzolás és a festés felé.
Bár képzőművészek kapcsán nemigen szoktunk „csodagyerekekről” beszélni, a kis Fiedler esetében nem túlzás ez a kifejezés, mivel igen fiatalon bámulatos tehetségről tett tanúbizonyságot.
Ötévesen már olajfestékkel dolgozott, hamarosan Leonardo és Caravaggio képeit kezdte másolni, tízévesen pedig felnőtt művészekkel együtt állított ki – írja róla a kiállítás egyik kurátora, Rockenbauer Zoltán (a tárlat másik kurátora Makláry Kálmán). A Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István volt a mestere. Tanulmányait együtt kezdte Dávid Terézzel – aki később Amerikában Tissa Davidként vált neves rajzfilmkészítővé – és a később ugyancsak francia földön festőként kiteljesedő Reigl Judittal. A negyvenes években igen aktívan dolgozott, több alkotását is megvásárolta a magyar állam, ezek a figuratív művek ma is a Nemzeti Galéria gyűjteményében találhatóak. 1947 őszén a budapesti Fórum Klubban együtt állított ki Reigl Judittal, Hantai Simonnal és még két fiatal művésszel együtt. A következő esztendőben újra Hantai Simonnal állított ki a Római Magyar Akadémián, majd Párizsba utazott ösztöndíjjal, de a „fordulat évének” keményedő politikai viszonyai között utóbb az ösztöndíját visszavonták. Fiedler nem tért haza, s ahogy Juhász Ferenc barátja, Hantai, ő is az emigrációt választotta. Nyolcvanéves korában halt meg, 2001-ben, gazdag, befejezett életművet hagyva maga után.
A Képpraxisok 2 tárlaton láthatóak még Várady Róbert, Alexander Gyenes és Lukáts Andor munkái is. Közülük talán a legkevésbé ismert Várady Róbert, akinek a tárlata az elmúlt tíz évben készült munkáiból válogat. Igyekszik átfogó képet nyújtani Várady intellektuális élményeket nyújtó képalkotó gyakorlatáról, melyben nagyrészt az ember/egyén és az őt körülvevő társadalmi, kulturális, fizikai tér viszonya, annak ellentmondásossága, talányossága tematizálódik.
Absztrakt felületekből és leíró-megjelenítő elemekből álló, pontosan kidolgozott festői részletekkel létrehozott munkái a festőiség és a jelentéstartalom gazdag tárházát jelenítik meg.
A párhuzamosan készült, de eltérő sorozatokhoz tartozó festmények együtt, egyszerre láthatók a kiállításon.
Alexander Gyenes Amerikában élő magyar származású biokémikus, képzőművész. A műcsarnokbeli kiállítás elsősorban a csillagászati kutatás területeiről kiinduló szeriális projektjeit mutatja be. A kiállítás egyik kulcsfigurája a kora 20. századbeli jezsuita csillagász, Fényi Gyula. Az asztronómus aprólékos rajzok segítségével a napkitörések törvényszerűségeit térképezte fel. Gyenes számára az asztronómiai témák termékeny teret kínálnak a megfigyelés folyamatának és valósághoz való viszonyának művészi módon való feltárására.
A kiállított munkák alapvetően a következő négy csillagászati eseményt dolgozzák fel: Fényi Gyula S. J. csillagásznak a 20. század elején rögzített napkitörés-megfigyeléseit, a Giotto űrszonda 1986-ban készült felvételeit a Halley üstökösről, a Vénusz bolygó 2012-es elhaladását a Nap előtt, valamint a 2017-es részleges napfogyatkozást, ahogy az Észak-Amerikából megfigyelhető volt.
Ezeket járják körül a kiállított művek: monotípiák, videómunkák, digitális nyomatok, grafikai művek és kézzel faragott szobrok.
Az 1943-ban született Lukáts Andor Kossuth-díjas színművész a magyar színházi élet egyik legsokoldalúbb alakja, számos nagy sikerű film főszereplője ezúttal ismét a képzőművészet területére látogat.
Sorskérdések címet viselő videóinstallációja hét életkoron keresztül, különböző nemű, különféle sorsú hétköznapi emberek mindannyiunkat megszólító történeteiről mesél.
Milyen kérdések foglalkoztatnak egy óvodás kislányt, egy fiatal apácát vagy egy hatvanéves orvost? Hogy látja a jövőt egy állami gondozásban élő kamasz és egy háromgyerekes elvált édesapa? Összegzés, újrakezdés, reményvesztettség, hit. Több mint látnivaló – lehet, hogy kimondja bármelyikünk megélt sorskérdését. Lukáts Andor színészi pályája szokatlan módon indult: először lakatosként dolgozott, majd amatőr színészként a Pinceszínházban mutatkozott be, aztán a legendás kaposvári Csiky Gergely Színház segédszínésze, színésze, végül rendezője lett. 1994 és 2008 között a budapesti Katona József Színház tagja, ahol megrendezte a színház történetének – 20 évig játszott – legnagyobb szériában futó darabját, a Portugált. 2008-ban megalapította a Sanyi és Aranka Színházat, ebben a műhelyben valósította meg mindazt, amit a színházról és a színészetről gondol, és afféle „mindenesként” vitte a színház dolgait: pályázatot írt, világított, játszott és rendezett. Filmszínészként és filmrendezőként is kimagasló eredményeket ért el.
Száznál is több filmben játszott, többet ő maga rendezett. Egyik legemlékezetesebb alakítását a Xantus János által rendezett Eszkimó asszony fázik című filmben, egy süketnéma férj szerepében nyújtotta. 1980-ban rendezte első filmjét (Alagút), melynek egyben szövegkönyvírója is volt, de filmre vitte a Katona József Színházban nagy sikert arató Portugált is. Két előadást (Macskabaj, Egy lócsiszár virágvasárnapja) rendezett Komáromban, a Jókai Színházban is. Sokoldalúsága és a műfajok közötti kísérletező kedve már fiatalon megmutatkozott. 2001-ben híres osztrák személyiségekről készített egész alakos, fotó alapú sziluettképeket, a sorozatot Bécsben mutatták be. 2008-ban a Budapest Transzfer Nemzetközi Irodalmi Fesztivál keretében kortárs művészekről, húsz magyar íróról és költőről alkotott sziluettképet. Fotóiból a Petőfi Irodalmi Múzeum, a FUGA Építészeti Központ, legutóbb pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház rendezett kiállítást. A kilencvenes évek második felében több alkalommal megszervezte a Világ Csendjének nevezett néma összejövetelt, azzal a szándékkal, hogy ráirányítsa a figyelmet a mai világ zajos rohanására.
