Február a meteorológiai évszakváltások szerint az utolsó téli hónapnak számít (csillagászatilag nem hónapváltáskor következik be az évszakváltás). Ősi magyar nevén jégbontó hava, a népi kalendáriumban pedig böjtelő havaként említik. Nevét Februus isten után nyerte, akit a megtisztulás isteneként tiszteltek az ókori Rómában.
A január és a február volt az utolsó két hónap, amit utólag hozzáadtak a római naptárhoz, mivel az ókori rómaiaknál ez a téli időszak eredetileg nem kapott hónapot. Bár egy ideig még március volt az év első hónapja, hamarosan a január vette át ezt a helyet, így vált a február az év második hónapjává. Kitűnik a többi hónap közül azzal is, hogy ez a legrövidebb hónap, hiszen csak 28 napos, illetve négyévente, szökőév alkalmából, így idén is 29 napos.
A mai nap, azaz február 2-a gyertyaszentelő napja. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Mária tisztulásának napja – görögül hypapanté, vagyis találkozás. Arra emlékezünk, amikor Szűz Mária, negyven nappal Jézus születését követően, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A mózesi törvény szerint előírt áldozat felajánlásakor jelen volt Anna és az agg Simeon is, aki
a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust, s a világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása.
A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe volt, mivel magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; amikor a fiatal anya először ment templomba, gyertyát vitt a kezében; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe. A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték. Úgy tartották, hogy megvéd a gonosz szellemektől. Nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyákat.
E nap mindenütt időjósló nap: a hideg idő a korai tavasz hírnöke, a jó idő azonban hosszú telet ígér. Közismert hiedelem szerint ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor megijed és visszabújik barlangjába, és még negyven napig tart a tél, de ha nem, korai tavaszra számíthatunk.
Claude Gaignebet francia tudós szerint a medvének éjjel kellene megnéznie az árnyékát, kiderítendő, telihold van-e, vagy sem. Az időjóslásnak, legalábbis naptári vonatkozásban, csak így van értelme. Ha ugyanis gyertyaszentelőkor telihold van, messze esik a húsvét; ha azonban, újhold lévén, az orráig sem lát a mackó, hamarosan itt van, a csillagászati tavasz beköszöntekor. Őseink a medvében a legfőbb a vegetációs ciklus, illetve a holdváltozások urát tisztelték.
Február 5-én Szent Ágota napjához általános vélemény szerint gonoszűző hagyomány tapad. Eleink ilyenkor körülsöpörték a házat, az ólakat, hogy kiűzzék a házi férgeket, bogarakat, ilyenkor jött ugyanis el az ideje a tavaszi munkák megkezdése előtt, hogy megszabaduljanak a házban elszaporodott, bajt, betegséget terjesztő, kárt okozó férgektől, bogaraktól.
Február 6-a, Dorottya napja ugyancsak népi időjósló nap: „Dorottya még szorítja, Julianna tágítja” – tartotta a néphit. Ilyenkor már némi enyhülés tapasztalható. Az Ágotától megszorított időjárást, a hideget Dorottya tágítja, azaz enyhíti.
Február 14-én, Bálint napján ha hideg, száraz az idő, jó termésre lehet számítani. Tájanként más-más hiedelem kötődik ehhez a naphoz. Szent Bálintot főleg a nyavalyatörősök és a lelkibetegek tisztelik. Az ünnep modern formája Angliából indult a XV. században, és a XIX. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek ezen a napon. Belgiumban, Angliában, Észak-Amerikában a szerelmesek napja (Valentin) volt (s mára tájainkra is átterjedt), Németországban viszont eredetileg szerencsétlen napnak számított.
Február 16-ától, azaz Júlia napjától az idő melegebbre fordulását várta a néphit. Ha mégis havazott aznap, akkor „bolondoztak a Julisok”, vagy megrázták a dunyhájukat.
Február 19-e Zsuzsanna napja, aki a népi időjóslás szerint elviszi a havat. A néphit szerint ha ekkor magasan száll a pacsirta, hamarosan megjön a jó idő, és ha reptében még énekel is, akkor már biztosra vehető, hogy itt a kikelet. De ha a pacsirtát alacsonyan látták repülni, azt gondolták, tovább tart még a tél. Kedvező jelnek tekintették, ha csorog az eresz, mert jó termést ígért. A pásztorok úgy tartották, hogy Zsuzsanna rápisil a hóra, és az elolvad. A mondás szerint: „Zsuzsánna elpisálja a havat”.
Február 24-e jégtörő Mátyás napja, azaz Mátyás apostol ünnepe. Érdekes az ehhez a névhez fűződő jégtörő jelző magyarázata. A középkorban szokásos volt a szenteket jellemző tárgyakkal ábrázolni, hogy az egyszerű, írástudatlan hívek is rájuk ismerjenek. Így ábrázolták Szent Mátyást vértanúságának eszközével, a bárddal, mivel az apostolt Jeruzsálemben lefejezték. A néphit az idő lassú enyhülését, a hó olvadását kapcsolatba hozta az apostollal, aki megkönyörül az embereken, és bárdjával megtöri a jeget, elűzi a hideget.
Mátyás napján mindenki örömére végre betekint a tavasz, Mátyás az, aki ha talál, megtöri a jeget, ha nem talál, akkor csinál. Sok helyen úgy vélik, hogy Mátyás kiosztja a madarak sípjait és szűre ujjából kiereszti a tavaszt.
Ha az idő aznap havas volt, búzát, árpát, zabot vetettek, a gazdasszonyok pedig sárgarépát, petrezselymet, borsót, abban a reményben, hogy akkor nem eszi meg a féreg a magvakat. Azt is mondták, ha ilyenkor esik az eső, akkor elveri a jég a termést, a szőlő pedig savanyú lesz. Mátyás a halászoknak is jeles napja, ekkor kezdenek ívni a csukák. Az ezen a napon fogott csukát a nép „Mátyás csukájá”-nak nevezi, mely egész évre bő halfogást ígér.
A Mátyás-napi időjárásból nemcsak az éves termésre, hanem a tojásszaporulatra is következtettek eleink. Egyes vidékeken a Mátyás-napi libatojást megjelölték, vagy nem is költették ki, mert úgy tartották, hogy az e tojásból kikelt liba szerencsétlenséget hoz. Az aznapi hideg idő jó termést jelentett, a szeles pedig kevés tojást. A pásztorok azért is várták szívesen Mátyást, mert elhajtotta a havat, kilátszott a fű a hó alól, és a meddő juhokkal mehetett a legelőre a juhász. Amikor szabályozták az ellést, úgy intézték, hogy Mátyáskor következzen be.
