(Fotó: Sita)

Igor Matovič miniszterelnök a március 25-i kormányülést követően a szociális és munkaügyi miniszterrel, Milan Krajniakkal közösen (Sme rodina) tartott sajtótájékoztatón bejelentette kormánya első mentőcsomag-javaslatát a járvány sújtotta országban.

A munkaügyi tárca által benyújtott javaslatokat még tegnap elfogadta a parlament, amely a járványhelyzet miatt bajba került munkavállalók és kisvállalkozók megsegítéséről is rendelkezik.

A változások az ápolási díjat, a karantén ideje alatti betegszabadságot, a munkavállalói bérekhez, valamint a minimális járulékokhoz való hozzájárulásokat és az egyéni vállalkozók járványhelyzet miatt kiesett jövedelmeit is érintik.

A beterjesztett javaslatok a parlament jóváhagyását és a köztársasági elnök aláírását követően azonnal hatályba lépnek.

A társadalombiztosítási törvény módosítása meghosszabbítja az ápolási díj (OČR) kifizetését

Tehát a szülők az iskola, óvoda, bölcsőde bezárása miatt otthon maradt gyermekeik után az ápolási díjat az iskolabezárás teljes idejére megkapják. Ezen felül az eddigi 10 évről 11 évre emelték a jogosult gyermekek életkorát. A súlyos fogyatékossággal élő gyermekek szülei a gyermek 18 éves koráig jogosultak az ápolási díjra.

„Az összeget a bruttó fizetés 55%-ban határozták meg, ami a kézhez kapott fizetés 70%-ának felel meg az iskolák bezárásának teljes időtartama alatt” – ismertette Milan Krajniak.

További fontos változás, hogy a szülők felváltva is otthon maradhatnak a gyerekekkel, ami eddig nem volt lehetséges, ezt azonban a Szociális Biztosítónak jelezniük kell.

További újdonság, hogy a karantén ideje alatt is jár a táppénz

A táppénzt a Szociális Biztosító fizeti már az első naptól. „Eddig a munkáltatót terhelték ezek a költségek az első 10 napban. Ezt megváltoztatjuk, és a Szociális Biztosító fizeti a betegbiztosítási ellátást már az első naptól kezdve” – magyarázta a miniszter.

Az ellátásra való jogosultságot az orvosnak kell megerősítenie, a biztosító pedig telefonon vagy e-mailben is elfogadja az igazolásokat.

A támogatásra a munkáltató is jogosult lesz

A társadalombiztosításról szóló törvény módosításán keresztül biztosítana a kormány kedvezőbb feltételeket a munkáltatóknak is, amennyiben nem bocsátanak el alkalmazottakat a rendkívüli helyzet idején, illetve az ezt követő időszakban.

A támogatásra az a munkáltató is jogosult lesz, akinek a forgalom visszaesése, vagy a beszállítók elmaradása miatt kell bezárnia az üzemét.

„A hozzájárulás összegéről és a pontos feltételekről később dönt a kormány, jelenleg csak kereteket határoztuk meg” – fogalmazott Krajniak.

Az intézkedés az önálló kereső tevékenységet végző személyeket is érinti majd, tehát mind a munkavállalók, mind a vállalkozók számára mentőövet szeretne nyújtani a kormány.

Az alapfeltétel az lesz, hogy a támogatás lehívása után is tovább kell üzemelni – áll a minisztérium honlapján. A hozzájárulást az Uniós Alapból és szükség szerint az állami költségvetésből finanszírozzák majd.

A Szociális Biztosító reagált a tegnap hozott intézkedéscsomagra

A Szociális Biztosító felhívta a figyelmet arra, hogy az ápolási díj folytatásáról az alkalmazott köteles értesíteni a munkáltatót, nem pedig a biztosító.

„Nem tartozik a Szociális Biztosító hatáskörébe, hogy értesítse a munkáltatót arról, hogy alkalmazottja azért nem dolgozik, mert az iskolai és egyéb létesítmények bezártak. Tehát a munkavállaló kötelessége értesíteni a munkáltatót” – hívják fel a figyelmet.

SZE, forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Szociális Biztosító