Határzár Kalondán (Fotó: Papp Sándor/Felvidék.ma)

Minden másként van! Még fel sem fogjuk ép ésszel, még viccelődünk, még borzongunk és reménykedünk, hogy csak egy rossz álom az egész.

A márciusi ünnep elmaradt, azt már furcsa volt átélni, mert a kokárda ott maradt az előszoba kiskosarában, ahol egész évben várja, hogy a szívünket díszítse egy napra.

Most minden másként van. Gyönyörű kint az idő, faluhelyen ilyenkor már jótékony zaj hallatszik az udvarokból, kertekből, most viszont vészjósló csend honol mindenhol.

Az Ipoly völgyében sem hallatszik a másik partról a forgalmas út zaja, csak a tavaszt üdvözlő madarak trillázása figyelmezteti a szobáikban megbúvó embereket, hogy az élet él, és élni akar, akár az önző emberiség nélkül is.

Száz éve ilyenkor valami hasonló feszültség lehetett errefelé is az emberek szívében.

Akkor is egy koronavírus terjedt, amely a Szent Korona népét tizedelte meg. Akkor egy „Benessimus Panslavizmus Maximus” nevezetű betegség keltette életre ezt a vírust.

Azóta sok víz folyt le a (papír)hajózható Ipolyon is, és a határok is egy külön történelmet írtak a régiókban, ahogy a Kalonda – Ipolytarnóc határátkelőhely is, ahol most az úton keresztbetett betonfalak között hiába várja a Palóc Határkereszt az arra járókat, hogy egy főhajtással, szalaggal, vagy mécsessel éltessék folyamatosan az összetartozás érzését, csak szigorú rendőrautók cirkálnak.

Megint el vagyunk zárva egymástól, még fel sem fogjuk igazán.

Viszont nincs más lehetőségünk, mint a mindent fölülíró magyar életösztön erősítése.
Imádkozzunk a maszk mögött is és vigyázzunk egymásra.