FERENC pápa (Fotó: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani)

Zuzana Čaputová köztársasági elnök szerdán délután telefonon beszélt Ferenc pápával, és meghívta Szlovákiába.

Čaputovának júniusban a Vatikánba kellett volna látogatnia, de tekintettel a jelenlegi helyzetre, nem biztos, hogy ez a látogatás megvalósul – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martina Goffová, az elnöki hivatal kommunikációs osztályának igazgatója.

„Arról is beszéltem a pápának, hogy Szlovákiában nagyon fegyelmezettek az emberek” – mondta Čaputová. Az államfő megköszönte Ferenc pápának, hogy bátorította az embereket és reményt adott nekik.

„Úgy gondolom, a szenvedés, amelyet most mindannyian átélünk, segít felismerni, hogy együtt vagyunk, és kölcsönösen segítenünk kell egymást” – mondta az államfő.

Hozzátette, a Szentatya szívélyes üdvözletét küldi minden Szlovákiában élő embernek, és azt üzeni, ne veszítsék el a reményt, legyenek fegyelmezettek és erősek. Arra kért mindenkit, vigyázzanak a legidősebbekre, mert ők a társadalom emlékezete.

„A pápa arról tájékoztatott, hogy egészséges, és megpróbál a sajtón keresztül szólni a hívőkhöz” – mondta Čaputová. Meghívására a pápa azt válaszolta, ha a helyzet megengedi, örömmel jön.