Simonyi Lajos tanár, festőművész több szálon kötődik az Ipoly mentéhez, a szülőföldjéhez. Ipolyság is hűen ápolja örökségét, tiszteleg emléke előtt. A több száz darabból álló Simonyi-hagyaték tulajdonosa és őrzője a város, valamint a Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre. S immár húsz esztendeje viseli a Simonyi-gyűjteményen alapuló galéria a Simonyi Lajos Galéria nevet.
De ki is volt az a sokoldalú személy, akit az Ipoly mente mellett Érsekújvár környékén és Párkányban is jól ismertek?
Simonyi Lajos 1904. december 13-án született az Ipolysághoz közeli Horváti községben. A tizenkét gyermekes Simonyi család második gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesapja kántortanító, édesanyja nevelőnő volt a község módosabb családjainál. Az első világégést követően középiskoláját az esztergomi Főreál Gimnáziumban végezte.
Nem volt könnyű az odajutás, sokszor csempészekkel együttműködve jutott el az iskolába – ezt már Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria vezetője mondta a Felvidék.ma megkeresésére. „Mindez bizonyítja, nagy volt a tanulásvágya” – tette hozzá.
Mint elmondta:
„már gyermekkora óta megmutatkozott képzőművészeti tehetsége, az első világháború alatt már képeslapokat festett. Ezzel segítette a család megélhetését. Esztergomi évei alatt már komolyabban foglalkozott a festészettel.”
Királyfalvi-Kraft Károly festőművész és Háber János volt az első mestere az esztergomi évek alatt.
Középiskolai tanulmányait követően a prágai német műszaki egyetemre iratkozott be. Közben elhunyt az édesapja, így felfüggesztette az egyetemi tanulmányait. Katonának áll, tizedesként Ungváron szolgált. Leszerelés után, a húszas évek végén Ipolynyéken kap segédtanári állást, így kerül vissza az Ipoly mentére. Ám ez nem tart sokáig, a harmincas években Naszvadon, majd Udvardon tanított. A második világháború idején tartalékosként pár alkalommal behívták katonai szolgálatra.
A magyar iskolák 1950-es újraindítása után Kürtön kap állást, majd öt év múlva a tardoskeddi iskola igazgatójává nevezik ki. Az ő nevéhez fűződik a falusi iskola modernizálása. A tanári pálya mellett folyamatosan képezte magát. Az ötvenes években Pozsonyban főiskolai pedagógiai képesítést szerez történelem és képzőművészet szakon. Majd az eperjesi Šafárik Egyetemen szerzett képzőművészeti diplomát.
Pedagógiai karrierje csúcspontjaként a hatvanas években a nyitrai Pedagógiai Főiskola képzőművészeti tanszékén oktatott. 1965-ben innen ment nyugdíjba.
Nyugállományba vonulása után Párkányba költözött. Az ő közreműködésével nyílt meg a helyi művészeti alapiskola képzőművészeti tanszaka, ahol Simonyi tanító-igazgató volt tíz éven keresztül.
A közösség számára mindenütt hasznossá tudta tenni magát. Aktív tagja volt a Csemadoknak, színi előadások szervezője is volt. Ez nem volt másként Párkányban sem. Ott találjuk a Pince Galéria alapítói között, valamint a képzőművészeti egyesület formálódásánál is jelen volt.
Az élete állomásai gyakran megjelentek a festményeken is. A tájképeken visszaköszön Naszvad, Kürt, Tardoskedd környezete. Emellett az ott élő emberekről készül portrék is színesítik a Simonyi-gyűjteményt.
Ezzel kapcsolatban a múzeumvezető kifejtette:
Simonyi többször elmondta: én mindenhol jól éreztem magam. Ez visszatükröződik a festményein is, melyekről végtelen nyugalom és kedélyesség árad
Bárhol is élt, mindenütt megbecsülte az embereket. A közösségek szintúgy tisztelték őt. Ipolyság díszpolgárává avatták, Párkány Pro Urbe díjában részesült, Tardoskedden in memorian kapta meg a díszpolgárságot.
A kilencvenes évek elején került vissza az Ipoly mentére. „Ekkor már sokat betegeskedett. A könyvtárának és képzőművészeti hagyatékának keresett megfelelő helyet” – jegyezte meg Pálinkás Tibor.
Simonyi elsőként szülőfalujára gondolt, ám Tipary László ismert helytörténész, néprajzkutató javaslatára Ipolyságnak ajándékozta a hagyatékát. Az akkori városvezetés Zsolnay Ernő polgármesterrel az élen kereste a Simonyi-hagyaték ápolásának a legmegfelelőbb lehetőségét.
Ennek értelmében nyílt meg 1992 tavaszán a Honti Galéria a Simonyi-hagyatékra alapozva.
Ugyanazon év szeptemberében a Honti Kulturális Napok keretében tárlatot szerveztek a Simonyi-gyűjteményből.
Simonyi Lajos 1998-ban hunyt el az ipolysági kórházban. A város gondoskodott számára a megfelelő nyughelyről. A helyi köztemető egyik parcellájában nyugszik, sírhelye mára védetté vált. A városi galéria 2000-ben vette fel a Simonyi Lajos Galéria nevet.
„A Simonyi-hagyatékról igyekszünk megfelelő módon gondoskodni. Az ő alkotói tevékenységét megismertettük mindazon helyeken, ahol életpályája során megfordult. Ugyanakkor a testvérvárosainkban is rendeztünk már tárlatokat az alkotásaiból” – mondta a galéria vezetője.
Pálinkás Tibor a Felvidék.ma-nak elmondta:
Közel négyszáz alkotásból áll a Simonyi-hagyaték. Többségük festmény, ám számos grafika is található köztük.
A hagyaték nagyobb része Ipolyság város tulajdonában van. Ez alkotja a Simonyi Lajos Galéria gyűjteményének az alapját. Emellett a Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre is rendelkezik festménykollekcióval.
Emellett mintegy hétkötetes gépelt önéletrajzi írása maradt az utókorra. Ennek digitalizálása jelenleg is tart. Cselekvő iskola címen még halála előtt jelent meg a pedagógiai eszmefuttatásait felölelő kiadvány. A tervek szerint az önéletrajzi írásait is sajtó alá rendezik.
Az Ipoly menti városban is több minden hirdetik Simonyi Lajos emlékét és mecénási tevékenységét. A volt megyeháza homlokzatán, nem messze a Simonyi Lajos Galéria bejáratától található a halálának 10. évfordulója alkalmából felavatott emléktáblája. A Honti Múzeum kertjében a Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre emlékfát ültetett a tiszteletére.
A galériában pedig kialakítottak egy emlékszobát. Számos festmény, valamint kordokumentum és fotográfia mellett itt megtekinthető az utolsó, félbehagyott alkotása is, melyen horváti gyermekkorát örökítette meg.
