A rózsalugas a Madách-kastély előtt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Egy gyöngyszemmel gazdagodtunk – ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét Bózvári József, a Palóc Út Kulturális Turisztikai Klaszter Egyesület elnöke az alsósztregovai Madách-kastély udvarán. A határon átnyúló pályázatnak köszönhetően megújult kastélyparkot június 25-én adták át a nagyközönségnek. Mint az ünnepélyes átadón hangsúlyozták: a turisztikai látványosságok fejlesztésének keretén belül a kastélypark megszépülése is a hit és az összetartozás jelképe.

Branislav Panis , a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgatója kifejtette: az intézmény berkein belül működő Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igen gazdag tevékenységet folytat Pozsony mellett Szklabonyán, Alsósztregován, valamint Kassán is.

„Új tárlatokat szerveztek, felújították az épületeket, s most a történelmi kastélypark is megújult”

– emelte ki a fenntartó intézmény főigazgatója.

Az ünnepélyes átadó a kastély udvarán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ľuboslav Dobrocký, Alsósztregova polgármestere megjegyezte: a kastély és annak parkja a község büszkesége. Az Interreg pályázattal kapcsolatban elmondta, ennek köszönhetően is mélyült a kapcsolat Szlovákia és Magyarország között, hiszen a parkot a széles nagyközönség számára újították meg.

A parkot nemcsak a Madách-kastély látogatói tekinthetik meg, a községben található termálfürdő vendégeit is várják.

Bózvári József, a főpartner, a Palóc Út Kulturális Turisztikai Klaszter Egyesület elnöke röviden ismertette a turisztikai fejlesztés részleteit. „Az egyesület a programmal a határ két oldalán élők köréből igyekszik minél több turistát vonzani” – mondta.

Az Interreg pályázatnak hat partnere volt. Beruházások valósultak meg a magyarországi Vanyarcon, Mátraderecskán, valamint Szlovákiában Alsósztregova mellett Gyertva és Magasmajtény szerepelt a balassagyarmati főpartner mellett. Az említett helyszíneken turisztikai látványosságok fejlesztése valósult meg. A beruházás mellett a tájékoztatásra és a programok népszerűsítésére szolgált a pályázat.

Jarábik Gabriella a kivitelezők képviselőivel és a rendezvény tolmácsával

A Palóc Út Kulturális Turisztikai Klaszter Egyesület számos programelemet valósított meg. A legjelentősebb az a 34 turisztikai csomagajánlat, amely tematikus útvonalakat kínál a környékre látogatóknak. Emellett 3D-s imázsfilm és mobilapplikáció is készült.

Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma vezetője az átadón jelezte: a Madách-kastély parkjának felújítása az évtized elejére datálható, már ekkor elkészült a szükséges dokumentáció. Az intézmény vezetője röviden felvázolta az elmúlt évek fontosabb lépéseit. Mind mondta,

hosszú ideig keresték a megfelelő lehetőségeket a felújításhoz, mely végül az Interreg pályázatnak köszönhetően valósult meg.

Továbbá köszönetet mondott a partnerszervezeteknek, az intézményeknek, s a helyi önkormányzatnak.

Az egyik interaktív táblát szemléli Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke

A pályázatból 281 ezer eurós összeg állt rendelkezésre a park felújítására.  Emellett 40 ezer eurót kaptak  a további kulturális aktivitásokra, s nem elhanyagolható a szlovák kulturális minisztérium támogatása sem. Minimálisan 150 ezer euróval támogatták a park megszépülését – vázolta fel Jarábik Gabriella. A park felújítása az elmúlt hónapokban valósult meg. A kivitelezésben a nagykürtösi J-Stav, valamint a tápiószentgyörgyi Patkós Stúdió vett részt. Az előbbi vállalat a park építési munkálatait végezte, az utóbbi a parkban elhelyezett interaktív táblákat készítette el.

A tanösvénnyel kiegészült park minden látogató előtt nyitva áll

– mondta végezetül az igazgató.

Danka Veselovská ismertette a munkálatok menetét. A kastély parkja két nagyobb részre oszlik, ezen parkrészletek a felújításnak köszönhetően különféle funkciókat látnak el. A helyi alapiskola előtt lévő parkrész reprezentatív funkciót kapott. Új járdát alakítottak ki, emellett egy rózsalugas is várja a látogatókat. A turistákat kétnyelvű információs táblák igazítják útba.

Teljes egészében megújult a síremlék is

Az iskola mögötti nagy kiterjedésű park további három részből áll. A park rekreációs-kulturális részén egy játszóteret alakítottak ki a fiatalabb generáció számára. Emellett piknikasztalokat is elhelyeztek. A parkot átszelő patak felett két új híd vezeti át az érdeklődőket. A patak mentén épült fel a kis szabadtéri színpad a nézőtérrel, illetve a rendezvények technikai kiszolgálását végző kunyhóval. A fák nyújtotta árnyékos terület a jövőben kulturális rendezvényeknek ad otthont. A park harmadik része a sportolást szolgálja. Kis tanösvény mentén helyezték el az interaktív részekkel felszerelt információs táblákat.

Mindezek mellett a Madách-kastélytól a síremlékig vezető járda is megújult. Az egykori keskeny, bazaltlapokból álló járda helyén egy szélesebb járdát alakítottak ki. A pályázat részeként sikerült a síremléket is felújítani, homokkő burkolatot kapott.

Az elmúlt években több szakaszban szépült meg a határon átnyúló pályázatnak köszönhetően teljes egészében megújult a síremlék. Ide is kikerült egy információs tábla.

Az ünnepi köszöntőket követően a jelenlévők szakmai vezetés mellett megtekintették a valóban új és tetszetős külsőt kapott parkot. A nyári  időjárás kellemes hangulatát növelte az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola Híves István igazgató vezette tanárainak műsora.

A síremlékhez vezető út a kastélyparkban

A Palócföld és egyben a Felvidék valóban egy gyöngyszemmel gazdagodott az alsósztregovai kastélypark által.

Az ünnepségről további felvételek megtekinthetőek ITT.