A megerősített fahíd (Fotó: Oroszlány Mária, facebook)

A napokban végezték el az Ipolyhídvéget és Drégelypalánkot összekötő faszerkezetű gyaloghíd felújítását. A közös erőből megerősített híd nem csupán az Ipoly két partján élő közösségeket szolgája, előszeretettel veszik igénybe a térségben túrázók is.

„Az Ipoly minden évben próbára teszi a könnyű faszerkezetű hidat. Közös erővel idén jelentősebb megerősítést végeztünk a gyalogosforgalmat szolgáló átkelőn” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Lestyánszky Viktor, Ipolyhídvég polgármestere.

(Fotó: Oroszlány Mária, Facebook)

Mint elmondta, a folyó évenkénti áradása nem tesz jót a hídnak, melyet bizonyos időközönként meg kell erősíteni. Az utóbbi időben mindez Ipolyhídvég költségvetéséből, illetve az itteniek munkájából valósult meg. Idén nyáron azonban a folyó túloldalán lévő Drégelypalánk is támogatta a gyaloghíd megerősítését.

„A híd karbantartása évente közel 500-1000 euróba került. Az elmúlt hat évben ennek költségét mi álltuk. Idén első alkalommal működtünk együtt Drégelypalánkkal”

– fejtette ki a falu első embere.

Első alkalommal fogtak össze a híd megerősítése érdekében. Az ipolyhídvégi önkormányzat a közmunkásokkal és a közösségi tevékenységet lelkesen segítő lakossággal közösen végezte a felújítást.

Folyik a fahíd megerősítése (Fotó: Oroszlány Mária, Facebook)

Mint ismeretes, Ipolyhídvéget és a folyó túloldalán lévő Drégelypalánkot a második világháborúig közúti híd kötötte össze. A két település több szempontból is szoros kapcsolatban állt. Jelenleg személyautókkal a két település csupán az Ipolyság–Parassapuszta határátkelőn keresztül, mintegy 15-20 kilométeres kerülővel érhető el.

Az elmúlt két évtizedben az Ipolyhídvég határában épített könnyű faszerkezetű gyaloghídon tudnak átjutni a túloldalra. Ez a híd csupán gyalogosok és a kerékpárosok számára biztosítja az átkelést.

Tervben van egy közúti híd megépítése is. Mint Lestyánszky Viktor portálunknak elmondta: már aláírták a támogatási szerződést, a pénzforrások is rendelkezésre állnak. A közbeszerzés hosszú és bonyolult folyamata még hátra van. Ipolyhídvég polgármesterének feltételezése alapján 2021 tavaszán kezdődhet a híd építése.

Közös erővel újították fel a hidat (Fotó: Oroszlány Mária, Facebook)

Mindezzel kapcsolatban kifejtette:

„Most egy kicsit nagyobb felújítást végeztünk a gyaloghídon, bízva abban, hogy a megerősítéssel kitart a közúti híd átadásáig.”