(Fotó: Lestyánszky Viktor, Facebook)

A közel nyolcvan évvel ezelőtt felrobbantott ipolyhídvégi híd hídfője került elő napokban végzett földmunkák során. Az Ipolyhídvég és Drégelypalánk közt újonnan épülő Ipoly-híd alapozó munkálatai során került elő a közel kétszáz éves kőhíd épen maradt hídfője.

A leendő híd nyomvonalán lévő hídfő a szakértők szerint a 19. század első harmadában épült kőhíd része.

„Ez a kőhíd már a sokadik összekötő híd volt a két település között. Az előzőek általában mind fa alapanyagúak voltak. Az 1840-es években készülhetett el, sajnos alig több mint száz évig használhatták”

– nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Lestyánszky Viktor, Ipolyhídvég polgármestere.

(Fotó: Nászaly Gábor)

Az említett hidat a második világháború során a visszavonuló német haderő robbantotta fel 1944 novemberében. Mint a falu első embere elmondta: a kőhíd négy szimmetrikus nyílással rendelkezett. A hídfőnél lévő nyílások három méter átmérőjűek voltak, a belső két nyílás pedig nyolc–tíz méter átmérőjű. A feltételezések szerint a visszavonuló németek ezt a két nyílást aknázták alá és robbantották fel hidat, bedöntve a két ívet.

Ezt követően a magyar oldalon eltávolítottak minden hídmaradványt. A törmelékeket is eltakarították. Az ipolyhídvégi hídfő a külső 3 méternyi átmérőjű pillérrel megmaradt.

A megmaradt boltív (Fotó: Nászaly Gábor)

Az idők múlásával a természet újra birtokba vette a területet, a növényzet eltakarta, a kőboltív is eltűnt az emberek szeme elől.

„Tudtuk, hogy növényzet és a földréteg alatt ott található még a kőhíd maradványa” – tette hozzá Lestyánszky.

Az elmúlt hetekben már intenzívebb előkészületi munkálatok kezdődtek az ipolyhídvégi oldalon. Megkezdődött a tereprendezés a híd és a bekötő út nyomvonalán. Így találták meg a kőhíd maradványait. Jól látható a faragott kövekből álló masszív borítás, a bolt míves kivitelezése.

Jól látható a híd egykori kövezete (Fotó: Nászaly Gábor)

Jelenleg szakemberek, régészek és műemlékvédelmi szakértők vizsgálódnak az előkerült hídcsonknál. Régészeti feltárást és építészeti kutatást folytatnak.

Mint a polgármester elmondta: sajnos a hídcsonk útban van az új híd építésénél, így helyben nem tudják megtartani. Ám mindenképpen szeretnék megőrizni az elődök építészeti hagyatékaként, értékként.

„Községünk szempontjából fontos építészeti lelet, értékkel bír számunkra. Ezért is szeretnénk megőrizi valamilyen módon” – hangsúlyozta.

Mint hozzátette, igyekeznek úgy lebontani a maradványokat, hogy az értékes boltív és a külső kőborítás újra felépíthető legyen mementóként őrizve a múlt értékeit. A megfelelő megoldáson még gondolkodnak, ahogyan a községben való elhelyezésről is. A látványos, igényes kétkezi munkával készült hídfőt meg kell őriznünk az utókornak – szögezte le.

A drégelypalánki oldalról nézve (Fotó: Nászaly Gábor)

Mint ismeretes, uniós pályázati forrásokból épül a későbbiekben határátkelőként is működő közúti híd Ipolyhídvég és Drégelypalánk között. Drégelypalánknál már elkezdődött a betoncölöpök alapjainak kiásása, heteken belül elhelyezik azokat. A hídhoz vezető bekötő út is készül.

A tervek szerint még tavasszal megkezdődik az ipolyhídvégi oldalon is a betoncölöpök elhelyezése.  Az elképzelések szerint már akár idén ősszel felkerülhet az acél hídszerkezet az újonnan megépített hídfőkre.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)