Fotó: nyugdíjban.sk

A Smer-SD aláírásokat fog gyűjteni a szociális és munkaügyi miniszter, Milan Krajniak (Sme rodina) és a pénzügyminiszter, Eduard Heger (OľaNO) leváltására, jelentette ki a párt elnökségének szombati tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón Robert Fico pártelnök.

A Milan Krajniak leváltására irányuló kezdeményezést a miniszternek az elmúlt napokban hozott döntéseivel indokolják. Fico azt kifogásolja, hogy Krajniak nem tartotta be a 13. havi nyugdíjak meghatározott összegét, amivel szerinte becsapta a választókat.

Hasonlóan elítéli a minimálbér emelését is, melynek szerinte a minimálbér automatikus emelési rendszere alapján magasabbnak kellett volna lennie annál az összegnél, amit a jelenleg kormány elfogadott.

„A választások előtt szociális intézkedéseket sürgettek, most pedig megtagadták azokat. A 13. havi nyugdíj esetében 1,4 millió nyugdíjast csaptak be. Mindenkinek, aki öregségi nyugdíjban részesül, 462 eurót kellett volna kapnia. Krajniak úr és társai ezzel szemben úgy döntöttek, hogy ez az összeg nem 462 euró lesz és ezáltal több száz euróval károsították meg a nyugdíjasokat“ – jelentette ki Fico.

Ezáltal az állam 290 millió eurót takarít meg, amit Fico szerint a nyugdíjasoknak kellett volna adniuk. Fico ugyanígy helyteleníti az éjszakai és munkaszüneti napokon végzett munkáért járó bérpótlék összegének befagyasztását is.

Az Eduard Heger pénzügyminiszter leváltására irányuló kezdeményezést pedig a reszortoknak és a reszortszervezeteknek a Michal Miškovič ügyvéddel kötött, jogi tanácsadásra irányuló ellentmondásos szerződéseivel indokolják. A Smer elnöksége ezért megbízta a párt képviselői klubját, hogy indítson aláírásgyűjtést az említett két miniszter leváltása érdekében.

A Smer egyúttal ismételten felszólította Richard Rašit és Peter Pellegrinit, hogy mondjanak le a parlamentben betöltött alelnöki posztjukról.

Fico szerint ugyanis az alelnöki posztokat a Smer tagjaként szerezték, s miután időközben távoztak a pártból és az újonnan alakult Hlas – sociálna demokracia soraiban folytatják tevékenységük, ezekről a funkciókról le kell mondaniuk a Smer javára.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)