Bocsánat a hasonlatért, de olvasgatva a Vatikáni Rádió híreit, nem tudtam nem megosztani a kedves Olvasóval az alábbi elgondolkodtató tényeket.
I. 79 évvel ezelőtt adta végső jelét embertársai iránti szeretetének Maximilian Kolbe, a lengyel minorita szerzetes. Olyan erővel és olyan egyértelműen hirdette Krisztus igényes szeretetét, hogy a Lengyelországot lerohanó náci német hadsereg számára kellemetlen lett a hangja, amit el kellett hallgattatni. Ezért letartóztatták és az auschwitzi koncentrációs táborba zárták.
A hiteles keresztények hangja mindig kellemetlen. Üldözik is őket, ahogy tették ezt mind a barna, mind a vörös diktatúrák idején.
A lyoni vértanúk, Maximilian Kolbe, Jerzy Popiełuszko és a líbiai kopt vértanúk között nincs lényegi különbség. Viszont a hasonlóság tökéletes, mert megjelenítették az igaz, az egyetlen, a hűséges tanú, Jézus Krisztus hangját.
És ez a hang kellemetlen minden önkényuralomnak, a régi nyílt formájúnak szintúgy, mint a mai médiadiktatúrának.
E diktatúrák jelenlétének a jelzésére időről időre „fel kell állni”. Meg kell mutatni magunkat arcunkkal, valóságunkkal.
Mint ahogy felállt a Szent Péter téren az a túlélő, aki helyett a lágerban Kolbe atya állt fel és vállalta a halált, helyette is. 1941. augusztus elsején a tábor 14-es barakkjából, ahol Maximilian Kolbe is élt, megszökött egy rab. A tábor parancsnoka bosszúból a barakk tíz lakóját éhhalálra ítélte. A kétgyermekes családapa, Franciszek Gajowniczek helyett Kolbe atya vállalta önként a halált. II. János Pál pápa 1982. október 10-én avatta szentté. A szertatás során Kolbe nevének említésére az egykori kiváltott rab, Franciszek Gajowniczek felállt, s egy cáfolhatatlan igazságról tanúskodott. Ám ez az igazság nem ítélkező. Ez az igazság Jézus végtelen szeretetét élteti tovább a térben és az időben.
II. 1940. augusztus 20-án alapította Roger Schütz református lelkész a taizé-i ökumenikus közösséget. A jeles évfordulón ünnepi internetes eseménysorozattal emlékeznek az alapításra és az eltelt 80 esztendő nagy eseményeire.
A francia kereszténység őshazája Gallia, ennek északi központja Lugdunum, ősi kelta-gall város, mai nevén Lyon. Lakói hamar megismerték Krisztus tanítását és vérüket is adták érte, amikor 177-ben 48 keresztény Marcus Aurelius császár uralma alatt mártírrá lett. Photinust, a város vértanú püspökét a Keletről száműzött Szent Iréneusz követte, aki korának egyik legkiválóbb teológusa is volt. A vértanú város kisugárzása átformálta a későbbi Burgundia egész környékét. A 10. században a közeli Cluny bencés monostora egy egész európai lelki megújulás kiindulópontja és centruma lett. A román kori Burgundia egyik fészke, Paray-le-Monial a 17. században Alacoque Szent Margit látomása révén Jézus Szent Szíve tiszteletének adott kezdetet. A 18. század végén a nagy francia forradalom véres zűrzavarában Lyon peremén, Ars falujában kezdett szolgálni a híres szent plébános.
Nem véletlen tehát, hogy ez a szent vidék a második világháború kezdetén Genf városából is magához vonzotta a fiatal Roger Schütz református lelkészt, aki helyet keresett, hogy 1940 tájékán, a háború borzalmai közepette együtt legyen Istennel és az ő nevében embertestvéreivel.
Az említett Lyon, Cluny, Paray-le-Monial és Ars környékén a kicsi Taizé falu terméskőből rótt román kori kápolnájának szentélyében az örökmécs-gyertyaláng jelezte tabernákulum Eucharisztiájában talált rá az ott székelő Istenre.
Valóban isteni csoda, hogy az ő református lelke „megmozdul” erre a jelre. Megállt és szállást vett a faluban. Ennek most éppen nyolcvan éve. Akkor 1940. augusztus 20-át írták és a svájci tiszteletes Isten választott embere lett, aki a kereszténység újabb kori történetében egyedülálló módon tudta a lélek erejében összegyűjteni a különféle keresztény felekezetek főként fiataljait.
Taizé most az alapítóra emlékezik az augusztus 18-a és 20-a közötti eseményekkel.
A koronavírus-járvány miatt a közös imádság, az Eucharisztia ünneplése és a bibliai reflexiók találkozóit csak virtuális úton, internetes közvetítés révén tudják megtartani, de remélik, hogy mind az öt földrészen fiatalok sokasága meghallja Taizé szívdobbanásait.
A Taizé közösség priorja, Roger Schütz utóda, Alois testvér 18-án élő adásban köszönti a fiatalokat, aki egyúttal megemlékezik egy másik évfordulóról is: immár 15 éve annak, hogy 2005. augusztus 16-án egy lelki sérült fiatal tragikus módon megölte az akkor 90 esztendős Roger testvért. Ahogy a lyoni vértanúk vére magvetésként szárba szökkent, úgy Roger testvér élete is gyümölcsöket termett, olyan keresztényeket, akik a megváltó Krisztusra tekintve egymást az ő testvéreiként ismerik fel.
Mi szunnyadozott Roger testvér lelkében? Íme: „Fiatalságom óta nem hagyott nyugodni a megérzés, miszerint a közösségi életforma annak lehet a jele, hogy Isten szeretet, és nem más, csak szeretet. Napról napra erősödött bennem a meggyőződés, hogy mennyire fontos lenne megteremteni egy férfiközösséget, amelynek tagjai arra törekednek, hogy egész életüket odaadva megértsék egymást, és mindig kiengesztelődjenek egymással. Ebben a közösségben a szív jósága és az egyszerűség lenne mindennek a forrása”. Az az elképzelés, hogy Isten szigorú bíró, sok ember tudatában okozott pusztítást. Roger testvér épp ellenkező véleményen volt:
„Isten csak szeretni tud. Isten feltétel nélkül szeret. Mindenekelőtt a fiatalok figyelmét kellett fölhívni erre, akiket a folyamatos szidások elzárnak a szeretet Istenétől”.
Olivier Clément ortodox teológus szerint Roger testvérnek Isten szeretetéhez való ragaszkodásával véget ért az a kor, amelyben a különböző keresztény felekezetek tagjai féltek egy büntető Istentől. Az Istenbe vetett bizalom egész életén át küzdelmet jelentett számára. Mégis gyakran hivatkozott édesanyjára, akinek elegendőek voltak Szent János szavai: „Isten a szeretet.” Ebből kiindulva lett a szív jóságának tanúja szerettei számára. Roger testvér gondosan ügyelt a közös imák alkalmával felolvasott bibliai helyek kiválasztására: meg ne zavarjon valakit egy nehezen érthető szöveg. Kérte, hogy csak olyan olvasmányokat válasszunk, melyek lehetővé teszik, hogy a hallgató eljusson az evangélium lényegéhez, Isten végtelen szeretetéhez; a nehezebb szakaszok inkább maradjanak meg kiscsoportos tanulmányozásra.
Szent II. János Pál pápa 1986. október 5-én látogatta meg Taizé közösségét. A közös imádság után II. János Pál találkozott a közösség testvéreivel és többek között ezeket mondta: „Kedves Testvérek, e rövid együttlét családias bensőségességében hadd fejezzem ki rokonszenvemet és bizalmamat irántatok azokkal az egyszerű szavakkal, amelyekkel XXIII. János pápa, aki annyira szeretett titeket, köszöntötte Roger testvért:
„Ó, Taizé, ez a kis tavasz! Azt kívánom, hogy őrizzen meg benneteket az Úr ebben a tavaszi rügyfakadásban, kicsinységben, evangéliumi örömben és a testvéri szeretet áttetsző tisztaságában”.
III. Fiatal keresztény önkéntesek ezrei ajánlották fel segítségüket az augusztus 4-i tragikus robbanások után, amelyek tönkretették a libanoni főváros kikötőjét.
Több mint 200 ember meghalt és közel hétezer a sebesültek száma. Iskolákat, kolostorokat és plébániákat nyitottak meg menekültközpontoknak.
Fiatalok csapatai takarítják el a robbanások után maradt törmeléket és működnek közre a legsürgősebb segélyek szétosztásában – fogalmazott Toufic Bou-Hadir prelátus, a maronita patriarkátus ifjúsági bizottságának igazgatója. Meglepőnek nevezte a fiatalok reakcióját a 300 ezer kitelepített család helyzete láttán. Bou-Hadir prelátus, a Szükséget szenvedő egyház projektjének partnere, melynek keretében a robbanásoktól sújtott ötezer családnak biztosítanak élelmet. A libanoni prelátus leírta azoknak a kálváriáját, akik elkeseredetten várják a híreket eltűnt szeretteikről és akik sokkos állapotba kerültek azt követően, hogy a robbanások miatt súlyosan eltorzult holttestek közül azonosítani próbálták hozzátartozóikat egy ideiglenesen kialakított hullaházban.
A maronita patriarkátus ifjúsági bizottságának igazgatója továbbá arról tájékoztatott, hogy az Achrafieh negyedben, ahol alapvetően keresztények élnek, és amely leginkább megrongálódott a robbanások következtében, a romok között rátaláltak egy Joe nevű, 25 éves maronita ifjú holttestére, aki feszülettel a kezében hunyt el.
A fiatal ellenállt a kísértésnek, hogy elhagyja hazáját egy jobb jövő keresése érdekében. Maradni akart, hogy „öntözze a cédrust”, ami utalás Libanon nemzeti jelképére, vagyis hozzá akart járulni nemzete közjavához. Joe végül a saját vérével öntözte a cédrust.
Hála Istennek azokért, akik nemzedékről nemzedékre, megértve az idők jeleit – tanúskodnak, háromként az egyben, egyként a háromban.
