Sikeres tanévet! (Fotó: Rákóczi Szövetség)

A Rákóczi Szövetség szeptemberben több mint 9000 külhoni magyar iskolakezdő kisdiákot köszönt iskolatáskával és beiratkozási ösztöndíjjal. Ebből a Felvidéken a Rákóczi Hálózat segítségével közel 3600 felvidéki magyar iskolakezdő családjának adták át szeptember első két hetében a magyar összefogást jelképező támogatást. Csáky Csongor, a szövetség elnöke ezúton is köszöni a partnerek munkáját és az iskolák együttműködését.

„A Rákóczi Szövetség a közösségteremtésre szerződött, s most a személyes kapcsolatok korlátozottak. Nagyon kellemetlen hír ért bennünket augusztus végén, amikor is lezárultak Magyarország határai. Itt jött számunkra az a nagy kihívás, hogy miként tudjuk feladatunkat teljesíteni, amikor is még múlt év decemberében tettünk a szülőknek egy egyértelmű ígéretet, hogy a tavaszi beiratkozáskor kapnak egy jó minőségű iskolatáskát, ősszel pedig számíthatnak arra, hogy személyesen találkozunk velük, s megköszönjük nekik azt a nagyon fontos döntést, hogy gyermeküket magyar iskolába íratták” – vázolta Csáky Csongor.

Mint ismert a járványügyi helyzet és a tavaszi karantén is már csak online-módon tette lehetővé a beiratkozásokat, elmaradtak az iskolákban a nyílt napok és az ünnepélyes iskolatáska-átadásokra sem volt akkor lehetőség.

Ugyanakkor a táskák az elmúlt hónapokban a Felvidéken minden egyes magyar iskolát működtető településre eljutottak, s a szeptemberi iskolakezdéskor a pedagógusok segítségével az elsősök vállára kerültek.

Köszönet a Rákóczi Hálózat nélkülözhetetlen közreműködéséért és önzetlen munkájáért

„Szeptemberben arra készültünk, hogy magyarországi támogatóinkkal együtt meglátogatjuk az iskolákat, s megköszönjük a szülők helyes döntését, amit meghoztak a magyar jövőnk szempontjából. Viszont a határzár azt jelentette számunkra, hogy mi nem tudunk átjönni.Azonban a Pozsony és Nagykapos között működő Rákóczi Hálózatnak és ennek kisebb egységeinek, a célalapoknak köszönhetően sikeresen megvalósulhatott az ösztöndíjátadás” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Csáky Csongor.

Csáky Csongor (Fotó: Rákóczi Szövetség)

Hozzátette, itt is szeretné megköszönni a Rákóczi Hálózat elkötelezett vezetőinek, munkatársainak, a célalap vezetőknek, az iskolák igazgatóságának azt együttműködést és segítséget, ami lehetővé tette azt, hogy a Rákóczi Szövetség közel 250 felvidéki alapiskolába s mintegy 3600 iskolakezdőnek át tudta adni a magyar összefogást jelképező beiratkozási ösztöndíjat.

„A felvidéki partnereink segítségével a szülőknek az ők közvetítésével ki tudtuk fejezni a köszönetünket. Nagyon örülünk annak is, hogy a felvidéki magyar elsősök olyan iskolatáskával járnak, ami egyrészt szép, jó minőségű, kíméli a gyermekek gerincét, s ott szerepel minden táskában, hogy ezt a Rákóczi Szövetség azért ajándékozta nekik, mert magyar iskolába járnak” – mondta Csáky Csongor.

Kifejtette, bíznak abban, hogy az idei jó példa jövőre is mintául szolgál, s minden iskolakötelessé váló magyar gyermek számára a családok a magyar oktatást választják.

„Reméljük, hogy minél több vegyes család is felismeri, hogy a magyar iskola a gyermeke és a közösség szempontjából is a leghelyesebb döntés” – tette hozzá Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.

Sikeres a Magyar Iskolaválasztási Program

Több egymástól független kutatás is kimutatta, hogy míg a 2000-es évek derekán a magyar családok közel 20%-a választott többségi iskolát, addig napjainkra ez az arány 15% alá csökkent.

„Jól látszik, hogy azok a gyermekek tudnak érvényesülni igazából, akik anyanyelven kezdik a tanulmányaikat. A Rákóczi Szövetség sokéves tapasztalata is ezt támasztja alá, pl. a Felvidéken azt látjuk, hogy évente ezer olyan fiatal szerez szlovák egyetemeken diplomát, akik korábban magyarul érettségiztek. Azt gondoljuk, ez egy közös siker, ugyanakkor az is jól látható, hogy további erőfeszítésekre és összefogásra van szükség” – szögezte le Csáky Csongor.

Magyar Iskolaválasztási Program 2020 (Fotó: Rákóczi Szövetség)

A Rákóczi Szövetség már évtizedek óta kiemelt témájának tekinti, s folyamatos kampányt folytat annak érdekében, hogy a Felvidéktől egészen a Csángóföldig arra bátorítsa a családokat, hogy merjék magyar iskolába íratni gyermekeiknek.

A Magyar Iskolaválasztási Program több elemből tevődik össze. A Gólyahír programot és az Iskolaválasztási kampányt követően kerül sor a tanévkezdéskor az Iskolakezdők köszöntésére a beiratkozási ösztöndíjak átadásával. E mögött évről évre egy nagy társadalmi összefogás jön létre Magyarországon.

Mintegy félezer települési önkormányzat, számos közéleti és magánszemély ad támogatást, hogy ilyen formában is kifejezze a határon túl élő családok felé a megbecsülését, hogy megvallják magyarságukat, s külhonban is a magyar iskolát választják gyermeküknek.

A beiratkozási ösztöndíj értéke 10 000 Ft, de a borítékban nem a pénz értéke keresendő, hanem a sok-sok jó érzésű magyar ember összefogása.