A Komáromi Jókai Színház és a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ közös rendezvénysorozatának következő állomása a Bérletek éjszakájával nem ér véget.

Rögtön szeptember első hetében egy újabb közös szervezésű előadással kedveskedik a két intézmény a komáromi közönségnek.

Szeptember 4-én 19 órai kezdettel a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ ad otthont a DoktoRock Színpad István, a király című előadásának.

De kik azok a DoktoRock? Egy zenét szerető fiatal orvos, dr. Péter Csaba (1962–2006) és társai 1991-ben egy orvos-jogász bált szerveztek, mely csupán egy kellemes estének indult, aztán mégis elkezdődött valami: útjára indult egy álom Kisvárdán. Egy álom, mely számos értékes előadással kápráztatta már el közönséget. A csapat összetétele folyamatosan változott és átalakult, az akkori amatőrökből azóta jó páran profikká váltak.

Titkuk az a mára már 29 éves szeretet és összetartás, amely egy családdá alkotta Kisvárda színtársulatát: ők a DoktoRock!

Szörényi Levente és Bródy János kultikus rockoperáját, az István, a királyt Puskás Tivadar rendezte, látványtervezője Koszta Zoltán, koreográfusa Gönczné Gyarmati Krisztina.

Az érdeklődők jegyet vásárolhatnak a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ jegypénztárában, illetve online az intézmény weboldalán keresztül.

További részleteket az eseménynaptárunkban, ITT olvashatnak.