Ferdinand Pauwels: Luther Márton kitűzi 95 reformtézisét (Eisenach, Wartburg-Stiftung)

A Pátria rádióban november elsején 7.05-kor kezdődő műsor fő témái: kegyelemből van üdvösség, árvaházi mozgalom a két világháború között, József testvérei Egyiptomban.

503 évvel ezelőtt, 1517. október 31-én Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára az egyház megreformálására vonatkozó 95 tételét. A hír futótűzként terjedt Európában, amellyel kezdetét vette a reformáció. A hétvégén erre az eseményre emlékezünk, illetve a halottak napján az elhunyt szeretteinkre, akiknek a sírjára a járvány miatt egyelőre nem tehetünk virágot és mécsest. Écsi Gyöngyi hetényi beosztott lelkész a két nap kapcsán a kegyelemből való üdvösségről és  a feltámadás reménységéről szól a hallgatókhoz.

A múlt század harmincas éveiben, a két világháború között megszaporodott a reformátusok által alapított és működtetett árvaházak száma. Milyen igény alapján jöttek létre az árvaházak Marcelházán, Kiskoszmályon, Léván, Komáromban, Beretkén? A témáról Tömösközi Ferenc egyháztörténészt, a Selye János Egyetem Teológiai Karának kutatóját kérdezzük.

József testvérei az éhínség idején Egyiptomba mentek gabonát vásárolni, útjuk során azonban sok meglepetés érte őket, sőt, megtalálták eladott testvérüket is, aki megbocsátott nekik. A történettel kapcsolatban a dunaszerdahelyi gyülekezet hittanosai mondták el meglátásaikat.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya. A Világosság református egyházi műsor másnap, hétfőn a 11 órai hírek után ismét meghallgatható a Pátria rádióban.