Minden szervezetnek, intézménynek, így az államnak – s az egyháznak is, ha emberi oldalát tekintjük – szüksége van szabályokra, törvényekre. Ezeket a szabályokat, törvényeket a jog fogalmazza meg és rögzíti az adott intézmény, szervezet számára. A szabályok, törvények feladata, hogy elősegítsék az adott intézmény működését céljának megfelelően. A jog tehát elengedhetetlenül szükséges az intézmények működéséhez. Ugyanakkor annak mindig összhangban kell állnia bizonyos meghatározott erkölcsi, etikai alapelvekkel. Az erkölcs tehát ugyancsak normákat állít fel az egyén és a közösség számára, arra vonatkozóan, hogyan éljen. A jog ezeket a normákat törvényekké alakítja, rögzíti, s a törvények megszegésének esetére szankciót (büntetést) helyez kilátásba. A jogot akkor használja fel helyesen az ember, ha azt a közjó érdekében alkalmazza.

Sajnos, a felsorolt tételek, bár elméletben igazak, a gyakorlatban sokszor másképp látszanak megvalósulni. Számtalan esetet sorolhatnánk fel a történelemből, amikor a törvények, előírások nem az emberek javát szolgálták, hanem éppen kárukra voltak. Gondoljunk csak a Jézus korában megfogalmazott rengeteg szabályra és aprólékos előírásra, amelyeket a farizeusok elviselhetetlen teherként raktak az emberek vállára. Jézus, ha kellett, nagyon radikálisan rámutatott arra, hogy az embernek a Törvény szellemét kell teljesítenie, s nem kell görcsösen ragaszkodnia a Törvény betűjéhez.

Törvényre és jogra hivatkozva évszázadokon keresztül nyomták el a hatalmasok a kiszolgáltatottakat, az erősebb nemzet a gyengébbet. Emlékezzünk csak a kommunista diktatúra éveire, amikor az alkotmányban voltak rögzítve a különböző emberi jogok, s azokat mégis lábbal tiporták a hatalom birtokosai. Biztosítva volt a szólás, a gyülekezés és a lelkiismeret szabadsága is, elvben – de aki élni is szeretett volna velük, az hamar megismerkedett az elnyomó hatalom terroreszközeivel: lelki és fizikai értelemben egyaránt.

Az úgynevezett demokráciába érkezve talán úgy gondoltuk, hogy elérkezett a Kánaán, a jog és az igazságosság fog uralkodni. Igen ám, de sokan elfelejtették, hogy erkölcs nélkül nem érvényesülhet sem a jog, sem pedig az igazságosság!

Jó példát adtak erre a 2002-ben elkezdődött magyarországi tüntetések. A tüntetők erkölcsi meggyőződésüknek megfelelően azért tüntettek, hogy a sokak által csalásnak bélyegzett szavazatszámlálást megismételjék. Nem először került sor ilyen tüntetésre – igaz, ez nem volt bejelentve! A törvény betűje szerint tehát törvényellenesnek minősült. A kétséges eredményű szavazásokon győztes erők siettek is a törvény betűje szerint eljárni: a rendőrség brutális módon feloszlatta a békésen tüntető tömeget. Azt kérdezhetnénk, miért kellett törvénytelen módon tüntetniük a tiltakozóknak? Azért, mert úgy gondolták, hogy már minden egyéb eszközt kimerítettek. A parlamentben lesöpörték az újraszámlálásra vonatkozó indítványt, s az Országos Választási Bizottság sorozatban utasította el a csalások kivizsgálására vonatkozó indítványokat! Ha minden rendben volt, miért is ne lehetett volna újraszámlálni a szavazatokat? Talán valakik attól féltek, hogy lelepleződnek sötét üzelmeik…

Jogról és erkölcsről szónokoltak azok, akik azt mindig lábbal tiporták. Erkölcsi felháborodásának adott hangot a Magyarország szégyenére miniszterelnöknek választott „D-209-es elvtárs”, aki idegen hatalmakat szolgáló spicliként semmibe vett minden erkölcsi normát. A törvények s a csalárdul kezükbe kaparintott hatalom segítségével a kommunista erkölcs képviselői igyekeztek megfélemlíteni a magyar népet. A rossz emlékű Tanácsköztársaság s a Rákosi-éra gyászos napjai után ismét beköszöntött a terror időszaka, amely folytatódott s betetőződött az 1956-os forradalom 50. évfordulóján, amikor az állami terror a békés tüntetőkre támadt és brutálisan szétverte a hazug rendszer ellen jogosan tiltakozó tömeget. A diktatúrák számára minden tiltakozás és tüntetés törvényellenes. Törvényellenes volt 1848 márciusa és 1956 októbere is – az akkori tiltakozókat és tüntetőket ma mégis hősként tiszteljük. Keresztényként és magyarként nem nyugodhatunk bele, hogy a D-209-eshez és utódjához, a híres „hazugságbeszédet” elmondó „Öszödi Böszméhez” hasonló, erkölcsileg megbukott emberek irányítsák a nemzet s a világ sorsát. „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon” – ma is sok világi vezető elismételhetné az 1956-ban a Kossuth Rádióban elhangzott vallomást!

Az erkölcsi rosszal szemben azonban fel kell lépni – s nem szabad engedni a terror nyomásának. Békés eszközökkel, de határozottan tudtára kell adnunk mindenkinek ma is: a magyar nemzet a keresztény erkölcs útján akar járni – s a keresztény jövőt akarja építeni a jog és az igazságosság szellemében – a testvéri nemzetekkel együtt!

A fenti, 2002-ben megfogalmazott gondolataim ma újra aktuálissá kezdenek válni Szlovákiában és a világ számos országában. Indokot keresve és találva, értelmetlen megszorításokkal akarják az embereket kordába terelni, megfosztva őket arcuktól, emberi kapcsolataiktól, gyökereiktől, a halottaikra való emlékezéstől, hitüktől… Céljuk, hogy rájuk kényszerítsék, „önként és dalolva” elfogadtassák velük az uralkodó elit akaratát, az új rendet, amely azonban nem Isten törvényén alapul. Hagyjuk-e, hogy elvegyék drága kincsünket: a szabadságot, melyet Istentől kaptunk ajándékba, azért, hogy azt Isten dicsőségére, a közjó előmozdítására és saját boldogulásunkra használjuk?

Használjuk-e Istentől kapott másik nagy ajándékunkat: értelmünket? Figyeljünk a költő szavaira és cselekedjünk is aszerint:

József Attila : LEVEGŐT! (részlet)

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak –
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!