A koronavírusos helyzetre való tekintettel idén teljesen online formában kerül megrendezésre a TANDEM non-profit szervezet élménykonferenciája (nem csak) pedagógusoknak november 20-21-én.

„Tavaly rendeztük meg először ezt a konferenciát fennállásunk 10. évfordulója alkalmából, s mivel nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a résztvevő pedagógusoktól, úgy döntöttünk, hogy idén is megrendezzük, ráadásul kibővítettük egy nappal, hogy helyet találjunk a sok workshop-ötletnek” – árulta el Urbán Péter, a szervezet vezetője.

Mindkét nap három idősávban futnak párhuzamosan programok, melyek között lesznek előadások és interaktív workshopok is.

A legtöbb programtartó Szlovákiából érkezik, de lesz két angol nyelvű előadó (ezekhez magyar nyelvű tolmácsolást biztosítanak a szervezők), illetve egy workshop szlovákul zajlik majd.

A témák között hangsúlyos szerepet kap az online és offline biztonságos légkör megteremtése, mert lesz egy workshop a biztonságos internethasználatról, a cyberbullingról, az erőszakmentes kommunikációról, az iskolai mediációról és a stresszkezelésről is.

A tavalyi konferenciához képest változás az is, hogy míg tavaly csak a TANDEM szakemberei tartottak programokat, idén 14 partner működik közre a programban. Szlovákiából a Vekker Műhely, a FutuReg PT, a Fórum Régiófejlesztési Központ, az Indícia non-profit szervezet, a ZIPS Család- és párkapcsolat-segítő központ, Magyarországról a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, és a Bátor Tábor, illetve két szervezet az Egyesült Királyságból.

A szakmai tartalom mellett lesznek kulturális programok is. Durica Katarina készülő regényéből Borbély Alexandra színésznő fog felolvasni online élőben a konferencia résztvevőinek, Jakubecz László Cseh Tamás dalokat fog előadni, Bandor Éva és Olasz István a SZER+ELEM+EZ című verses produkciójukkal zárják majd a konferenciát.

„Élménykonferenciánk célja a szakmai továbbfejlesztés és tapasztalatcsere mellett az is, hogy teret biztosítsunk a kötetlen beszélgetéseknek. A konferencia ideje alatt online kávészobába várjuk a résztvevőket, ahol a szünetekben többek között megzenésített verseket hallgathatnak vagy megtornáztathatják hát- és nyakgerincüket. Színes programot állítottunk össze, melyre érdemes azoknak is bejelentkezniük, akik esetleg nem tudnak minden előadáson részt venni” – nyilatkozta Lelovics Andrea, a konferencia koordinátora.

A workshopok és előadások között vannak olyanok is, amelyek limitált számú résztvevőt képesek csak fogadni, ezért érdemes időben jelentkezni. A program a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A részletes program és a regisztráció leírása a TANDEM weboldalán található.

A pénteki program ITT található, a szombati program pedig ITT tekinthető meg.