Mentsük meg fecskéinket

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke szerint a megye járásaiból érkezett, szakbizottság által már értékelt projektekre továbbra is várják az online szavazatokat. Berényi Józsefet a szavazás értékeléséről kérdeztük, majd egy-egy projekt bemutatkozását ismertetjük.

Berényi a Felvidék.ma kérdésre elmondta, hogy a részvételi költségvetésből finanszírozott pályázatokra november 2. és 15. között a megye területén élő, ott állandó lakhellyel rendelkező lakosok szavazhatnak. A kezdeményezés új keletű, amit Nagyszombat megyében először tavaly vezettek be.

Berényi tájékoztatása szerint a szavazási lehetőség egyre nagyobb nyilvánosságot kap, amivel tanácsa szerint érdemes élni mind a Dunaszerdahelyi, mind a Galántai járás lakóinak. Mint kiemelte, a megye hét járásból áll és általában a járásban élők szokták támogatni a saját régiójuk pályázatait.

Azért fontos, hogy a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban élők is támogassák a saját környezetükben lévő pályázatokat, mert a verseny például nem a Nagyszombati és a Dunaszerdahelyi járás pályázatai között van, hanem az egy adott járáson belüli pályázatok között, így a nagyszombatiak nem tudják leszavazni a dunaszerdahelyi projekteket.

„Ezzel a módszerrel a szakbizottság által felállított sorrendet a szavazási eredményekkel meg lehet fordítani. A döntésnél 50 százalékban veszik figyelembe a szakbizottság döntését és 50 százalékban a polgárok szavazatai alapján felállított sorrendet. Elméletileg az utolsókból is lehetnek ha nem is elsők, de finanszírozottak” – jegyezte meg a megyei alelnök.

Projektbemutatások a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásból

Emlékmű a kitelepített magyarok emlékére Somorján

2017-ben a Via Nova ICS, a Vest Music & Culture PT, a Somorja Hangja Polgári Társulás, a Csemadok somorjai alapszervezete és a Magyar Polgári Kör nyilvános adománygyűjtést indított emlékmű állítása céljából a második világháború után kitelepített somorjai magyarok emlékére. Ezt a gyűjtést sikerrel zárták 2019-ben és most az önkormányzat által az emlékmű felállítására kijelölt tér helyreállítására nyújtottak be pályázatot Nagyszombat megyéhez.

Emlékmű a kitelepített magyarok emlékére

Mentsük meg fecskéinket! 

Értékes pályázaton vesz részt a bacsfai óvoda és a szarvai általános iskola, melyek 50 fából készült, mesterséges fecskefészket szeretnének készíteni a szülőkkel és a helyi aktivistákkal. 2021. április 4-én pedig – a fecskék üdvözlésének napján – a Csemadok helyi szervezetével együttműködve egy rendezvényt terveznek, melyen megvalósításra kerül a projekt. A mesterséges fészkek ornitológus ajánlásai szerint készülnek és a megvalósításában számítanak a Somorjai Regionális Fejlesztési Ügynökségre is. Segítségükkel 2000 kétnyelvű tájékoztató készül gyermekek számára „Ismerd meg és óvd kertünk madarait!” címmel.

Mentsük meg fecskéinket

Utazó meseudvar 

A Dunaszerdahelyi és a Galántai járás óvodáiban és az általános iskolákban, valamint a régió fesztiváljain mutatkozik be az Oktatási meseút, a Kuttyomfitty Társulat művészei, illetve a Kézműves udvar. A három részből álló szórakoztató és oktatási program célja, hogy a gyermekek és családok a népmesék segítségével játékos formában ismerjék meg nagyszüleink népszokásait és népi bölcsességeit.

Utazó meseudvar

Tanítás friss levegőn

A nádszegi általános iskola és óvoda gyermekei részére a szülők által benyújtott pályázat átfogó célja az oktatás minőségének javítása a természetben. A projekttel a tantermeken kívül szeretnék a diákokat tanulásra motiválni, miközben szeretnék azok számát növelni, akik törődnek a természettel. Meggyőződésük, hogy az iskola udvarán történő tanítás hatékonyabbnak bizonyul a hétköznapi tantermi oktatással szemben. Ezzel a programmal igyekeznek erősíteni a gyerekek környezet iránti érzékenységét.

Tanítás friss levegőn

Fejlesztjük városainkat – ötletek „smart city” létrehozására

A Diószegi Magán Szakközépiskola projektjének célja a középiskolás diákok kreativitásának kihasználása a lakosság számára fontos területeken, valamint a régió fejlesztése érdekében. Napjainkban elég sok kritika éri a fiatalok okoseszköz-használatát, ha azonban kellő figyelmet fordítanak rájuk, pozitívan is befolyásolhatják a társadalmi élet különböző területeit. Ez a korosztály kellően motivált ezen a területen, de sajnos nincs elegendő ismeretük a technológiák pozitív és negatív hatásainak megkülönböztetéséhez. Ezért szükségesnek tartják kreatív ötleteik irányítását szakmai előadásokon és műhelyfoglalkozásokon keresztül. Ennek a tevékenységnek a célja ösztönözni a fiatalokat arra, hogy bemutassák ötleteiket, valamint továbbfejlesszék azokat.

Fejlesztjük városainkat – ötletek egy „smart city’’ létrehozására

A szavazatokkal támogatni kívánt projektek járások szerint ITT találhatóak.