Az elmúlt hetekben 13 cikkben igyekeztem rámutatni arra a tényre, hogy az 1949-ben megalapított Csemadok kulturális szervezet a második világháború után a Beneš-dekrétumokkal a hontalanságba, a nincstelenségbe, a némaságba üldözött, a cseh és a morva országrészbe áttelepítéssel, valamint Magyarországra kitelepítéssel fenyegetett és sújtott magyarságunkat az elnémítása utáni időben, a létezése első húsz évében hogyan, milyen módszerekkel próbálta a megfélemlítésből, a teljes apátiságból újra magához téríteni, emberi és magyar voltunkban talpra állítani.
Először is létre kellett hozni egy, az országot felölelő, átfogó szervezetet. 1948-ban már oldódni kezdett a politikai helyzet. Véget ért a lakosságcsere fedőnévvel folytatott, Magyarországra történő kitelepítés is, végre szabadon hazajöhettek az 1946-tól a morva és cseh országrészekbe „rabszolgának” elhurcoltak, valamint fokozatosan megnyíltak a templomok és az iskolák is.
A társadalmi élet is kezdett újra szerveződni. Példa volt a szervezkedők előtt, hiszen a Trianon után megalakított Csehszlovákiában már működtek országos hatáskörrel bíró kulturális társadalmi szervezetek is, a magyarság részére például a SZEMKE volt ilyen.
Igaz, a háború befejezése után ezt mind felszámolták, így a SZEMKÉT is, vagyonát elkobozták és szétszórták, de a szervezkedési minta az emberek tudatában megmaradt. Erre építve, amikor lehetőség nyílt rá, a kulturális szervezett létre is jött. Megtörtént a csoda, és az 1949. március 5-re összehívott szlovákiai méretű országos gyűlésen a küldöttek megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesületét, a Csemadokot. Ez a testületi név aztán az elmúlt hetven év alatt igazi „márkanév” lett. Az írásaimban, a testület életéből kiragadott események előtárásával igyekeztem rámutatni, hogy a semmiből hogyan tudott a Csemadok felkapaszkodni, hogyan tudta a Felvidék magyarságát felemelni.
Összefogással, összefogással, összefogással
(1951-ben a Szlovák Állami Népművészeti Együttes táncosaként jártam az országot. Tavasztól ősz végéig vonattal vagy autóbuszokkal utazva kéthetes időtartamú turnékat valósítottunk meg. Nyáron egy ilyen turnénk alkalmával Zólyomban és környékén léptünk fel. A szállásunkat pedig a zólyomi vár turistaszállásnak kialakított termeiben oldották meg. Mi, a fiatal legények: táncosok, énekesek, zenészek a vár alsó termeiben kaptunk elhelyezést. A termek tele voltak frissen ácsolt faládákkal, azok pedig a felszámolt magyar civil, iskolai, szervezeti és felekezeti közkönyvtárakból, valamint magánszemélyektől, családoktól, várakból, kastélyokból elkonfiskált, évszázadokon keresztül féltve őrzött magyar könyvekkel voltak tele. Ez is a háború utáni jogfosztottságunknak volt az egyik markáns megnyilvánulása. A ládák között volt már előzőleg felnyitott, szabad prédára bocsátott láda is.
Az egyik ilyen ládából magamhoz vettem Viktor Hugó A nyomorultak című világhírű regénye olcsó kiadásban megjelentetett példányaiból három füzetet. Máig őrzöm. Óriási érték, a felvidéki magyarság írott kultúrája volt ott könyvekben összezsúfolva.
A könyvek a politikai viszonyok rendezése után sem kerültek vissza a volt tulajdonosaikhoz.)
A személyesen átélt élménnyel szándékomban volt érzékeltetni, hogy a minden értékétől megfosztott magyarságunkat kellett a kulturális szervezetnek önmaga becsülésére felemelni. Azt, hogy milyen eredménnyel tette ezt a Csemadok az 1966. december 10-11-én, az 515 helyi szervezetének 45 ezer tagját küldöttként képviselők jelenlétében megtartott IX. országos közgyűlésen a küldöttek, a képviselők kritikus hangvételű felszólalásaikban vázolták. Elismerték az eredményeket is, de türelmetlenül sürgették a hiányosságok felszámolását, többek között a nemzetiségekkel kapcsolatos párt- és kormányhatározatok betartását, a magyar nyelvhasználat tényleges lehetővé tételét a hivatalos érintkezésekben, a magyar szakiskolák hálózatának bővítését, a tanonciskolákban a magyar anyanyelvi oktatás bevezetését, a Csehszlovák Televízióban a magyar adás megindítását,/…/ a Csemadok vezetésében dolgozó, annak megújulását gátló káderek lecserélést. A konferencia feladatul adja a tagság egészséges nemzeti öntudatának elmélyítését, a Csemadok-klubok támogatását, szorgalmazza a helyi, járási és központi rendezvények további szervezést, a falu- és tájmúzeumok, néprajzi szobák létrehozását, a csehszlovákiai magyar néprajzi és népművészeti hagyományok gyűjtését/…/ A konferencia örömmel vette tudomásul, hogy a magyar tannyelvű általános középiskolák száma 22, amelyek 130 osztályában 4027 diák tanul. Az elért eredményeinek elismerése, deklarálására, valamint a hatásköreinek kiszélesítése érdekében a Csemadok nevét a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesületéről a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségére változtatja.” (Popély Árpád)
A Csemadokban újabb feladatokat is vállalva megállás nélkül folyt a munka. Példa rá: 1967. május 20-28-án Komáromban a IV. Jókai Napok megrendezése, június 11-én Ipolyságon az I. Ének- Táncünnepély, a későbbi Honti Napok elődjének megrendezése, július 1-2-én Gombaszögön a XII. Országos Dal- és Táncünnepély, november 3-7-én a Csallóközi Színházi Napok keretében Híd-67 címmel a hazai magyar képzőművészek első közös kiállítása, 1968. január 20-án Nagykaposon, a Csemadok helyi szervezete által első ízben megrendezett Erdélyi János Napok keretében felavatják Erdélyi Jánosnak, a település szülöttének, a jelentős magyar néprajzosnak az emlékművét, Nagy János szobrászművész alkotását. Az év folyamán a Csemadok helyi szervezetek kezdeményezésére a falvakban alakulnak a néprajzi szobák, az irodalmi és művelődési klubok.
(A komáromi magyar gimnáziumban érettségizett Nagy János pozsonyi képzőművészeti főiskolás korában az „Ifjú Szívek” MDT táncosa volt. Azzal jött hozzám, hogy… „tudod Bandi, szeretném megfigyelni és táncolás közben magamon is kipróbálni az emberi test mozgását”. Jól megfigyelte, nemzetközi szinten elismert szobrász lett belőle, a Magyar Művészeti Akadémia is az akadémikus tagjai sorába választotta. Nagy János szobrász alkotása az évente egy személy részére odaítélt, magyar nemzetiségű parlamenti képviselők alapította Pro Probitáte – A helytállásért elnevezésű, az MKP által adományozott, a harmonikus mozgáslendületet kifejező díj is. A Jókai Színház tanácstermében rendezett kiállításon láttam először és ott mondtam Jánosnak, hogy ezt a mozdulatot a táncból örökítette át. 2006-tól a szobánkat díszíti egy példánya. Az adományozó 22 MKP-s képviselőből 21-nek az aláírása is díszíti az oklevelet.)
Ezen a közgyűlésén a nevét egyesületről szövetségre változtatott Csemadok bővülő feladatkörének is igyekezett megfelelni. 1968 kora tavaszán az Új Szó hasábjain nyilvánosság elé tárja és széleskörű vitára bocsátja a március 12-i javaslatát. „A Csemadok járási bizottságaitól és helyi szervezeteitől ezt követően több száz állásfoglalás érkezik a Csemadok Központi Bizottságához, illetve a lap szerkesztőségéhez, amelyek további észrevételekkel egészítik ki a javaslatokat”.
Megmozdult Csehszlovákia magyarsága. A javaslatok követelik a nemzetiségi lét teljes megújítását. Akkor sikerült a magyarságunkat egységbe szólítani.
Mondhatom, hogy a tömegével beérkezett bővítő szándékú/tartalmú javaslatok egységesen a magyar nemzetiség/nemzetrész élete javítását szorgalmazták, ÖSSZEFOGÁSRA, a „szekér egy irányba húzására” ösztönöztek. Mai szétmorzsolódott magyar társadalmunk tanulhatna belőle.
Folytatjuk.
A szerző az MMA Köztestületi Tagja, Csemadok Életmű-díjas.
