A Rákóczi-féle szabadságharc leverése után, a szatmári békét követően került sor az ország átszervezését megindító országgyűlésekre. Ezek sora a különböző akadályok miatt többször megszakadt; az 1712-ben újra összehívott országgyűlés sok új változást hozott.
Ezen a reformok egész sorát alkották meg. Megszervezték többek között a „Commissio Systematica” nevű bizottságot is, amelynek feladata egyebek mellett az új helyzetben az állami szükségletek fedezésére szolgáló források megnyitása, az országos összeírások elkészítése, az adózók nyilvántartásba vétele. Ennek szellemében készült el az 1715. évi országos összeírás. Ipolyság például ebben Sák névvel szerepel, a Selmeci járás településeként.
A településnek ekkor 21 adózó családja volt, köztük 14 jobbágy és 7 zsellér.
Név szerint a következő családfőkkel találkozhatunk (a neveket az egykori összeírásban szereplően tüntetjük fel): Stephanus Elek; Gregorius Bodony; Andreas Drahos; Michael Antal; Jacobus Baginay; Amrtinus (?) Toth Ianko; Joannes Kovacs; Gregorius Cseres; Benedictus Cseres; Stephanus Lukacs; Stephanus Benko; Martinus Dolmady; Thomas Pasztor; Laurentius Thot; Laurentius Elek; Joannes Bodony; Gregorius Thot; Michael Benko; Matheus Dolmady; Michael Toth Marci; Mathias Koncz.
Jól látható tehát, kik voltak a település XVIII. század eleji lakói. A családnevek legtöbbje magyar hangzású, s több olyan is van köztük, amely a mai napig megtalálható a város névanyagában.
A 21 adófizető akkor tizenháromféle családnevet viselt. Az alábbiakban betűrendben mutatjuk be ezeket, a név utáni szám a családnév gyakoriságára utal: 1. Antal (1), 2. Baginay (1), 3. Benko (2) , 4. Bodony (2), 5. Cseres (2), 6. Dolmady (Dalmady) (2), 7. Drahos (1), 8. Elek (2), 9. Koncz (1), 10. Kovacs (1), 11. Lukacs (1), 12. Pasztor (1), 13. Tóth (4).
A Tóth, Pásztor, Antal nevek már a török defterekben is felbukkantak. Több név pedig arra utal, hogy a XVII. század végén lehetett egyféle beköltözés más helyekről. Ekkor jelentek meg az olyan családnevek, mint a Bodony (Bodonyi), Drahos, Elek, Koncz, Kovács, Lukács, melyek legtöbbje a mai napig fennmaradt.
Az összeírás táblázatának első oszlopában a szántóföld nagysága szerepel pozsonyi mérőben megadva. Hogy elképzelésünk legyen arról, mennyi is volt az a szántóföldterület, mellyel akkor az adózók rendelkeztek, ismernünk kell a régi mértékegységet.
A sági jobbágyok és zsellérek akkor összesen 283 pozsonyi mérős szántót műveltek (21 adózó jobbágy és 9 zsellér), illetve ennyi után adóztak.
A helység tehát ekkor nem tartozhatott e vidék nagyobb és népesebb települései közé. Csak az összehasonlítás kedvéért említjük, hogy Hídvég megművelt szántóinak nagysága ekkor 450 pozsonyi mérős volt, mely után 24 jobbágy és 14 zsellér adózott.
A pozsonyi mérő két vékával volt egyenlő és 62,4984 litert tett ki. Egy pozsonyi mérős földbe több mint 62 liter gabonát kellett vetni. De volt a pozsonyi mérőnek területi egysége is, azaz egy ilyen mérős föld 600 négyszögölnek felelt meg. Egy magyar hold pedig 1200 négyszögölt jelentett.
Mindezt összevetve elmondhatjuk, hogy a sági jobbágyoknak és zselléreknek 1715-ben 147 magyar hold, azaz körülbelül 60 hektár szántójuk volt. Ez természetesen nem egyformán oszlott meg. Legtöbb szántóval Ipolyságon Baginay Jakab, Cseres György és Tóth Lőrinc rendelkezett. Nekik 20, illetve 19 pozsonyi mérős földjük volt, ami 10 magyar holdnak (4 hektárnak) felelt meg. A zselléreknek természetesen ennél jóval kisebb: 4-6 pozsonyi mérős földterületük volt.
Az irtványföldek nagyságát is pozsonyi mérőben jelölték, ám ilyen területeket az 1715-ös cenzus nem jegyez Ságon. A táblázat harmadik rubrikájában a rétek nagyságát regisztrálták „embervágónyi“ egységben. Az embervágó rét, kaszás rét kifejezés olyan területmérték, amellyel a kaszáló rétek kiterjedését megadták. Akkora rétdarabot értünk alatta, amekkorát egy kaszás átlagosan le tud kaszálni egy nap alatt. Ez lehetett például 1200 négyszögölnyi terület, azaz 1 magyar hold, de ennél kisebb is. Az adózók összesen 55 kaszás réttel rendelkeztek. Ez körülbelül 23 hektárnak felelt meg. A legnagyobb rétterülettel, 4 kaszásnyival Drahos András, Antal Mihály, Koncz János és Cseres György rendelkezett. Ők természetesen jobbágyok voltak. A zsellérek rétjei mindössze 1-2 kaszásnyiak lehettek.
Az összeírás táblázatainak negyedik oszlopa a szőlőterületeket összegzi. A szőlőterület nagyságát kapásként számolták; Ságon ez összesen 22 kapásnyit tett ki. A kapa vagy kapás földmértékegység értéke változó, függött a domborzati viszonyoktól és a talajminőségtől is. A kapa mértékegység 250 négyszögölig határozható meg. A ságiaknak tehát lehetett négy és fél magyar hold körüli szőlejük. Szőlővel azonban nem mindenki rendelkezett, még a módosabb jobbágyok közül sem. Ám lehetett ilyen kis földterületük a zsellérek közül is egyeseknek.
A mai társközségben, Tesmagon 1715-ben az alábbiakat jegyezte a portaösszeírás (a cenzusban a falu Tesmákként szerepel): Stephanus Pal; Michael Mathias; Joannes Mathias; Georgius Kovacs; Georgius Kis; Benedictus Benko; Jacobus Jancsi; Stephanus Urban; Joannes Thoth; Joannes Lőrencz; Stephanus Lőrencz; Mathias Ugrin; Stephanus Jakab; Mathias Csuroka; Paulus Treba; Joannes Lőrencz Jun.; Stephanus Mathias; Stephanus Abraham; Stephanus Sint; Stephanus Peter; Michael Gaspar.
A nevek betűrendje a következő: Abraham (Ábrahám – 1), Benko (1), Csuroka ( Saróka? – 1), Gaspar (Gáspár – 1), Jakab (1), Jancsi (1), Kis (1), Kovacs (Kovács – 1), Lőrencz (Lőrincz – 3), Mathis (Mátyás – 3), Pal (Pál – 1), Peter (Péter – 1), Sint (1), Thoth (Tót – 1), Treba (1), Ugrin (1), Urban (Urbán – 1).
Találunk köztük néhány olyan nevet, mely Ipolyságon is felbukkant (Tóth, Kovács, Benko), s amely a mai napig előfordul itt (Pál, Jakab, Kis).
A 21 adózó 17-féle nevet viselt, tehát azok terheltsége nem volt igen magas. Közülük 13-an jobbágyok, 8-an zsellérek voltak. Ez körülbelül azonos volt a ságiak népességével, ám az adózás alá esett földterület jóval kevesebb volt: a szántó 190 pozsonyi mérős, a rét 49 kaszás, a szőlő pedig 25 kapás.
A másik társközség, Pereszlény (Pereszlin) 1715-ös cenzusában találjuk a legtöbb adózót és a legnagyobb adózás alá eső földterületet. Az adózók száma 32 főt tett ki, s ezek az alábbiak voltak: Stephanus Agardi; Stephanus Csamo; Andreas Pethő; Michael Csomo; Thomas Balint; Michael Halasz; Joannes Gazdak; Stephanus Thoth; Stephanus Balint; Gregorius Pethő; Michael Csomo; Michael Bala; Gregorius Pinter; Mathias Pinter; Josephus Dombi; Emericus Balint; Georgius Varga; Mathias Balla; Stephanus Balla; Stephanus Iakus; Joannes Thoth; Jacobus Pinter; Stephanus Iakus Jun.; Joannes Hoxa; Michael Kovacs; Andreas Thoth; Jacobus Jakus; Laurentius Varga; Joannes Varga; Laurentius Pethő; Joannes Hallasz; Mathias Thot.
A nevek betűrendes mutatója így nézett ki (zárójelben az azonos nevet viselő családok száma): Agardi (Agárdi-1), Bala, Balla (- 3), Balint (Bálint – 3), Csamo, Csomo (Csomó – 3), Dombi (1), Halasz, Hallasz (Halász – 2), Gazdak (Gazdag – 1), Hoxa (1), Iakus (Jakus – 3), Kovacs (Kovács – 1), Pethő (3), Pinter (Pintér – 3), Thot, Thoth (Tóth – 4), Varga (3).
Ezzel a településsel kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy a névanyaga 1715-ben zömmel magyar hangzású volt; közülük nagyon sok a mai napig fennmaradt, a környéken pedig szinte valamennyi előfordul ma is.
A 14-féle családnevet 32 család viselte, tehát a nevek terheltsége itt nagyobb volt, ami a hadak, nagycsaládok gyakoribb jelenlétére is utalhat.
A művelés, illetve adózás alá esett szántók nagysága ebben a faluban volt a legkiterjedtebb: 348 pozsonyi mérőnyit tettek ki. A rétek 55 kaszásak, a szőlők 42 kapásak voltak. Mindezt 18 jobbágy- és 14 zsellércsalád művelte. Az előbbiek között akadtak, akik 22-28 pozsonyi mérős földdel rendelkeztek (Agárdiak, Csomók). De a zsellérek sem voltak itt szegényebbek, mint más településeken.
