2021. január 1-én a Missa Missio koncert budapesti Szent István-bazilikában tartott bemutatója lesz látható Szarka Tamás és zenekara előadásában. (Fotók: szarkatamas.hu)

Új lemez, adventi naptár, koncertek – Szarka Tamás Kossuth-díjas művészről igazán nem mondható el, hogy tartaléklángra kapcsolt volna, sőt.

„Igen, ezek szép pillanatok, mikor az advent kapcsán – ha csak így is, ha csak itt is, együtt vagyunk. Nézem, ahogy nézitek, s nekem ez az ajándék, mert már NAGYON SOKAN vagyunk. Én pár perc enyhet adhatok. Minden nap. Ennyim van. Higgyétek el, sok sebet kaptam, sok örömöt… az egész életem benne… ebből éneklek, ebből írok. Ezt odaadom…. És karácsony igenis lesz, most is, és most különösen édesgessük, becézzük, vigyázzunk rá“ – írja Szarka Tamás közösségi oldalán, annak örömére, hogy virtuális adventi naptárát eddig több mint negyedmillióan tekintették meg.

December 25-én Szarka Tamás és zenekara Karácsonyi kézfogás című koncertje lesz megtekinthető a világhálón. A műsor a karácsonyi misztériumot, mint ünnepet, közösségteremtést, hagyományt és az ezekben született újat járja körül.

December 30-án Szarka Tamás új dalának premierje lesz – ez is a világhálón.

Szarka Tamás megkomponálta korszakalkotó Missa Missio című miséjét (ezt korábban itt ismertettük). A szerző a zenéjén keresztül a katolikus hit erejével szeretné növelni a magyar emberek, családok értékrendjét és felmutatásával hozzájárulni a katolikus keresztény kultúra népszerűsítéséhez. Ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, ezért a mise megírásának, bemutatásának és a hanghordozó kiadásának a célja, hogy  erre a tényre is felhívja az emberek figyelmét.

Az új év első napján,  2021. január 1-én a Missa Missio koncert budapesti Szent István-bazilikában tartott  bemutatója lesz látható Szarka Tamás és zenekara előadásában.

Az est vendégei: Miklósa Erika világhírű szoprán, a Magyar Állami Operaház gyerekkórusa, Hajzer Nikolett vezetésével.

Forrás: A szarkatamas.hu