Az Ipolyságon megjelenő egykori hírlapok és folyóiratok, valamint a nyomdák egyéb termékei is fontos szerepet töltöttek be a város és a vidék szellemi életében, a közgondolkodás formálásában. Ha az idő távlatából vizsgáljuk ezeket, megállapíthatjuk, hogy legtöbbjük az akkori politikai és gazdasági viszonyok közt is a maga egyszerűségével és sajátos eszközeivel a társadalmi haladást szolgálta, szócsöve volt a szabadabb, igazabb gondolatoknak. Harcolt a megye gazdasági életének fejlődéséért, a lakosság kulturális színvonalának emelkedéséért.
Az itteni sajtó tárgyalásánál talán Pongrácz Lajost kell elsőként említenünk. Ő volt az, aki fiatal joggyakornokként már 1839-ben irodalmi lapot indított Hontban, s az év végén Budán ki is adta a Honti Literatúrai-Füzért, e vidék első magyar nyelvű almanachját.
Igaz, a kiadványból csak két füzet jelent meg, s elsősorban a szerkesztő saját írásait – verseit, útirajzait, irodalomtörténeti tanulmányait – tartalmazta a lap, így is érdemes az említésre, s megjelenése irodalom- és sajtótörténeti tény. A kiadó célja mindenekelőtt az volt, hogy a „megye ifjainak szellemi zsengéit” adja az olvasók kezébe.
1848-ban Honti Újság címen akart lapot alapítani földink, ez viszont sikertelen kísérletnek bizonyult. Helyette a Honti Krónikát indította útjára, ám a „nép számára” készült lap a szabadságharc eseményei miatt csak kérészéletű lett. Mindenesetre Pongrácz eme törekvései úttörő jellegűnek számítanak Hontban, s talán ezek a kezdeményezések is elvezettek a itteni sajtó kibontakozásához, az Ipolyságon szerkesztett és nyomtatott újságok rendszeres megjelenéséhez.
A Neumann család nevéhez fűződik a város nyomdászatának kiépítése és beindítása is. Sokáig a téren álló Salkovszky-házak egyikének hátsó traktusában kapott helyet a híres Neumann-nyomda.
A városban egyébként több nyomda is működött a XIX. század második felétől, de a nevezett családé volt az első. 1879 és 1883 között Neumann Ignác, 1883-tól 1934-ig Neumann Jakab vezetett nyomdát Ipolyságon.
Sok-sok terméke közül csupán néhányat áll módunkban itt megemlíteni. Ennek égisze alatt jelent meg a például Hontvármegye Hivatalos Közlönye, a Honti Lapok, a Hontvármegyei Almanach és a Honti Naptár. De itt nyomtatták az egyesületek évkönyveit is, köztük a Hontvármegyei Gazdasági Egyesület Évkönyvét, a Honti Sport-Club Évkönyveit. S itt került kinyomtatásra a Honti Múzeum Képes Katalógusa, a Hontvármegyei Történelmi Kiállítás Katalógusa, akárcsak a Múzeumtársulat egy-egy kiadványa.
Külön ki kell emelni a nyomda képeslapkiadványait, melyek fekete-fehér, vagy színes változatban jól dokumentálják a hajdani Ipolyságot, a város épületeit, történelmi részeit. Emellett a nyomda a hivatalok és az iskolák részére különféle nyomtatványokat is megjelentetett.
Pongrácz Elemér (1862-1944), a Felsőtúrról származó másik nemesember az, akit az Ipolysági sajtó kapcsán feltétlenül meg kell említenünk. A muzeológiai szervezőmunkán kívül gazdag irodalmi-publicisztikai tevékenységet is végzett, melynek több terméke a fent nevezett nyomdával együttműködve jelent meg. Az említett Almanachok, illetve azok 1893-as, 1894-es évfolyamai a maguk nemében és korában igen rangos kiadványok voltak. Hozzá hasonlóakat ma sem igen sikerül megjelentetniük az ipolyságiaknak. A kiadvány egyaránt tartalmazott történelmi, helytörténeti dolgozatokat, szépirodalmi műveket, statisztikai munkákat, közérdekű írásokat s még sok egyebet. Az 1893-as évkönyv például közli Pajor István Örömünnep című ódáját, Ivánka István Alkonyat című versét, Pongrácz Lajos epigrammáit, Sajó Sándor költeményeit, Ivánka István énekes színművét. A Koháryakról Nagy Iván történész írt hosszabb tanulmányt, az 1848-49-es szabadságharc egyes „jeleneteit” pedig Pongrácz Lajos idézi. Pongrácz közzéteszi az 1890-es népszámlálás Hont megyére vonatkozó részletes adatait is.
1900-tól éveken át szerkesztette Pongrácz Elemér a Honti Naptárt is, amely „előkelő színvonalánál és irodalmi becsénél fogva folytatója a megszűnt Almanachnak és mindig hű tükre egy honti év történetének”. (Hederváry, 1902: 5. p.) A naptárak értékes irodalmi és helytörténeti anyagot közöltek. Az 1900-as kiadványban például Petőfi Hont megyei kapcsolatairól olvashatunk. Az 1901-es naptár egy Sajó Sándor-verset is megjelentetett. Az 1907-es kiadványban Kudora János Szondi emlékezetét idézi, Pongrácz Lajos „Bocskai Istvánról” közöl verset. Itt is olvashatunk Ivánka István- és Sajó Sándor-verset, sőt Csepreghy Ferencnek feleségéhez írt egyik versét is közzéteszik. Találunk anyagot továbbá a kurucok Hont megyei táborozásáról, a korponai „Bocskay-emléktábla” állításáról stb.
A Honti Múzeum képes katalógusa című kiadványt szintén Pongrácz Elemér szerkesztette, s ahogyan említettük, ez ugyancsak a Neumann Nyomdában látott napvilágot. A másik felsőtúri nemesember, Pongrácz Lajos a Szondi Album második kiadását jelentette meg a 1886-ban a nyomdában. Ez is a rangosabb termékek közé tartozott.
A már említett, Pongrácz Lajos szerkesztette Honti Literatúrai Füzéren és a Honti Krónikán kívül az Ipolyságon kiadott legrégibb újságok közé tartozik a Honti Gazda. Több helyen is azt olvassuk róla, hogy Királyfalusi Gerhardt György indította; 1875-től 1885-ig jelent meg, s a Hont megyei Gazdasági Egyesület munkáját támogatta. Cikksorozatokat közölt a borászatról, a háziiparról és a gazdasági mellékiparágakról stb. A Makáry Dezső által összeállított Magyar Könyvészet 1882 című kiadványban viszont ezt írják róla: „Honti Gazda. (Ipolyság.) A megyei gazdasági egylet közlönye. Szerkeszti Bolgár János, titkár. I. évfoly. Megjelen időhöz nem kötött számokban. 2 frt; az egylet tagjai ingyen kapják”.(93. p.) Máshol a lap I-III. évfolyamáról tesznek említést, mely 1883-1885 közt jelent meg. A budapesti Széchényi Könyvtárban az újság 1883-as évfolyama olvasható.
A tiszavirág-életű Hontmegyei Hírlap egyes források szerint már 1875-ben indult volna, de ez nincs megfelelő tényekkel alátámasztva. Az idézett Nagyar Könyvészetben viszont ezt írják róla: „Hontmegyei Hírlap. (Ipolyság.) Szerk. és laptulajdonos Haan Rezső. II. évi. Megjelen minden hó 1. és 15-én. (Makáry,1883:81.p.) Haan Rezső ügyvéd régi honti nemesi családból származott, Kistúron született 1838-ban. 1861-ben Hont vármegye első aljegyzője lett. Olvashatjuk még róla, hogy neves publicista és lapszerkesztő volt, „1882-ben a Hontmegyei Hírlap című folyóirattal lép színre, amelynek egy személyben alapítója és kiadója is volt. Ez a lap sem lett hosszú életű, 1884-ben megszűnt”. (Bendík, Honti Lapok:2012/9) Az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálhatók a lap 1882-1883-as évfolyamának számai.
Ivánka István 1885/86-ban (illetve néhány szám erejéig 1887-ben) a Honti Ellenzék című havilapot szerkesztette Ipolyságon. Szerkesztői voltak még Stéger Imre és dr. Rácz Imre. Később Szinger András volt a lap felelős szerkesztője. Az újság 1896-ban újraindult. A Hont megyei Egyesült Ellenzék havi közlönye volt, melyben több értékes és jó színvonalú publicisztikai írás, helytörténeti szempontból is érdekes és fontos munka látott napvilágot. Példányai szintén megtalálhatók az Országos Széchényi Könyvtárban.
A Széchenyi Könyvtár adatbázisában szerepel a Honti Közlöny című „vegyes tartalmú hetilap” az 1880-as kiadással, valamint a Hont című lap is az 1886-os évfolyammal. Az Ipolyvölgyi Hírlapot 1895-ben adták ki, de ez rövidesen beolvadt a Honti Lapokba. A Hírlap 1895. január 7. és október elseje közti számai a Nógrád Megyei Levéltárban is megtalálhatók. Sajnos, ezekről eddig nem sokat tudunk, ezért több más kiadvánnyal együtt feldolgozásra várnak.
Pongrácz Elemér a pesti tanulmányok után Hont megyébe történt visszatérése után, 1886-ban megindította a Honti Hírlapot, melyet 1887. július végéig szerkesztett. A „politikai és társadalmi heti közlöny” megjelentetésével Pongrácznak az volt a célja, hogy az országosan Tisza Kálmán, Hontban pedig báró Majthényi László nevével fémjelzett Szabadelvű Párt (akkor kormánypárt) programját támogatva a honti társadalom „ütőereinek lüktetését mennél gyorsabbá hozni megkísérelje”. A lapnak 1886-ban 26, 1887-ben pedig 39 száma jelent meg, az 1887-es 27. számtól Vértess József szerkesztésében. A jelzett számokat a Széchényi Könyvtár is őrzi Budapesten. (Hála, 2000:82. p.)
A leghosszabb életű ipolysági újságok a Honti Lapok és a Hontvármegye Hivatalos Közlönye voltak. Ez utóbbi 1893-ban indult, s a vármegye jegyzői kara szerkesztette Ipolyságon. Havonta háromszor jelent meg a Neumann Nyomdában különböző terjedelemmel. Megyei rendeleteket, alispáni beszámolókat, különféle kimutatásokat, felhívásokat tartalmazott. Egy időben Marek Károly és Somogyi Béla volt a felelős szerkesztője.
A Honti Lapok az egyik legtekintélyesebb ipolysági újság volt. Kezdetben Fritsch László, később pedig Halász Ferenc szerkesztette. 1895-től 1918-ig jelent meg hetente egyszer Neumann Jakab nyomdájában. Elsősorban a megyei élet eseményeit kísérte figyelemmel, de olykor-olykor az egyetemes, mindenkit érintő társadalmi problémákra is aktívan reagált.
A Honti Lapok fő erénye abban rejlik, hogy az akkori idők számos vitatott kérdésével kapcsolatban határozottan és tárgyilagosan foglalt állást.
Rengeteg olyan problémát vetett fel, melyek felett a vármegyei „előkelőségek” szemet hunytak. Szinte valamennyi évfolyamának számaiban foglalkozik például az Ipoly szabályozásának problémáival.
A vármegye tisztviselőit többször bírálta az iparosítással szemben tanúsított közönyükért is. A század elején Ipolyságon ugyanis (a lap szerint) megfelelő feltételek voltak egy üveggyár létesítésére. A terv az illetékesek közömbössége és maradisága miatt ment füstbe. A Honti Lapok jó néhányszor bírálta a vármegye szellemi életének fogyatékosságait is. „Az emberek a hivatásszerű életfoglalkozáson felül maradó időt kicsinyes, köznapi időtöltések közt fogyasztják el” — olvashatjuk már az első évfolyam 23. számában. A szerkesztőség ezért egyik fontos céljául a szellemi tespedtség elleni harcot tűzte ki. Szorgalmazta a kulturális téren való összefogást, sürgette az állandó műkedvelői kör, a dalárda és az olvasókör megalakulását. Rendszeresen tájékoztatott és tudósított a kulturális rendezvényekről, s a legsikeresebb könyvekről.
A szerkesztők értékes és figyelemre méltó írásai közé tartoztak azok, amelyekben a század eleji iskolaügy vajúdását elemezték. Több pedagógiai jellegű cikkben tárták fel az oktatás elhanyagoltságát, a tanítók silány helyzetét, az iskolák áldatlan állapotát. A folyóirat első évfolyamának 23. számában a nőnevelés megoldatlan problémáiról olvashatunk elemző tanulmányt, a kilencedik évfolyam 3. számában pedig bátor hangú vezércikket találunk, amely a pályaválasztás és az érvényesülés lehetőségeit boncolgatja. A cikk megérdemli, hogy legalább egy részletet idézzünk belőle. „Mert a mai társadalomban igazában csak két tekintély van, a vagyoni és a hivatali hatalom tekintélye. Ha van pénzed s tudsz vele élni, szerepelhetsz és megbecsülnek; ha van hatalmad, megsüvegelnek, de ha csak egyszerű szegény, bár kötelességteljesítő becsületes ember vagy, legfeljebb csak a vállad veregetik meg nagy lelkesedéssel. Nem is igen lehet tehát csodálni, ha az egyszerű ember, aki magát lenézettnek érzi, szegény helyzetében legalább utódait szeretné azok közé emelni, akiket ö a tekintély birtokosainak tart és érez.”
Nem lenne helyénvaló, ha csupán a lap erényeiről szólnánk, hiszen bőven akadtak hibái és gyöngeségei is. A hazafiasságra való nevelés kérdésében sokszor ingadozó hangot ütött meg. Igaz, hogy helyet adott a nemzetiségi kérdés megoldására vonatkozó sok olyan tanulmánynak is, melyek még ma is megszívlelendőek, ám ugyanakkor a „Felvidéki Köz- művelődési Egylet” túlkapásait is támogatta. Kifogásolható a hetilap alacsony színvonalú szépirodalmi rovata, melyre az erős provincializmus volt a jellemző. Talán igénytelensége miatt volt képtelen jó, képzett írókat, költőket nevelni. Legtöbbször fűzfapoétákat, önmaguk és társaságuk gyönyörködtetésére „termelő” írócskákat toborzott maga köré.
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
