Az Oktatásügyi, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium törvénytervezetének célja a felsőoktatás megreformálása. A beterjesztés előtt álló törvénytervezetre nyilatkozatban reagált a pozsonyi Comenius Egyetem, mely véleményük szerint a felsőoktatás politikai ellenőrzés alá vonását készíti elő. Kiállva az egyetemek autonómiája mellett, kérik az ország felsőoktatási intézményeit, valamint azok képviselőit, alkalmazottait, hallgatóit, hogy csatlakozásukkal támogassák a nyilatkozatot annak érdekében, hogy hatékony párbeszéd alakuljon ki a kormánnyal. A nyilatkozathoz a mai napig további hat egyetem csatlakozott.
A törvénytervezetről Albert Sándort, a Selye János Egyetem alapító rektorát kérdeztük, aki 2002 és 2006 között a szlovák parlament oktatási bizottságának tagjaként elsősorban törvények előkészítésével és törvénytervezetek véleményezésével foglalkozott.
Miért tiltakoznak az egyetemek a törvénytervezet ellen? Jogosak az aggodalmaik a felsőoktatás politikai ellenőrzés alá vonásával kapcsolatban?
Van benne néhány dolog, ami érzékenyen érintheti az egyetemeket. Elsősorban az, hogy a szenátusok jogkörét át szeretnék ruházni az igazgatótanácsra. A hattagú igazgatótanácsba 3 személyt a miniszter nevezne ki, így akár politikai befolyásról is lehetne beszélni, hiszen egy miniszter mindig egy politikai párt embere. A másik két személyt a szenátus választaná, de az alkalmazottak kamarájából, nem a pedagógusokból és egyet a diáktanács. Nem teljesen világos, hogy például mi van akkor, ha a szavazási arány 3-3. Könnyen érvényesülhet tehát a miniszter befolyása.
Valóban sérülne az egyetemek autonómiája?
Az egyetemek autonómiája több száz éves hagyomány. Az egyetemen folyó munkát, a pedagógiai programokat, szakokat, a rektorok, a dékánok választását az önkormányzati szervek végzik, ez egy belső, autonóm folyamat, melybe senki nem szólhat bele. A törvénytervezet épp ebbe akar beleavatkozni az igazgatótanácsok által – a szenátustól elvennék a jogkörök nagy részét.
Miért fontos a politikának, hogy beleszóljon, sőt, irányítsa a felsőoktatási intézményeket? Arról van szó, hogy hozzáférjenek az egyetemek vagyonához, illetve azokhoz az uniós forrásokhoz, amelyek a közeljövőben érkeznek a felsőoktatás, a tudományos-kutatói munka fejlesztésére?
Nálunk a politikai pártok nem értékek szerint működnek, hanem érdekek szerint. Ideológiai érdekekből kifolyólag fontos a politikának, hogy ellenőrzése alá vonja az egyetemeket. Az uniós támogatások eddig sem a színvonalat erősítették, inkább deformálják a rendszert.
Milyen egyéb változások vannak még ebben a tervezetben?
Leginkább a rektorokat érintő változtatásról van még szó. Pár éve történt a törvényben egy olyan apró módosítás, mely szerint egy rektor korlátlan ideig betöltheti a rektori pozíciót. Ezt megelőzően csak két egymást követő választási időszakban ülhetett egy rektor a rektori székben. Ez most visszakerülne, és valóban, ez nem feltétlenül tetszhet a rektoroknak, viszont teljesen normális elvárás mindenütt. Sehol sem jó, ha valaki több mint nyolc évig ül egy rektori székben. Az ilyen rektor már semmi újat nem fog hozni, viszont olyan kiterjedt az ismeretségi köre, amely veszélyeket is rejthet magában.
Érthető az egyetemek tiltakozása?
A közoktatási intézmények és persze a felsőoktatási intézmények talán a legkonzervatívabbak. Az egyetemeket még soha senki nem vonta felelősségre, amiért a végzőseik használhatatlanok – nem rendelkeznek hasznos tudással, készségekkel. Nincs ilyen jellegű nyomás rajtuk. Jellemző, hogy minden külső változtatási igénynek ellenállnak, mert megfelel nekik a jelenlegi helyzet.
A pozsonyi egyetem nyilatkozata viszont jogosan kifogásolja, hogy az egyetemekkel senki nem tárgyal – a rektori konferenciával, a főiskolai tanáccsal (dékánok tanácsa) és a diáktanáccsal sem. Nélkülük pedig nem lehet semmilyen reformot keresztülvinni, őket meg kell győzni ezeknek a változásoknak az értelméről.
Miért van szükség a reformra?
Ha visszanyúlunk 2005-ig, amikor a bolognai rendszerhez csatlakoztunk, akkor az egyetemek ebben a folyamatban a könnyebb utat választották. Az egyes szakoknál, programoknál a harmadik évfolyam után húztak egy vonalat: az első három évfolyam lett az alapképzés, a másik két évfolyam a mesterképzés, ezt követi a doktori képzés. Ez az első pillanattól kezdve gondokat okozott, mert az alapképzésnek befejezett, gyakorlatorientált képzésnek kellene lennie, márpedig a legtöbb egyetemen nem az. Főleg műszaki és közgazdasági vonalon lenne erre óriási igény. Az üzemek szívesebben vennék fel a 3 éves képzés végzőseit, akik gyakorlati készségekkel rendelkeznek és azonnal munkába állíthatók.
2005-ben az volt az elképzelés, hogy az alapképzésből csak a diákok egyharmada menne tovább a mesterképzésre. Ez valóban elitképzés lehetne, mert csak a legjobbak mennének tovább. Nincs szükség ennyi magiszterre, mérnökre.
Az egyetemek finanszírozása is azt segíti elő, hogy minél többen menjenek a mesterképzésre.
Így van. Óriási gond a finanszírozás, a fejkvótarendszer. Ez teljesen eltorzítja az egyetemeket, mivel az oktatási intézmények tulajdonképpen elvárják a diákoktól, hogy továbblépjenek a mesterfokra, mert mesterfokon a fejkvóta dupla pénz. Tehát ez az egyetemek érdeke, és tulajdonképpen mindenkit felvesznek, hogy minél több diák legyen, mert annál több pénz jön az egyetemre. De ennyi jó diák nincs.
A legjobbak továbbra is elmennek külföldre, Csehországban közel 12 ezer szlovák diák tanul, Magyarországon se sokkal kevesebb és Nyugat-Európába is sokan mennek. Azzal, hogy bárkit felvesznek az egyetemre, automatikusan csökken az egyetemek színvonala. Valójában annak, hogy a legjobbak külföldre mennek, pontosan az az oka, hogy lecsökkent a hazai egyetemek színvonala és minősége, köszönhetően a finanszírozásnak is. Ezen mindenképpen változtatni kell, de a mostani törvénymódosítási javaslat ezzel nem foglalkozik.
Ön szerint miért nem foglalkoznak ezzel a problémával?
Nem tudják, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Az viszont benne van a tervezetben, hogy az intézmények számát csökkenteni kell. Ha emlékezetem nem csal, még mindig 20 közszolgálati, és 2 állami egyetem van. A magánegyetemek számát pedig nagyon nehéz megállapítani, mert szinte naponta változik. Ezen felül sok külföldi egyetem kihelyezett tagozatokkal működik Szlovákiában. Gyakorlatilag majdnem minden érettségizett diák felsőfokú intézménybe jár, lassan nagyobb arányban, mint Japánban.
Miért gond ez?
A gond az, hogy sok egyetem nagyon kis létszámmal dolgozik. Pár ezres egyetem egyszerűen nem tud labdába rúgni nemzetközi szinten, ahol a nagyobb egyetemek százezer feletti létszámmal működnek. Teljesen más a kínálat, mások a kutatási, pályázati lehetőségek – össze sem lehet hasonlítani. Nem véletlen, hogy az első 500 egyetem között soha nincs szlovák egyetem, és így nem is lesz.
A törvénytervezet javasolja konzorciumok létrehozását, vagy akár egyetemek összevonását. Ez is érzékeny téma, mert ki megy ebbe bele, ki adja fel a saját egyetemét?
Talán a konzorcium az elfogadhatóbb az egyetemek részére, de a jelenlegi helyzet egy szamárság. Nagyobb létszámú egyetemekre van szükség, minimális elvárás lenne a 10-20 ezer fős hallgatói tábor.
Ennek a Selye János Egyetem sem tud megfelelni…
Ez alól kivétel a Selye János Egyetem, mert ez az egyetlen, önálló jogalanyisággal rendelkező, a nemzeti kisebbség nyelvén – magyarul – oktató felsőoktatási közintézmény Szlovákiában. Ehhez nem mer hozzányúlni senki.
Komolyan gondolja, hogy a Selyét ilyen jellegű változás nem érintené?
Igen, mert politikailag nagyon kockázatos lenne. Nemzetközi botrány lenne belőle.
A Selyéhez hasonló kis létszámú egyetem hogyan tudná növelni az oktatás színvonalát? Milyen változtatások szükségesek a minőség javításához, ha egyszer kevés a hallgató?
Épp azért alacsony a programkínálat, mert kevés a hallgató. Ebből adódóan nem tudnak több szakot létrehozni. Úgy gondolom, ebben a változó világban mégiscsak lépni kell. Be kell épülni a nemzetközi vérkeringésbe. Véleményem szerint az elitképzés felé kell elmozdulni, mert ha így marad, az nem használ senkinek sem. Nekünk egyértelműen a kutatással kéne foglalkoznunk. Ma Szlovákiában nincs olyan intézmény, amely módszertani kutatásokkal foglalkozna, a tanítás módszertanával. Kutatóintézetek kellenek az egyetemeken belül. Szlovákia az egyetlen olyan ország, ahol nem létezik pedagógiai kutatóintézet. Nincs, aki segítsen a közoktatásban.
Lát hasonlóságot a magyarországi és a hazai események között?
A magyarországi eseményekből csak annyit látok, tudok, amennyi a sajtóból, híradásokból eljut hozzám. Ott teljesen kiszervezik az egyetemeket azáltal, hogy létrehoznak egy alapítványt, amelyet a politika által meghatározott kuratórium igazgat, az összes hatáskörrel ők rendelkeznek. A pénzforrások továbbra is az államtól, a szakminisztériumból jönnek, de már a kuratóriumon keresztül. Az biztos, hogy az egyetemek autonómiáját ezzel nem növelik. Nálunk ez kisebb lépésben történik, az igazgatótanácsok által.
Mit gondol, ez a törvénytervezet megvalósulhat ebben a formában, vagy még visszafordítható folyamatról van szó?
A diákok tiltakozása véleményem szerint segítené a folyamat megállítását, a diákok hangját meghallgatják, az önkormányzati szervekben komoly szerepük van, és tulajdonképpen ők azok, akikért ez a szolgáltatás létezik. Furcsa egyébként, hogy ezt a törvénytervezetet úgy alkották meg, hogy senkivel nem egyeztettek. Egy iroda homályában bezárkózva. Nagyon rossz munkamódszer, amikor a szakmai szervezetekkel nem kommunikálnak, s végül letesznek egy kész anyagot, amiből esetleg majd valamit engednek.
Ha rosszindulatú lennék, még azt is feltételezhetném, hogy szándékosan időzítették a tervezet véleményezését a járvány idejére, hiszen most nincs lehetőség szakmai egyeztetésekre, tanácsülésekre.
Elképzelhető, hogy nem véletlen az időzítés. A kormány dönthet, de abban már nem vagyok biztos, hogy meg is merik lépni. De valóban, sok törvény azért születik, mert most van rá lehetőség.
Mi lenne most a minisztérium feladata?
Össze kell hívni a szakmai tanácsokat és megbeszélni, meggyőzni őket ezeknek a lépéseknek a hasznosságáról. A reformoknak már meg kellett volna történniük, de elsősorban a fejkvótarendszert és a bolognai folyamatokkal kapcsolatos struktúrát érintően.
A finanszírozás átalakítása az egyetemek színvonalán is javítana. A struktúraváltozás során pedig, ahogy már említettem, az alapképzést kell gyakorlatiasabbá tenni.
Azért, hogy érdemes legyen elhagyni az egyetemet, teljes körű végzettséget kapjanak a hallgatók, amivel munkába tudnak állni – a vállatok részéről nagyobb az érdeklődés az ilyen emberek után.
Mi a tanulsága ennek a történetnek?
Az összevonás elkerülhetetlen. A jelenlegi egyetemek száma egy ilyen kis országra sok. Észre kell venni, hogy változásra van szükség. A koronavírus-járvány után pedig különösképpen. A gyakorlati képzést minden oktatási intézményben meg kell erősíteni. A hozzáállást is át kéne gondolni véleményem szerint. De tagadhatatlanul nehéz kimozdítani ezeket az intézményeket a jelenlegi helyzetből, mert nem hajlandóak elfogadni bizonyos változásokat. Pedig radikális változás kell. Óriási lehetőség a járvány által okozott helyzet: nem a veszélyeket kell látni, hanem a lehetőségeket.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
