Fazekas László emeritus püspök 12 éven át vezette a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat. Március 15-én a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta a felvidéki magyar közösségek megmaradását segítő, valamint a keresztyén értékeket nemzetközi szinten is képviselő, kiemelkedő lelkipásztori és egyházvezetői szolgálata elismeréseként.
Kitüntetése kapcsán kerestük fel, és kértük, értékelje az elmúlt két püspöki ciklust, meséljen a püspöki és lelkészi feladatok közti különbségről, valamint fogalmazzon meg üzenetet a jelenlegi, nehéz időket élő olvasóinknak.
Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére, Magyarország köztársasági elnöke, Áder János a nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából adományozta a kitüntetést. Milyen érzéssel tölti el, hogy ilyen magas rangú személyek tartják méltónak a kitüntetésre? Mit jelent ez a kitüntetés az Ön számára?
Isten véghetetlen kegyelme, hogy egyrészt 12 évi püspöki szolgálatommal segíthettem egyházunk és egyben a Felvidéken élő nemzetrészünk életét. Másrészt kegyelem az is, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amelynek fontos a nemzet, a nemzet egysége és így a Trianon által elszakított területeken élők támogatása, megmaradása és identitástudatuk erősítése. Nagy megtiszteltetésként fogadom, hogy erre a kitüntetésre méltattak.
Nem tudom szavakban leírni ezt az érzést, csak annyit tudok mondani, hogy megdobban az emberben a szív, melegség tölt el és az ember érzi a kezet, amely megfogta a kezét.
Ha jól tudom, a járványhelyzetre való tekintettel nem vehette át személyesen az érdemkeresztet. Tudja-e, milyen formában és mikor kapja meg? Hol lesz a helye a kitüntetésnek, hová helyezi?
Magyarországról levélben értesítettek, hogy a díj átadására a jelenlegi járványügyi korlátozások miatt nem kerülhet sor, de amint a helyzet lehetővé teszi az átadási ünnepség megrendezését, annak részleteiről értesítenek. Ha majd a kitüntetést fizikailag is megkapom, olyan látható helyen lesz, ahol további szolgálatom idején is rátekintve arra tudjak gondolni, hogy Isten dicsőségét szem előtt tartva népünk jólétéért és megmaradásáért munkálkodom.
12 éven át volt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház első embere. Az újévtől lelkészként teljesít szolgálatot Komáromban. Milyen változás ez az Ön személyes, illetve a szakmai életében?
Úgy tartjuk, hogy az egyházban a legmagasabb rangja annak van, akit Isten arra méltat, hogy az evangéliumot hirdesse. Természetesen a püspöki tiszttel is együtt jár az evangélium hirdetése, csak társul hozzá nagyon sok más jellegű szolgálat, egyházszervezeti és egyházkormányzati tevékenység, kapcsolattartás belföldön, külföldön, kapcsolattartás állami kormányzati szervekkel, állandó készenlét az éppen aktuális egyházpolitikai és társadalmi kérdések megválaszolására, összejöveteleken, megbeszéléseken, konferenciákon való részvétel, és még sorolhatnám. Azzal, hogy tisztemet letettem, tulajdonképpen ettől mentesültem. Természetesen nem szeretnék mindenből kiszakadni, hanem tapasztalatommal továbbra is segíteni szeretném egyházunkat. De most főleg a gyülekezeti szolgálatra összpontosítok – még ilyen körülmények között is, ahogyan most a járványhelyzet megengedi.
Készített-e leltárt az elmúlt két püspöki ciklusról? Van-e olyan kiemelkedő eredmény, amire személyesen is nagyon büszke? Van-e esetleg mulasztása, amit ilyen-olyan okok miatt nem tudott elvégezni, és bánja?
Időszakonként felméri az ember azt, hogy mit sikerült tenni és mi az, amivel nem nagyon lehet dicsekedni. Ez részben hozzátartozik keresztyén életünkhöz. Ami sikerült, azért hálát kell adni Istennek, ami nem sikerült, azt bűnbánattal el kell ismerni. Ha sikerről beszélünk, azt valóban csak Isten iránti hálaadással lehet tenni.
Hálás vagyok azért, mert olyan szolgatársakat és barátokat állított mellém, akikkel mindent meg tudtunk beszélni és együtt tudtunk tervezni, munkálkodni. Hálás vagyok Istennek a körülményekért, amit úgy alakított, hogy püspöki szolgálatom arra az időszakra esett, amikor Magyarországnak összmagyar nemzetben gondolkodó, konzervatív kormánya van, s így
segíteni tudták – mondhatni történelmileg kiemelkedő mértékű anyagi támogatással – egyházunkat és magyarságunkat erősítő szolgálatunkat.
Ennek eredményeként templomok és parókiák újulhattak meg és épülhettek, iskoláinkat fejleszthettük, intézményeinket megerősíthettük, egyházmegyéinkben közösségi alkalmakat szervezhettünk. Elkészülhetett Komáromban a Timóteus Ház, amely idősek otthonaként működik, Rimaszombatban közösségi teret alakíthattunk ki Csillagház néven, Kassán pedig kialakíthattuk a Magyar Református Központot. Ezek mellett a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében óvodákat és bölcsődéket adhattunk át rendeltetésének, amelyekben keresztyén magyar oktatás zajlik. Ezekre mindenképpen hálás szívvel gondolok.
Ugyancsak örömmel tölt el, hogy előbbre tudtunk lépni a diakónia és a romamisszió, valamint a lelkipásztorok és pedagógusaink továbbképzése terén is.
A Magyar Református Egyház 2009-ben történő megalakulásán való részvételt, majd 2011-ben a csatlakozásunkat jelentős eseményként tartom számon.
Persze a szolgálatomnak vannak területei, amelyeken nem sikerült megfelelő módon teljesíteni. Meglátásom szerint nem tudtam eléggé odafordulni lelki gondozóként lelkipásztorainkhoz, keveset törődtem teológusainkkal és a nyugalmazott lelkészekkel. Néhány esetben talán keményebbnek kellett volna lenni és a törvény szigorával fellépni néhány megoldásra váró esetben.
Lelkészként milyen célokat tűzött ki maga elé? Talán ha megvilágítaná, hogy mennyiben más a lelkészi hivatás, mint a püspöki?
A püspökre egy egész egyház kormányzása van bízva, amely állandó készenlétet, odafigyelést, folyamatos szolgálatot, és elsősorban sok imádságot jelent. Nagyon sokrétű ez a szolgálat és megfelelő módon át kell látni azt, hogy mi jó és hasznos a gyülekezeteknek, az egyházmegyéknek, az egész egyháznak, mi szolgálja Isten dicsőségét és mi az, ami csak emberi indulat és szándék.
Szolgálatunkkal jelen kell lenni mind a társadalmi, mind a politikai életben, és ha lehet, akkor utat kell mutatni.
A lelkipásztornak tulajdonképpen ugyanezt kell tennie, csak szolgálati területe kisebb. Feladata a reá bízott gyülekezet gondozása, és a leghasznosabb módon való bekapcsolása a társadalom vérkeringésébe, azért, hogy a közösség világítani tudjon és utat mutasson szeretetből, megbocsátásból, és a rászorulók segítésében.
Lelkipásztorként azelőtt is ezt tettem és szeretném most is ezt tenni. Hiszen Isten sok mindent bízott a komáromi gyülekezetünkre, a bölcsődénkben levő gyermekektől kezdve az óvodánkba járó gyermekeken, a hittanosainkon, az ifjúságunkon keresztül a gyülekezeti életben aktívan részt vevőkön keresztül egészen az idős emberekig.
2021 első negyedévében járunk. A járvány miatt sok a veszteségünk, belpolitikai válságot élünk, nincs magyar képviseletünk a Szlovák Nemzeti Tanácsban. Mit üzen a magyar lelkipásztor az őt halló és értő embereknek?
Mindnyájunk előtt egyértelmű, hogy a világ és benne a társadalmak komoly válságot élnek át. A járvány, a vele járó gazdasági krízis, az erkölcsi hanyatlás jelei és kísérői annak, hogy az ember egyre jobban távolodik attól a rendtől, amelyet Isten elénk adott.
Az értékek devalválódása életünk szinte minden területén megmutatkozik. Mindezek nyomasztóan hatnak az életünkre.
Sajnos nagyon sokan áldozatul esnek annak, hogy az ember – az Isten bölcsességét megvetve – saját gondolkodása alapján akarja irányítani a saját és mások életét.
Ha komolyan vesszük az Istentől kapott kijelentést, akkor világossá válik számunkra az, hogy mindezeknek meg kell lenni. Ez nem fatalizmus, hanem a világ, és benne a mi szűkebb környezetünk állapota mögött emberi döntések sorozata áll. Életünk helyzeteiben ugyanis dönthetünk szabad akaratunk szerint.
De ha szembe megyünk Istennel, aki az életet támogatja és a bűnt erénnyé tesszük, akkor ne csodálkozzunk, ha életünk útján békétlenség, ellentétek és halál van. Isten nélküli döntéseinknek ugyanis ezek a következményei.
Isten viszont őrizetet és életet ígér mindazoknak, akik hűségesek maradnak hozzá, keresik az Ő akaratát és igyekszenek életüket aszerint berendezni. Ezért én csak azt tudom üzenni azoknak, akik hisznek, hogy hűséggel, odaszánással és a tisztánlátás igényével ragaszkodjunk az Istenbe és a Jézus Krisztusba vetett hithez. Akik nem hisznek, azok pedig keressék Istent, mert megtalálható. Még megtalálható! Csak így reménykedhetünk abban, hogy Isten tud fordítani személyes életünkön és a világ sorsán, hogy ne a halál kultúrájának útját járjuk, hanem igazi életet tudjunk élni.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
