Budapesten a Kossuth téri Rákóczi-szobornál a nagyságos fejedelem születésnapjára emlékezve a Rákóczi Szövetség képviseletében Csáky Csongor elnök, dr. Ősi Barnabás alelnök és dr. Ambrus Sándor, a felügyelő bizottság elnöke elhelyezték a megemlékezés koszorúját.
II. Rákóczi Ferencnek II. Rákóczi György fejedelem (ur. 1648-1660) és Báthori Zsófia gyermekeként, Gyulafehérváron látta meg a napvilágot. Az erdélyi rendek már 1652-ben, hét esztendős korában apja örökösének választották, a fiatalember azonban végül soha nem foglalhatta el a fejedelmi széket.
Ennek fő oka Rákóczi György 1657. évi lengyelországi hadjárata volt, amire az uralkodó eléggé meggondolatlanul vállalkozott: a Porta ugyanis eltiltotta az északi királyság megtámadásától, ő viszont úgy vélte, ha a lengyel trónt sikerül megszereznie, kellő erőt mutathat majd fel az oszmánok ellen.
Rákóczi azonban rosszul számított, mivel 1657 során valamennyi szövetségese cserben hagyta, visszavonulása után pedig Damoklész kardjaként lebegett Erdély felett egy török-tatár bosszúhadjárat rémképe. II. Rákóczi György ráadásul a rendek akarata ellenére is ragaszkodott hatalmához, a belviszályok pedig 1660-ra odáig vezettek, hogy a fejedelemség teljesen kiszolgáltatottá vált, miközben gazdag földjét felperzselték a Porta által rászabadított hadak.
Ezzel magyarázható, hogy miután Rákóczi György 1660-ban elesett a szászfenesi csatában, fia nem kapta meg örökségét, és özvegy édesanyjával együtt a család felső-magyarországi birtokaira vonult vissza.
Báthori Zsófia, aki egykoron csak elhunyt férje kedvéért vette fel a kálvinista hitet, hamarosan rekatolizált, mi több, Ferencet is áttérítette erre a vallásra, amivel elnyerte I. Lipót (ur. 1657-1705) rokonszenvét.
Az uralkodó 1664-ben grófi rangot, majd 1666-ban sárosi főispáni címet adományozott Rákóczinak, a férfi azonban az 1663-64. évi török háború kiábrándító befejezése, az előnytelen vasvári béke miatt ekkor már egyáltalán nem szimpatizált a bécsi udvarral. A Wesselényi Ferenc nádor vezette főúri összeesküvők 1665 körül Rákóczi Ferencet is megkörnyékezték, aki Zrínyi Ilonával kötött házasságával lényegében megpecsételte csatlakozását. A frigyből egyébként később három gyermek született: a legidősebb, György még csecsemő korában elhunyt, Julianna és a legkisebb – egyben leghíresebb – utód, Ferenc azonban megérte a felnőttkort.
Rákóczi Wesselényi nádor 1667-ben bekövetkező halála után is a mozgalom aktív tagja maradt, amiben az is szerepet játszott, hogy az összeesküvés élén ekkor már apósa, Zrínyi Péter horvát bán állt. 1670 tavaszán a sárosi főispán robbantotta ki a Tisza vidékén kezdődő felkelést, mely Bécs gyors közbeavatkozása, Zrínyi és Frangepán Ferenc elfogása miatt rövid időn belül kudarcba fulladt.
Miután társai Bécsújhelyre kerültek, Rákóczi Ferenc letette a fegyvert, azonban a többi arisztokratához hasonló módon ő is felségárulási perre és halálos ítéletre számíthatott. A férfi végül mégsem jutott vérpadra, ugyanis Báthori Zsófia és a magyarországi jezsuita rend több elöljárója rábeszélte Lipótot Rákóczi életének megkímélésére. A rebellis főúr hivatalosan édesanyja ellenreformációs érdemei miatt kapott kegyelmet, de vélhetően az a 300 000 forint – és még számos családi várkastély – is sokat nyomott a latban, amit 1670–71 során az özvegy egyetlen gyermekéért a kincstárnak adományozott
Az összeesküvés lelepleződése után Rákóczi Ferenc visszavonult a politikától, a későbbiekben pedig igyekezett még a gyanúját is elkerülni annak, hogy összejátszik a szökött jobbágyokból és végvári vitézekből verbuválódó bujdosókkal.
Az arisztokratának a sors amúgy sem hagyott sok időt a közéleti szereplésre, ugyanis nem sokkal legkisebb gyermeke születése után, 1676 júliusában váratlanul meghalt. Rövid élete miatt I. Rákóczi Ferenc lett a dicső família legkevésbé ismert férfitagja, akinek nevét elsősorban fia, a kuruc szabadságharcot vezető fejedelem kapcsán őrizte meg az utókor.
(Rákóczi Szövetség/Rubicon/Felvidék.ma)
