A túrócszentmártoni nemzeti sírkert mellett egy újabb, fővárosi temetőt is szeretnének nemzeti sírkertté nyilvánítani. Ezt a koalíciós parlamenti képviselők (16 képviselő a Sme rodina és az OĽaNO pártokból – köztük Grendel Gábor is) a kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó támogatásokról és a fővárosról szóló törvény módosításával szeretnék elérni. A jelenlegi koalíciós képviselők gyakorlatilag átvették Ján Budaj egy korábbi, 2018-as kezdeményezését.
A legfontosabb érv emellett, hogy a Túrócszentmártonban lévő nemzeti sírkert megtelt, így a pozsonyi annak folytatása lehetne. Ezt azonban a túrócszentmártoniak vitatják, és állítják, újabb parcellák, 90 ezer négyzetméternyi terület áll rendelkezésükre. A városi képviselők indítványára petíciót indítottak (már 3 ezren írták alá) tiltakozásul a törvényjavaslat ellen, amely ha törvényi erőre emelkedik, szerintük precedenst teremt.
A járvány alatt is építik a szlovák nemzeti identitást
Márciusban, a parlament 25. ülésén tűzték napirendre a koalíciós képviselők a törvénymódosítást, ám végül a javaslatot visszavonták, és egy későbbi, májusi időpontban terjesztik elő. A Sme rodina parlamenti képviselője, Miloš Svrček felel azért, hogy részleteiben pontosítsa a törvényjavaslatot.
Ő maga a parlamentben úgy fogalmazott, fontos a járvány alatt is foglalkozni ezzel a témával, hiszen a „covid-fáradtság idején is építeni kell a nemzeti identitást”.
A Pozsony belvárosában található temetőt 1784-ben alapították, 1988 óta nemzeti kulturális műemlék. „Habár ebben a temetőben a 20. század második felétől csak a legritkább esetekben temetkeztek, a fontos és híres személyiségek száma bámulatos más temetőkhöz képest is, és összehasonlítható a túrócszentmártoni Nemzeti Temetőben eltemetett fontos személyiségekkel” – fogalmaznak a javaslatot jegyző képviselők.
Olyan személyiségeket temettek ide, mint a Szlovák Köztársaság első elnökét Michal Kováčot és feleségét, itt nyugszik a színész Július Satinský, Marián Labuda, vagy a rendező Martin Ťapák is. Az András temető véleményük szerint elégséges hellyel rendelkezik ahhoz, hogy a továbbiakban a város és az állam kimagasló személyiségeinek végső nyughelye legyen.
„Ehhez hasonló kegyeleti emlékhely nincs a fővárosban” – talán ez a legfontosabb érv.
Ján Budaj rögeszméje
Az András temető nemzeti sírkertté való nyilvánítása nem először kerül a parlament elé. Az ötlet Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi minisztertől származik. 2018-ban még ellenzéki képviselőként indítványozta a törvénymódosítást, amit két évvel ezelőtt Igor Matovič és Eduard Heger is aláírtak. Ahhoz, hogy megértsük, miért épp a belvárosi András temetőt szeretnék nemzeti sírkertté nyilvánítani (és nem mondjuk a Csalogány völgyit), érdemes Ján Budaj életrajzát megismerni.
Az 1952-ben Pozsonyban született Budaj középiskolai tanulmányai befejezése után külföldre szökött volna, sikertelenül. Ezt követően az Állambiztonsági Hivatal (ŠtB) folyamatos megfigyelés alatt tartotta, rendszeresen kihallgatták és többször börtönbe is zárták. A főiskolai tanulmányait sem fejezhette be, sokáig fűtőként dolgozott. Emellett összedolgozott titkos egyházi szervezetekkel, különböző polgári kezdeményezésekkel. Az 1980-as években polgári aktivistaként, rendszerellenes tevékenységek szervezője volt. Megalakulása után a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) mozgalom koordinátora, majd 1990-ben elnöke lett.
A rendszerváltás előtti időkről így mesélt a DenníkN-nek: „Az újfajta polgári aktivizmus, a kommunista rezsim elleni megnyilvánulás részeként egy maroknyi ember akciója volt, akik érdeklődtek az András temető körüli eseményekkel. A temető üzemeltetői ugyanis furcsa jeleket és számokat festettek a sírkövekre, amelyeket utólag áthúzogattak. Megtudtam, hogy ezek a jelek arra szolgálnak, hogy megjelöljék a rendszernek nem tetsző halottakat. Kényszerítették a városi műemlékvédőket, hogy a közel 15 ezer sírból a legkevesebb maradjon. Ma szürreálisnak hat, de akkor tényleg káderezték a több száz éve halott embereket” – fogalmazott.
A hely szelleme
A törvénymódosítás indoklásában is részletesen szerepelnek ezek az információk. Itt is megjegyzik, hogy a temető a totalitárius rezsim likvidációs politikájának középpontjában állt az 1970-es évektől.
„A pozsonyi temetőkért folytatott harc idejétől kezdve az önkényuralom elleni ellenállás csak fokozódott, míg a keresztény ellenvéleményekkel együtt demokratikus mozgalommá olvadt, amelynek sikeréről minden évben megemlékezünk a november 17-i nemzeti ünnepen”
– áll az indoklásban. Nem lehet nem arra gondolni, hogy Budaj és követői egy méltó, pozsonyi helyszínt szeretnének kialakítani a belvárosban ezen történelmi események megünneplésére. Mi más lehetne méltóbb, mint egy nemzeti kegyhely? Kérdés, hogy a hely szellemét át lehet-e helyezni Túrócszentmártonból Pozsonyba? Ha másképp nem megy, akkor törvénnyel biztosan – vélekedhetnek.
Túrócszentmárton a múlt, Pozsony a jövő
Az indoklásban hosszasan fejtegetik azt is, hogy a fővárosi nemzeti sírkert ötlete nem a már meglévő nemzeti sírkert ellen irányul, hanem annak 20. századi folytatásaként kell értelmezni: a túrócszentmártoni nemzeti temető a nemzeti múlt emlékhelye, Pozsonyban pedig a nemzeti jövő emlékhelye épülne. Budaj érvelése szerint Csehszlovákia megalakulása óta Túrócszentmártonban a szlovák kultúra és politika központi szerepe elhalványult.
„Anélkül, hogy lealacsonyítanánk a jelentőségét és a fontosságát más szlovákiai városoknak a szlovák művelődés, politika és kultúra szempontjából, már régóta tény Pozsony vezető szerepe” – olvasható az indoklásban.
Budaj az András temető magasabb rangra való emeléséért való küzdelembe bevonta a halott köztársasági elnököt is. „Michal Kováč már halála előtt tudta, hogy hosszú távú terveim vannak azzal kapcsolatosan, hogy nemzeti kegyhely létesüljön a fővárosban. Azt gondolom, ez befolyásolta a döntését, és ezért temette magát épp ide” – fogalmazott Budaj abban a videóban, amelyet a környezetvédelmi minisztérium közösségi oldalán tett közzé március 10-én, támogatva a képviselők javaslatát.
A törvénymódosítással évi 400 ezer euróból gazdálkodhatna a temető
Mivel a kulturális minisztérium köteles hozzájárulni a nemzeti sírkert fenntartásának, megóvásának költségeihez Túrócszentmártonban is (ott ennek a töredékét, körülbelül évi 50 ezer eurós támogatást kapnak), így a leendő pozsonyi sírkert gondozásához is hozzá kell majd járulnia. Jelenleg Pozsony főváros saját költségvetéséből évi 200 ezer eurót fordít a Szent András temető karbantartására. A törvénytervezet elfogadásával az állam a költségvetésből további 200 ezer euróval járulna hozzá, így már 400 ezer eurós keret állna rendelkezésre a leendő nemzeti emlékhely fenntartására. „Ez már elegendő forrás lenne ahhoz, hogy olyan méltó módon működtessék, amit egy ilyen nemzeti emlékhely megkíván” – áll a törvény indoklásában. Érdekesség, hogy Matúš Vallo főpolgármestert a törvénymódosítási javaslattal nem keresték meg a képviselők.
Precedenst teremthet a törvénymódosítás elfogadása
Túrócszentmárton polgármestere, Ján Danko és a Nemzeti Kulturális Tanács is kategorikusan elutasítja a tervezetet.
„Nemzeti sírkert csak egy lehet Szlovákiában. A pozsonyi temető nemzeti műemlék, ennek köszönhetően Pozsony városának nem lehetnek anyagi gondjai a karbantartását illetően, ami a működtetését és a történelmi sírkövek és emlékművek restaurálását illeti. Nem beszélve arról, hogy az országban számos, a pozsonyitól régebbi temetők is vannak, amelyek szintén kérhetnék státuszuk megemelését. Ezért az András temető nemzeti sírkertté való nyilvánítását precedensértékűnek tekintjük” – jelentette ki Martin Lechan, a túrócszentmártoni kulturális bizottság elnöke, valamint a Nemzeti Kulturális Tanács tagja.
A jelenlegi Nemzeti Temetőt 1967-ben nemzeti kulturális műemlékké és országos jelentőségű kegyeleti hellyé nyilvánították. „Jelenleg a város közigazgatásához tartozik. Az emlékmű egyes sírjainak gondozását a Matica slovenská a Szlovák Nemzeti Könyvtárral közösen végzi. A sírhelyek kiosztását a Nemzeti Temető igazgatásával foglalkozó bizottság biztosítja az alapszabály értelmében.
A Nemzeti Temető a szlovák irodalmi, kulturális, tudományos és nemzeti élet több mint 300 kiemelkedő személyiségének végső nyughelye (Janko Kráľ, Svetozár Hurban Vajanský és Martin Kukučín is itt nyugszik).
Különleges jelentősége tovább emelkedett, amikor 1993-ban Szlovákia elnyerte önállóságát. Még ebben az évben az argentin emigrációban élő és ott elhunyt író, Jozef Cíger Hronský földi maradványait hozták haza, és helyezték itt el. 2002-ben Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök hamvai az Egyesült Államokból tértek haza, és leltek itt örök nyugalomra. Mindkettőjük állami temetésben részesült, a legmagasabb tiszteletadás mellett.
A pozsonyi helytörténész szerint szerencsétlen javaslatról van szó
Brogyányi Mihály szerint egy szerencsétlen törvényjavaslatról van szó, mivel a temetőnek megvan a maga történelmi háttere, szelleme. Ennek megvilágítására elmondott néhány történelmi sajátosságot. Az egyik legfontosabb, hogy egy felszámolt temetőről van szó. A 18. század végén keletkezett, amikor II. József rendelete értelmében lakott területen belül nem volt szabad temetkezni. Ekkor keletkeztek olyan temetők, amelyek a város falain kívül kerültek kialakításra felekezeti hovatartozás szerint.
„Pozsonynak ekkoriban két komoly temetője keletkezett: egy a protestánsoknak, egy a katolikusoknak. A Szent András temető a katolikusok temetője volt, ami a Duna utca végén, egy dunai árterületen került kialakításra, és az akkori külső városfalakon kívül esett. A második világháborút követően még pár évig működött”
– magyarázta.
A pozsonyi polgárság temetkezési helye
Az András temető a 19. század folyamán (a protestánsoké a Kecske-kapunál az evangélikus temető) vált a város központi temetőjévé. „Léteztek más temetők is a szegényebb, egyszerűbb emberek számára, de a pozsonyi polgárság ezeket a temetőket használta. Ilyen módon, ennek a korszaknak, a 18. század végétől a 20. század közepéig, Pozsony elit rétegének a temetője volt. Ha az ember besétált ide, akkor minden olyan névvel, ami ebben a városban valamit is jelentett, találkozott” – fogalmazott. Az akkori magyar és német nemesség és polgárság részére a temetés reprezentatív esemény volt. A családoknak komoly, művészi értékkel bíró kriptái, sírhelyei voltak. „Aki valamit is jelentett Pozsonyban, a kettő közül az egyikben volt eltemetve, vallásától függően” – húzta alá Brogyányi.
Árván maradt sírok a kitelepített magyarok és németek után
Ezek a temetők a 20. század elejére beteltek. „Az első világháború után is már csak azok temetkezhettek oda, akiknek eleve ott volt a családi sírjuk, tehát nem nyíltak új sírhelyek, mert nem volt bővíthető” – jegyezte meg. „A második világháború után Pozsony régi lakosainak legnagyobb részét kitelepítették – a németeket teljesen, s a magyar nemzetiségű lakosság zömét is. Rengeteg sír maradt így árván, mert nem maradt, aki gondozta volna. Az újonnan érkező lakosok számára ezek idegen sírok voltak, így a temető elhanyagolttá vált” – világított rá.
A helytörténész szerint az 50-es években jelentek meg az első tervek, melyek a temető felszámolását tűzték ki célul, de ez végül a 70-es évek végéig elhúzódott. „1970-ben az akkori városvezetés igyekezett minden régi pozsonyi emléket megsemmisíteni, a szocializmus legnagyobb rombolási korszaka köszöntött be Pozsonyban. Akkor döntöttek úgy, hogy mindkét temetőt felszámolják és parkot létesítenek a helyükön” – emlékezett vissza.
A rezsim likvidációs politikáját aktív ellenállás kísérte
„Értelemszerűen már akkor komoly tiltakozást váltott ki a régi pozsonyiakban, de nagyon sok művész, történész, lokálpatrióták, különböző értelmiségiek, táj- és környezetvédők is tiltakoztak” – mondta, hozzátéve, hogy az ügy széles réteget megmozgatott, míg végül ellenállás lett belőle és így megmenekültek a sírok a végső felszámolástól.
„A hetvenes évek végére megszületett egy olyan terv, miszerint ezt a két temetőt olyan parkká alakítják át, ami bizonyos fokig átveszi a régi temetők jellegét. Ez azt jelentette, hogy mind temetkezési helyet, felszámolják, de az olyan sírhelyeket, amelyek történelmi jelentőséggel vagy művészeti értékkel bírnak, vagy egyszerűen csak hangulatosak, azokat egy bizottság felülbírálja, és a sírokat meghagyják” – mutatott rá.
Persze ez nem ment egyik napról a másikra. A rendszert ismerő, illetve attól félő emberek, attól tartva, hogy megsemmisítik, felszámolják hozzátartozóik sírhelyeit, inkább áttelepítették a halottjaikat más temetőbe.
„Önként” átköltöztetett sírok
Attól tartva, hogy feldúlják, elbontják, megsemmisítik a sírokat, sokan inkább úgy döntöttek, önként áttelepítik őket. „Másrészt megesett az is, hogy felszólították erre a hozzátartozókat: amennyiben nem akarják, hogy likvidálják a sírokat, vigyék el onnan” – mesélte. Így jelentős számú halottat exhumáltak és telepítettek máshová.
„A maradék sírokat sem kímélték: az 1978 és 1982 között folyt átépítés során a temetőt szó szerint felásták, feldúlták, a sírokat kiforgatták a helyükből. Rengeteg sírbolt, sírkápolna úgy tűnt el, hogy abból csak egy tábla maradt. Szobrászati alkotások, kovácsoltvas kerítések tűntek el, melyek által művészeti értékkel bírt a temető, úgy, ahogy volt”
– tette hozzá, megjegyezve, több sírt visszahelyeztek, vagy nem bolygattak meg. „Mindez logikátlan, teljesen rendszertelen módon történt. Mindenképpen elmondható, hogy az eredeti sírok csupán töredéke, 10 százaléka maradt meg.”
Még mindig a német és a magyar sírok dominálnak
A helytörténész nem vitatja, hogy a sírok megsemmisítésében politikai szándék is volt, mégpedig a régi német és magyar Pozsony képének átalakítása, „ám ennek ellenére is a német és magyar sírok dominálnak még most is” – mondta.
A temetőt védetté nyilvánították, a Városi Galéria gondozásában van, a sírokat apránként folyamatosan javítják, évente egy-két sírt. Azonban sorozatosan rongálják a vandálok, rendszeresen megjelennek a színesfémgyűjtők, a talajsüppedés miatt is évente törnek össze sírkövek – számolt be a helytörténész.
Brogyányi Mihály sokallta az évi 200 ezer eurós összegű városi támogatást az üzemeltetésre. „Ha valóban annyit költenek rá, akkor annak látszódnia kéne, hiszen sokkal több sír semmisül meg most is, mint amennyit megjavítanak” – vélekedett.
A temető titka épp az volt, hogy a 20. században már alig temetkeztek ide
„Ennek a temetőnek megvan a maga hangulata, annak ellenére, hogy rengeteg a pusztulás, és inkább elhanyagolt. Sok neves személyiség van itt eltemetve, akik magyar szempontból is jelentősek. Most ez az új tervezet teljesen megváltoztatná a jellegét. Ennek a temetőnek épp az a titka, hogy a rendszerváltásig ide nem volt szabad temetni” – magyarázta. „De aztán itt temették el Michal Kováčot a feleségével együtt egy monumentális, modern sírhelyet kialakítva, ami egyszerűen nem illik oda” – fogalmazott. Hangsúlyozta, ez a törvényjavaslat nem veszi figyelembe a hely jellegzetességét.
„Jellege, történelme miatt sem lenne helyes szlovák nemzeti kegyhellyé tenni. Régi pozsonyiak temetője ez, magyarok, németek, szlovákok nemzetiségi különbség nélkül nyugszanak itt, ami nem egy szlovák nemzeti jellegű hely. Ez mindenképpen jellegében változtatná meg a temetőt”
– vélekedett Brogyányi Mihály.
Szürreális valóság
Bár nincs okunk kételkedni Ján Budaj jó szándékában, mégis úgy tűnik, 30 évvel a rendszerváltás után, az önkényuralmi rezsim likvidációs politikájához hasonló dolog történne a Szent András temető szlovák nemzeti sírkertté való nyilvánításával. Szürreális kép: a régi pozsonyi polgárság sírjain épülő új, szlovák nemzeti sírkert. Ahelyett, hogy megőriznék a megmaradt történelmi sírokat, mesélő történelemként az utókornak, új szlovák nemzeti identitást építenek németek és magyarok hamvain…
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
