A pandémia kellős közepén, amikor cikkem írása közben a világon összesen már 3 millió 86 ezernél is több áldozata van a koronavírusnak, ebből változatlanul a legtöbb elhunyt az USA-ban van, közelítve a hatszázezret (584 226). Közben az ottani egyházak és kormányzat nagy figyelemmel készítik elő az idei, ilyen még nem volt Nemzeti Imanapot. Ennek megtartására május 6-án, délután 16 órától kerül sor szerte az USA-ban.
Rögtön felveti a gondolatot és az igényt: mai adat szerint hazánkban már 26 208 áldozata van a világjárványnak, a II. világháború óta soha még ekkora aratása nem volt nálunk az elmúlásnak. Igencsak indokolttá teszi ekkora veszteség, ami rokonokon, családtagokon, munkatársakon, barátokon, szomszédokon át közel 1 millió honfitársunkat közvetlenül érint, szomorít meg. De szinte senki sem vonhatja ki magát ezeknek a fekete híreknek a szívszorító, megrendítő hatása alól.
Ismerjük az Igét: Ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük.
Mégis, mégis! Miért ne lehetne elveszített honfitárainkért egyházakban, a polgári társadalomban, minden szinten megtartani az össznemzeti együttérzés és megemlékezés csendes percét, óráját, napját?
Már 246 éve National Day of Prayer
1775. július 20-án történt, hogy az Amerikai Kontinentális Kongresszus elfogadta és kihirdette a nemzeti imanapot. George Washington elnök pedig törvénybe foglaltatta, hogy 1779. május 6-tól kezdve legyen ez a nap az egész nemzet imanapja. Akkor és most is a „nemzet lelki és testi, anyagi jólétéért, felemelkedéséért, gyógyulásáért” szóltak és szólnak az imák. 1952-ben, amikor az USA küszködött a koreai háborúval, Billy Graham, a nemzet evangélistája felismerte, kezd a nemzet egysége oldott kéveként szétesni. Ekkor fogalmazta meg ezeket a sorokat:
„Milyen nagyszerű lenne, ha hazánk vezetői letérdelnének a Mindenható Isten elé imádságban. Micsoda szent ujjongás áradhatna szét az országban! Mekkora megújuló remény tölthetné be szívünket a veszedelem mostani óráiban!”.
Így azután 1952. április 17-én Harry S. Truman elnök aláírta azt a rendeletet, melyben meghagyja minden utána következő elnöknek, hogy az általuk választott napon évente egyszer tartsák meg a nemzeti imanapot (National Day of Prayer).
Hagyománnyá lett 1988 óta, hogy ez a nap minden év májusának első csütörtökén legyen, ami idén május 6-ra esik.
Az ima tette naggyá a nemzetet – és hazánkat nem?!
Nem volt az sem véletlen, hogy 1983 decemberében Ronald Reagan elnök deklarációja indoklásaként így fogalmazott: „Washington tábornok óta a mai napig ez a nemzet szenvedélyesen elfogadta az isteni vezetést történelmének formálásában… mint az áldások sokaságának forrását”. Mint ahogyan az sem véletlen, hogy tavalyelőtt a washingtoni Capitoliumban
a nemzet prédikátora, lelkiismerete, Billy Graham koporsója előtt volt, aki így fogalmazott: „Az ima tette Amerikát naggyá, összetartó, erős nemzetté”.
Az idei imanapon is minden létező formában, közösségi médiában, nyomtatott és elektronikus sajtóban percenként felhangzik valahol ez a felszólítás: Imádkozz, imádkozzatok Amerikáért! Olvasva ezeket a megnyilatkozásokat, szent és erős kívánság fogalmazódik meg a szívemben immáron sokadik alkalommal: és Magyarországért nem kell imádkozni? Akár katolikus értelemben Mária országaként gondol bárki is hazánkra, vagy protestáns értelemben megtartó édes hazánkként, református Kölcseynk himnuszos mondataival. Nekünk miért ne lehetne nemzeti imanapunk, a lelki összetartozás, a magyar hitbeli összeölelkezés, az együtt sírás és együtt örvendezés nagy napja vagy órája?
Bethlen Gábor fejedelem jó 400 éves példája
Hasznos azt is tudnunk, hogy az amerikai nemzeti imanap nem áll példa nélkül a történelemben. Svájcban minden év augusztus elején, Dániában, Angliában, Skóciában több évszázados hagyományokkal rendelkezik. Van, ahol önállóan tartják, van, ahol a hálaadás napjához kapcsolódik. Világméretekben példaértékű, hogy a gyulafehérvári országgyűlés nemes urai és karai
már 1619-ben arra kérték Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet, tartson saját magáért és népéért, népével együtt bűnbánati, országos orációcskát, penitentiát, imádságot.
Mint annyi minden, ami értékes, jó kezdeményezés volt a Kárpátok alatt, ez is az évszázadok küzdelmeinek homályába merült. De nem kell ott maradnia! Jó tudni, és tudatosítani, hogy a keresztyén, hívő magyar lélek ebben is 150 évvel megelőzte Amerikát, miként az egész világot a tordai országgyűlés korabeli türelmi rendeletével is. Van, mit visszahoznunk nemzetünk ünnepei közé!
Kezdeményezés itthon: a Felvidék élen járt
A Dunántúli Református Egyházkerület soki zsinatán, a mai Felvidéken megerősítette a bethleni döntést, Tolnai István prédikátor uram érvelésére, aki így szólt századokra iránymutató szavakkal:
Mindenki megtudja és gyakorolja, mint kellessék előmozdítsátok szerelmes Hazátokat, édes Nemzeteteket, Véreteket, a maroknyi Magyarságot, s ebben lévő nyáját a nagy Pásztornak, a Jézusnak.
És bevezették a közbűnbánati napot!
Volt idő, amikor egyéni és gyülekezeti kis körökben fel-felbuzdultak a könyörgések a hazáért, nemzetért, a magyarságért, különösen nagy nemzeti veszedelmek, háborúk, járványok idején. Egyházi közköltészetünkben sokáig használták, egy időben még az amerikai magyar reformátusok énekeskönyvében is megjelent ez az intő költemény Vargha Tamás tollából, Bethlen Gábor és a felvidéki zsinat szellemében:
Mikor borulsz….
Szegény magyar, gyász a sorsod,
Fejed mégis fennen hordod.
Mikor borulsz sírva végre
Jézus Krisztus előtt térdre?Szegény magyar, sok a vétked,
Tennen erőd meg nem védhet.
Mikor nézel hittel végre
Jézus Krisztus keresztjére?Balsors üldöz, bánat éget,
Nem találod békességed.
Mikor borulsz oda végre
Jézus Krisztus kebelére?!
„Imára fel, édes Hazánk!”– A Magyar Református Presbiteri Szövetség kezdeményezése
Ha valamikor, akkor magyarságunk az elmúlt 80 évhez képest napjainkban szenvedi el a legnagyobb emberáldozatot. A kíméletlen Covid-19 láthatatlan ellenséggel szemben Bethlen Gábor, s a felvidéki zsinat szellemében imádkozzunk azért, hogy az össznemzeti imanap végre megadassék a magyarságnak. Ezért a Magyar Református Presbiteri Szövetség közgyűlése egyhangú határozatot hozott 2018 márciusi évi közgyűlésén, (18/2018.Kgy), melyben kimondja:
A közgyűlés támogatólag elfogadja az előterjesztést a nemzeti imanap bevezetésére. Felkéri az Elnökséget, hogy a csatolt melléklet szerint a javaslatot a Magyarországi Református Egyház Zsinatának terjessze fel. Tudomásom szerint a felterjesztés megtörtént. Bízunk abban, és sokakkal imádkozunk az imanapért: közös vigasztalódásunkért és közös jövőnkért. Jó lenne a pandémia mélységei közben Istenhez bízó szívvel térni: imára fel, édes Hazánk! – kérjük mind többen az össznemzeti együttérzés és megemlékezés napját!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
