(Fotó: Honismereti Kerékpártúra, facebook)

Már ismert a 47. Honismereti Kerékpártúra útvonala és dátuma. Idén nyáron a Szepesség, Galícia és Felső-Gömör csodás tájait járják be, felkutatva a vidék értékeit a kerékpártúra résztvevői.

Mint Köteles László, a Honismereti Kerékpártúra egyik főszervezője a Felvidék.ma megkeresésére elmondta:

a honismereti kerékpártúra célja továbbra is a magyar történelmi értékek bemutatása.

A 47. alkalommal szerveződő kerékpártúrát a hagyományokhoz igazodva július és augusztus fordulóján szervezik meg. A gyülekező az Ólubló melletti Komlóskert (Chmelnica/Hobgarten) futballpályáján lesz július 30-án. A túra Rozsnyón ér véget augusztus 8-án.

A teljes túra útvonala alig több mint háromszáz kilométer, azonban a kerékpárosoknak jelentős szintkülönbségeket kell megtenniük az út során. A legmagasabb pont 1028 méter, míg a legalacsonyabb pont 215 méter tengerszint feletti magasságot éri el.

Az útvonal részben ismerős lehet a kerékpártúra rendszeres részvevői számára. Bő egy évtizede már kerekeztek ezen a vidéken – jegyezte meg Köteles László.

Az útvonal és az időpont tehát már ismert. Ha a koronavírus és Szent Cecília is megengedi, akkor mindenkit szeretettel várunk a 47. Honismereti Kerékpártúránkra – fogalmaz.

A július 30-a és augusztus 8-a között tervezett kerékpártúra 27 állomást foglal magában. A tervezett útvonal alapján a túrázók többek között felkeresik a lengyelországi Nedec várát, ellátogatnak Kakaslomnicra, bebarangolják Lőcse környékét, érintve Káposztafalvát és Korotnokot. Majd a Hernád-áttörésen keresztül érkeznek meg a szintén csodás tájakban gazdag Felső-Gömörbe. Bepillantanak a Gombaszögi Nyári Tábornak otthont adó Gombaszögbe, valamint szétnéznek Csetnek környékén is. Megállnak Dobsina-barlangnál.  A túra augusztus 8-án a szalóci református templomban tartott istentisztelettel zárul.

A természeti kincsek mellett a magyar történelem értékeit is felkutatják, tisztelegve a magyar elődeink előtt.

Így a kerékpártúra részvevői megkoszorúzzák a szepesszombati honvédemlékművet, felkeresik a toporci Görgey-sírkertet, a karthauziak kolostorát, a Vörös Kolostort. Megtekintik az egykori legészakibb magyar várat Nedecen, tisztelegnek a kézsmárki Thökölyi Imre-mauzóleumban. Bejárják Lőcse és Igló környékének magyar emlékeit. Felső-Gömörben megcsodálják a betléri Andrássy-vadászkastélyt, barlangtúrán vesznek részt Dobsinán. A program része továbbá rozsnyói városnézés is.

(Fotó: Honismereti Kerékpártúra)

Az előző évi kerékpártúrát némiképpen befolyásolta a járványhelyzet. Akkor a Felvidék dél-keleti részén haladtak a túrázók, Bodrogköz és Ung-vidékén bejárva. A terveik szerint átmentek volna Kárpátaljára is, ám az akkori aktuális helyzet ezt nem tette lehetővé. „Mindennek ellenére remek hangulatú volt a múlt évi kerékpártúránk, az idén ezt folytatjuk a Szepesség, Galícia és Felső-Gömör történelmi és természeti értékeinek bebarangolásával” – zárta Köteles László.

Bővebb információkat a későbbiekben közölnek a szervezők. A tervezett túra útvonala itt tekinthető meg. Az érdeklődők a Honismereti Kerékpártúra közösségi oldalán olvashatják az kerékpártúra aktuális információit. A 47. Honismereti Kerékpártúra tervezett programja ITT található.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)