Boris Kollár (Fotó: Pravda)

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke törvénymódosító javaslatot terjeszt be a júliusi rendkívüli parlamenti ülésen, abból a célból, hogy ki lehessen írni az előrehozott választásokról szóló népszavazást. Erről a közösségi hálón tájékoztatott a házelnök. Úgy fogalmazott, ez a válasza az Alkotmánybíróság és Zuzana Čaputová köztársasági elnök javaslatára. Szerinte ősszel lehetne megtartani a népszavazást.

Kollár szerint meg kell adni a lehetőséget az embereknek, hogy népszavazáson juttassák kifejezésre a véleményüket.

„Mivel a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága a törvénnyel összhangban úgy döntött, hogy ebben a formában nem lehet megtartani a referendumot, meghallgattuk az Alkotmánybíróság és az elnök asszony javaslatát. A törvénymódosítás az egyetlen módja annak, hogy az emberek népszavazáson mondhassanak véleményt a választási ciklus lerövidítésétől.

Kollár a július 22-én kezdődő rendkívüli parlamenti ülésen tervezi beterjeszteni a módosító javaslatot. „Erre az ülésre szeretnék olyan eljárási indítványt beterjeszteni, amellyel úgy módosítjuk a törvényt, hogy ki lehessen írni a népszavazást. Ha ezt a parlament megszavazza, és elfogadjuk a törvényt, az államfő kiírja a népszavazást, és szeptemberben, októberben, vagy novemberben meg lehet tartani a referendumot” – tette hozzá a házelnök.

Kollár közölte, mindent meg akar tenni azért, hogy az embereknek a jövőben is lehetőségük legyen népszavazáson kifejezni a véleményüket.

„Meglátjuk, milyen lesz a koalíciós partnereim hozzáállása, hogyan fog reagálni az ellenzék, megszavazzák-e ezt a törvényjavaslatot” – mondta.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök szerdán (július 7.) kijelentette, akkor írja ki a népszavazást az előrehozott választásról, ha a parlament az alkotmánymódosítás mellett dönt, majd határozatot fogad el, amelyben a népszavazás megtartását kéri. Ezt nevezte az egyik lehetséges megoldásnak az Alkotmánybíróság azon döntése után, amely szerint alkotmányellenes a parlament mandátumának lerövidítéséről szóló népszavazási kérdés.

(tasr/Felvidék.ma)