(Fotó: Farkas Iván, facebook)

Pénteken zajlott Ipolydamásdon a Helemba és Ipolydamásd között épülő Ipoly-híd alapkövének letétele. Szíjjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Andrej Doležal, a Szlovák Köztársaság közlekedési minisztere, valamint Rétvári Bence Nógrád megye országgyűlési képviselője, az EMMI parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese együtt kocogtatták meg az alkövet, amelybe időkapszulát helyeztek el, üzenetként a jövő generációk számára. Az időkapszulába a mai történéseket, a mai kort hűen tükröző napilapokat helyeztek el, nemzeti trikolórokkal átkötve.

A rendezvényen a Magyar Közösség Pártja képviselőiként az ünnepségen részt vettek: Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke, Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, Bolya Szabolcs és Szigeti László megyei képviselők, valamint Balkó József, a Nyitra megyei hivatal közlekedési főosztályának vezetője.

A rendezvényen továbbá megjelent Szabó István, Pest megye elnöke, Milan Belica, Nyitra megye elnöke, megyei képviselők, a megyei hivatalok felelős alkalmazottai, az érintett és a közeli települések polgármesterei, a NIF ZRt., az Interreg Szlovákia-Magyarország Program, a kivitelezők, a tervező vállalatok, valamint a projektmenedzsmentért felelős vállalatok munkatársai.

Ma már visszafordíthatatlan tény, hogy a 2008-ban megálmodott célkitűzés, útjára indított beruházás megvalósul, hiszen az Ipoly mindkét oldalán kezdetét vették az építkezési munkálatok.

A szerző Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője.

(Farkas Iván/Felvidék.ma)