Olyan időket élünk, amikor divattá, sőt szokássá lett a felejtés és a felületesség. A gyors és a rövid (ennek ellenére nem mindig lényegre törő) információk digitális világtársadalmában kezd veszedelmesen elveszni az emberi mélység. Önveszejtő módon. Szinte észre sem vesszük. Módi lett az egydimenziós ember, a fogyasztásra és elemi szükségletekre, élvezeti létezéscélokra leszűkített emberszemlélet. Miközben a kvantumfizika már 11 dimenzióról tud…
Márpedig tetszik ez a nagy manipulátoroknak vagy nem, az emberlét lét-többlete pontosan abban van, amit nem lehet gigabyte-okkal és adatátviteli sebességfokozással elérni. Csak csönddel, ön-visszafogással, ön-lehalkítással, és az összes (szükséges vagy még inkább teljesen szükségtelen, csak piaci reklámra majmolt) kütyü kikapcsolásával. Azzal, hogy merünk eszköztelenül magunkra maradni, majd magunkra találni, s ami a csúcs: Istenre találni.
A kulturális amnézia, felejtés, emlékezetkihagyás vagy manipulált emlékezetbeszűkítés, majd ebből adódóan a spirituális, hitbeli amnézia, fokozzam (?): az emberség, a humánum-felejtés évtizedeiben merjünk protestálni a lét-többletért (nem csak a bér-, és fizetés, meg az anyagi haszontöbbletért), az emberség-többletért.
Eleinktől tanult módon: a személyes reformari debet elkötelezettjeiként, merthogy nem csak az egyházat, hanem önmagunkat is kell reformálni…ecclesia et persona humana semper reformari debet…ezt a kötelezettséget senki nem veheti el tőlünk, de senki sem valósíthatja meg helyettünk!
Néhány alapvető ismeret Rembrandt életéről
Mielőtt a Pilinszky-értékelés hajszálpontos gyönyörű mondatait felidézem, annyit Rembrandtról tudnunk kell, hogy nagy családban született Leidenben, a holland reformátusság egyik szellemi fellegvárában, ahová az évszázadok során sok magyar diák zarándokolt el. Messze földön ismert egyeteme a kor legmagasabb szintű tudományosságával tűnt ki, köztük a szent tudomány, a református teológia művelésével. 1616-1620 között, a jellemfejlődés szempontjából legfogékonyabb kamasz években a szigorú kálvinista latin iskolába járt. Később filozófiát tanult a város világhírű egyetemén.
Képein kezdettől fogva megjelenik az evangélium, illetve a teljes Biblia világa. Lázár feltámasztásától fogva Júdás 30 ezüstpénzének visszaadásán át a hatalmas passió-ciklus festményekig. Jézus nem csak képeinek, hanem személyes hite és életszemlélete tengelyét is jelentette (képein Jézus gyermekkoráról, a pásztorok imádásáról, a körülmetélésről, a kereszteseményről, a feltámadásról, a mennybevitetésről, a főpapokról, majd az első mártírokról nagy odaadással „regél” ecsetjével).
Rembrandt: Lázár feltámadása
Portréfestészete, anatómiai ábrázolásai példátlan látásmódot jelenítenek meg. A tékozló fiú hazatérésében a bocsánat, a vigasztalás, a célba jutás megrázó személyes élménye jön át a mai szemlélőnek is. Mély együttérzés dolgozott Rembrandtban a szegényekkel, a szociálisan megtört életek meglátására és megláttatására. Tette ezt korát messze meghaladó vallási nyitottsággal.
Mennonita és zsidó körök fele kálvinista nyíltszívűségét nem tagadta meg, s nem külső érdek, hanem hite vezette ebben is. Tájképei, rézkarcai is léleknyitogató villanások, ezekből vagy 1000 darab maradt fenn, köztük több az utolsó vacsoráról. Különösek etnológiai karcolatai, képei. Arabokról, zsidókról, más népekről.
Elképesztő dinamikával alkotott, az orando et laborando úgy is megvalósult életében, hogy szinte éjjel-nappal imádkozott az ecsetjeivel, vásznaival.
Festett portréinak száma 1632. 1883 óta készülnek statisztikák különféle művészettörténészektől, Rembrandt-kutatóktól. Eredeti festményt legnagyobb számban 1915-ben tulajdonítottak neki, 988-at. 2014-es kutatási eredmények szerint 324 originális mű maradt fenn utána, ehhez jönnek a rézkarcok, az akvarellek. Több ezer. És legalább ennyi epigonmunka idézi fel őt.
Rembrandt: Önarckép
A személyes mélységdimenziók és Pilinszky Rembrandt-képe
Sorozatunkban már foglalkoztunk az idén születése 100. és halála 40. évfordulója kapcsán nemzeti közös katolikus, egyetemes kincsünkkel, a költő-bölcselő Pilinszky Jánossal. És éppen a humán mély-dimenzió és a kulturális amnézia-ellenes innováció szükséges és lehetséges gyakorlatának, művelésének a bizonyítására, nem tudhatjuk le őt, sem kivételesen értékes szellemi hagyatékát egy emlékcikkel. Nagyon méltatlan lenne ez őhozzá és hozzánk is.
300 esztendeje volt 1969-ben, hogy a holland festőzseni, Rembrandt (1606-1669 – teljes nevén Rembrandt Harmenszoon van Rijn) lehunyta istenlátó, emberlátó, Istent láttató és embereket láttató szemét. Az évfordulóra írt Pilinszky egy ragyogó miniesszét a rembrandti elemről, az európai és a protestáns kultúra rembrandti fordító pontjáról. Ezt a féloldalas miniesszét minden protestánsnak el kellene olvasnia. Kivált reformátusoknak! Az időpont is kifejező: 1969 reformáció hónapjában jelent meg írása a katolikus hetilapban, az Új Ember-ben.
Méltó Rembrandthoz az is, hogy a katolikus magyar költőzseni néhány marandóan becses és telitalálatos mondatát felidézzük.
Rembrandt valóban jelen van „szemünkben, látásunkban, szellemünkben. Kultúránk foghatatlan, de annál valóságosabb birodalmának megvan a maga rembrandti pontja…Művészete nemcsak a festészet, de az európai humanizmus és az evangéliumi keresztyénség számára is örök érvényű megfogalmazásokkal szolgált”.
Vásznainak puszta témafelsorolásából is a lelkületében evangéliumi fogékonysággal, pneumatikus/Szentlélek-rezonanciával és beleérzéssel megáldott holland lélek belső mélysége és horizontális tágassága mutatkozik meg. Mert ő is mindig a vertikalitásból szívta magába az emberré lett Isten létenergiáit és léleknyitogató, előítélettől megtisztító új életre (meg)igazító egyetemességét. A modern értelemben vett európai egyéniség megszületésének stációi olvashatóak le festményeiről.
Pilinszky szerint “Rembrandt evangélium-magyarázatai ma is a legaktuálisabbak és a legérvényesebbek”. Miért? Mert vásznain a “rembrandti elemekben” emberségléptékű, minden generációban visszatérő létezés-tételek, cantus firmusok rajzolódnak elénk, az etikus, empatikus festészet csúcsteljesítményeiként.
“Vásznon az érettségről, az alázatról, a megérkezésről és a megbocsátásról, esendőségünk ‘végső megdicsőítéséről’ azóta se vallottak hívebben”. A színtiszta evangélium tekint ránk vásznairól.
https://felvidek.ma/2021/07/pilinszky-es-a-protestansok/
Az alkotás tökéletes csendjében a legnagyobbak még személyiségüket is lebontották – írta másutt Pilinszky. Rembrandt művészete ezt tette: önmagát lebontva úgy mutatta meg az evangéliumi igazságokat és a korabeli emberi sorsokat, hogy egészen őket festette, adja elénk. Olyan nagy és ritka öregje lett a holland kálvinista festő az európai kultúrtörténetnek, Isten-, és emberlátás pedagógiának, akit magyar költőnk (is) a legnagyobbak közé helyezett: Bach és Dosztojevszkij mellé. Méltán. Ők azok, akik “…árnyékban állva…dajkálják a világot”. Az egyre terjedőbb kulturális-, és emberség-amnézia, illemfelejtés egyre inkább egydimenziós digit-világában a lét teljességének és a létezés gazdagságának hírnöke mindkettő – Rembrandt és Pilinszky is. Köszönet a katolikusan egyetemes magyar költő-bölcselőnek, hogy nem hagyta a nagy hollandust 1969-ben és később sem a káosz és a káros-kóros felejtés martalékává válni!
Pilinszky vélekedését sokan igazolják
Rembrandt a világ kultúrtörténetének egyik leghíresebb és a legkiválóbb szakértelemmel kutatott képzőművésze. Ebben életrajzírói Pilinszky után is megegyeznek. Élete és művészete régóta felkeltette a művészettörténet, a társadalompolitikai történelem, a kultúrtörténet, az oktatás, a humán tudományok, a filozófia és az esztétika, a pszichológia, a szociológia, az irodalomtudomány, az anatómia, az orvostudomány, a vallástudomány, a teológia, a zsidó tudomány, a keleti tanulmányok (ázsiai tanulmányok), a globális tanulmányok figyelmét.
Későbbi kálvinista festőalkotó utóda, van Gogh így írt róla testvérének, Theo-nak (1885):
„Rembrandt olyan mélyre hatol a titokzatos dolgokban, s olyanokat mond el ecsetjével, amelyekre nincsenek szavak egyetlen nyelven sem. Méltán nevezik Rembrandtot bűvésznek”.
1775-ben a 25 éves Johann Wolfgang von Goethe levelében azt írta, hogy „teljes mértékben együtt élek Rembrandttal”. 81 éves korában (1831) pedig minden idők legszorgalmasabb alkotó germán zsenije megírta különös esszévallomását „Rembrandt, der Denker” („A gondolkodó Rembrandt”) címmel, amelyet műveinek posztumusz gyűjteményében publikáltak. Így dajkálta a holland zseni emlékezetét a német géniusz – és a magyar Pilinszky…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
