Kusy Károly a képen a dalárda tagjai között balról az első

A Csemadok-tagok nagy családjából csaknem hetente búcsúznunk kell valakitől. Most rendített meg a hír: eltávozott körünkből a Csemadok és az MKP örökké tevékeny, értékes tagja, az udvardi Kusy Károly, mindenki Karcsija.

Egy éve történt súlyos balesetéből felépülve újra színpadon volt a dalárda tagjaival, mert a munka mellett mindene volt a vidámság, a jókedv, a mulatás, a magyar nóták, népdalok.
Kusy Károlyt mintha örök időktől ismertem volna. A Csemadok járási titkárságán már a 80-as évek végén találkoztam vele gyűléseken, rendezvényeken.

Igazi értéke akkor nyilvánult meg, amikor a helyi szervezet elnökeként, Udvard nagyközség alpolgármesterként hosszú éveken keresztül élesztette, éltette nemcsak a helyi szervezetet sajnálatosan gyorsan asszimilálódó szülőfalujában, de mindenre volt gondja, mindenütt segített.

A helyi magyar iskola léte, a magyarság erősítése szívügye volt, mely nemcsak rendezvényekben, nemzeti ünnepek megszervezésében nyilvánult meg, de az egykori dalárda újjáélesztésében is része volt.

Amikor a Csemadok a legtragikusabb korszakát élte – az alkalmazottak elbocsátását, irodák felszámolását a Mečiar-kormány drasztikus rendeleteinek szellemében – az akkori polgármester és helyettese, Kusy Károly rögtön hajlékot biztosított a járási hivatalnak, így egy-két éven át Érsekújvár helyett Udvardon működött a járási titkárság egyszemélyes irodája. Kimondhatatlanul sok segítségetv kaptam, kaptunk tőle.

Neki köszönhettük, hogy hosszú éveken keresztül Udvard biztosított helyszínt a járási szavalóversenyeknek, sőt az első történelmi konferenciát is ott szerveztük meg az ő közreműködésével. Állandó kapcsolatban volt a Csemadok országos vezetőségével is. Udvard akkor a Csemadok Mekkája volt, ahol mindig mindent megszervezhettünk.
Azokban az ínséges időkben az ő humánus segítsége nélkül biztosan leépült volna a Csemadok Érsekújvári Területi Titkársága.

Felejthetetlenek maradnak a kétnapos járási találkozók Rozsnyón, Hollókőn, Lakiteleken, ahol Karcsi mindig a lelke volt a 45 fős csapatnak, a találkozóknak. Nemcsak építő jellegű hozzászólásaival, az udvardi beszámolókkal, de derűt, vidámságot, nótázást teremtő hangulatával is.

Egy héttel ezelőtt még a színpadon nótázott udvardi férfitársaival. Mára már az égi csapatban keresi, üdvözli Csemadok-beli társait.

Élete, embersége, segítőkészsége bennünket, hátramaradottakat, de reméljük, hogy az utókort is cselekedetekre ösztönzi, mert az ő munkája, értékrendje is azt sugallja, hogy csak a közösségért érdemes élni: a családért, nemzetért, szülőföldért!

Nyugodj békében kedves társunk, barátunk, emlékedet megőrizzük!

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)