„A szlovákiai pápalátogatás sokkal nagyobb visszhangot kap, mint a NEK”

A napokban a felvidéki sajtó döbbenve vette tudomásul, hogy például én nem készülök a NEK-re. Miért? A sajtóban is megjelent a hivatalos álláspontom. Nem hivatalos értesülések szerint pedig rosszak az előérzeteim, nagyon kaotikusnak vélem, hogy jelenleg a szlovákiai pápalátogatás sokkal nagyobb visszhangot kap a hivatalos egyházi médiában, mint a NEK – ami viszont szerintem bír nagyobb fajsúllyal.

Rendtársaim szinte, mint a vadászlesben lapuló orvvadászok, kérdezik: vajon hova megyek? Sehova – na erre nem számítottak. Pedig azt remélték, most majd lebukok – kiderül, ki is vagyok valójában. Vasárnap délelőtt Budapesten lesz a Szentatya, délután, Szlovákiába való megérkezése után pedig azonnal Pozsonyban tart szlovák jezsuitáknak „magánkihallgatást”. Szinte egyszerre mindkét helyen lenni – erre csak a pápa képes, no meg egyes szentek – én meg se ez, se az nem vagyok.

Nem akarom szem elől téveszteni azt a puszta tényállást, hogy az immár második éve készülődő 52.  Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sokkal nagyobb fajsúllyal bír, mint a mostanra tervezett pápalátogatás. Tavaly még úgy volt, hogy tán Dobogókőn találkozhatunk személyesen Ferenc pápával. Az viszont, hogy a kongresszus helyszíne történetesen Budapest, még nem jelenti azt, hogy a pápa meglátogatja Magyarországot – majd utána Szlovákiát (sokkal hosszabb időre). Ennek ellenére az „amatőr” médiában napokon át azon rágódtak, miként lehet az, hogy a Szentatya sokkal több időt szán Szlovákiára, politikusaira, mint a magyar államvezetésre? Most újra azt tapasztalni, hogy az ország önérdeke fontosabb, mint a közérdek – az összkatolikus Egyház érdeke. Falusi, plébániai kormányzóként tapasztalom, sokkal nagyobb visszhangot kap a helyi pápalátogatás, mint a határon túli NEK. Egyénekre lebontva pedig feltételezhetően az átlagon felüli hívők számára a legnagyobb hangsúlyt az kapja majd, hogy sikerüljön egy „szelfit” készíteni a pápával…  szinte bármi áron. Mindig megborzongok, amikor látom, ahogy az átlagemberek igyekeznek minden eseményt képre, videóra venni – mert hát van okostelefonja (neki is).

Hajdanán, római éveim alatt megható volt látni, ahogy a hívők fehér zsebkendőt lobogtatva üdvözölték a pápát – manapság mást se látni, csak magasba tartott okostelefonokat, amint épp filmre veszik azt, amit igazából így nem is lehet megörökíteni. Erre tart a világ – tényleg tartsunk vele? Haladjunk a korral vagy maradjunk meg autentikus, hitelességre törekvő keresztényeknek? Ami pedig a jelenlegi tomboló dömpinget illeti, félelmetes látni, ahogy ömlik a sok infó – osztanak meg az FB-oldalakon fűt-fát, fotókat a zajló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán. Közismert, hogy nem vagyok egy Facebook-barát, s most újra azt tapasztalom, hogy a mennyiség a minőség rovására megy.