Fotó: Ambrus Marcsi

A következő Eucharisztikus Kongresszus házigazdája, az ecuadori Quito érseke volt a NEK csütörtöki szentmiséjének főcelebránsa. Alfredo José Espinoza Mateus szentbeszédében úgy fogalmazott: az Eucharisztia révén mind az Úr szeretetének hordozóivá válhatunk.

Az érsek Szent Pálra hivatkozva azt mondta: mind „Isten választottjai”, vagyunk, ami arra kötelez bennünket, hogy „magunkra öltsük életünk során az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet” – de mindenekelőtt arra, hogy szeressünk egymást és éljük egyetértésben, „mert ez a tökéletesség köteléke”.

Tudjuk-e, hogyan kell szeretni? Nehéz nekünk szeretni? Miért nem szeretünk sokszor? Mi zárja be szívünket a szeretet előtt? – tette fel a kérdéseket az érsek. Felhívta a figyelmet: Jézus arra hív bennünket, hogy hallgassuk meg világos és egyértelmű üzenetét:

„Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” Hozzátette: ez nem választás kérdése.

Ellenségeink szeretetéről szólva az érsek azt mondta: a „hogyan” tekintetében tekintsünk az Atyára. „A mi Atyánk Isten. Észre kell vennünk, hogy Isten irgalmas” – fogalmazott. Az érsek kiemelte azt is, mindehhez erőt kell merítenünk az Eucharisztiából: „Ez az erő kell hogy életünk dobogó szívévé váljon, az Egyház dobogó szívévé. Az Eucharisztia nem elválaszt engem a többi embertől. Nem vehetem magamhoz Krisztust úgy, hogy csak magamra gondolok. Az Eucharisztia összeköt, erőt ad, arra indít, hogy találkozzam a testvéremmel, még azzal is, aki nem szeret engem.” Csak így tudunk helyet készíteni magunknak fent, az örökkévalóságban – emelte ki.

„Váljunk a szeretet hordozóivá. Az Eucharisztia tegyen mindannyiunkat az Úr szeretetének hordozóivá. Nincs semmi, ami nagyobb és gyümölcsözőbb a szeretetnél.”

A soron következő quitói Eucharisztikus Kongresszust megemlítve azt kérte: „Menjünk ezen az úton, Budapesttől Quitóig, és éljünk a szeretet mindent felforgató erejében! 2024-ben szeretettel várjuk mindannyiotokat Carita de Dios-ban, magyarul Isten csodálatos arcában, ahogy Quitót szokták hívni. Várunk benneteket Ecuadorban, az Egyenlítő országában! Gyertek el a Világ közepéhez, ahol az Eucharisztia szeretete hajt majd bennünket a szeretet mindent elsöprő ölelésébe, amiben megtudjuk, hogyan kell megtörni, szétosztani és megosztani életünket a társadalom kivetett testvéreivel, eljutva a megbocsátás szeretetétől az együttérzés szeretetéig.”

Ahogy az érsek szentbeszédéből is kitűnt, a 2024-es Quitói Eucharisztikus Kongresszus témája Jézus Szent Szíve lesz. Ekkor ünneplik majd a 150. évfordulóját is annak, hogy Ecuadort felajánlották Jézus Szent Szívének. „Ez a Szív ugyanaz a szív, amely szeretetre és irgalomra tanít” – mondta beszédének végén az érsek.

A szentmise végén Mateus érsek a Quitói Szűzanya szobrát ajándékozta Erdő Péter bíborosnak, meghívásként a 2024-es eucharisztikus kongresszusra, valamint az ecuadori nép hálájának jeleként az idei budapesti rendezésért.

A szentmisén részletek hangzottak el Oláh Patrik Gergő lovári nyelvű, Le Devleske című miséjéből. Közreműködött a GRAZIOSO kamarazenekar, a Nemzeti Filharmonikusok kamarazenekara, a Belvárosi Ferences Kántorátus és Farkas Rózsa cimbalomművész. Szólót énekelt Szőke Nikoletta és Takács Nikolas. A karmester Alpaslan Ertüngealp volt.
A szentmise változó részeiben közreműködött a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Sapszon Ferenc karnagy vezényletével, valamint a Budapesti Vonósok Kamarazenekara.

„Jézus ül életem kormánykerekénél” – Mary Healy tanúságtétele csütörtökön a NEK-en

(NEK)