Fotó: Szalai Erika

Nyitra megye MKP-s képviselői kezdeményezték azt a munkaértekezletet, amelynek témája a Komárom–Gúta–Vágsellye útszakasz megnövekedett teherforgalma volt. Az 573-as másodosztályú út mellett fekvő települések önkormányzati képviselői a rendőrség, a járási hivatalok, a regionális közútkezelő vállalat és Nyitra megye képviselőivel közösen szeretnének megoldást találni a régióban élők életét megnehezítő, balesetveszélyes útszakaszok által okozott gondokra. A megjelentek közös fellépést és találkozót sürgetnek a közlekedésügyi miniszterrel.

Egy tragikus közlekedési baleset emelte fókuszba az 573-as útszakasz mellett élők problémáját. Szeptember végén négy gútai férfi lelte halálát egy személygépkocsiban, amikor egy lengyel kamionos áttért a szemközti sávba, ahol gyakorlatilag három autót letarolt. A felboruló nyerges vontató maga alá temette a munkába igyekvő fiatal férfiak autóját. A négy halálos áldozaton kívül további hat személy is megsérült. A balesetet feltehetően a fáradt kamionsofőr mikroalvása okozhatta.

Az ifjú életek értelmetlen kioltása sokakban megfogalmazta a kérdést: mit keresett hajnalban egy lengyel kamion a másodosztályú útszakaszon Negyed és Ifjúságfalva között?

Fotó: Szalai Erika

A munkaértekezletet október 13-án Gútán tartották. Horváth Árpád polgármester, aki egyben a megyei közlekedésügyi, valamint regionális fejlesztési és területrendezési bizottság tagja, a kezdeményezésről elmondta, a szóban forgó út Nyitra megye tulajdonába és hatáskörébe tartozik, fenntartása is a megye feladata.

Ezért érezték úgy, hogy kezdeményezniük kell egy munkaértekezletet, melyen az érintett települések polgármesterei megbeszélhetik a megnövekedett forgalom által okozott problémáikat szakemberekkel, megyei képviselőkkel, hatékony és gyors megoldást keresve.

Komárom (és városrésze, Gadóc), Keszegfalva, Gúta, Ifjúságfalva, Negyed, Farkasd, Vágsellye képviselőinek beszámolói szerint elviselhetetlen forgalomnak vannak kitéve az útjaik, nem egyszer a településeken keresztül vezető úton „hetvennel robog a kamion”. A kritikusan túlterhelt 573-as út egybehangzó véleményük szerint egyértelműen balesetveszélyes. Jellemző, hogy a súlykorlátozó, illetve a forgalomlassító táblákat nem veszik figyelembe a rajta közlekedők, de a tranzitforgalom okozza a legtöbb gondot – derült ki a megbeszélés során.

Fotó: Szalai Erika

A polgármesterek számon kérték a rendőrség közlekedésügyi felügyelőségétől, miért nem ellenőriznek gyakrabban, vagy inkább folyamatosan. Meggyőződésük szerint ugyanis a gyakori bírságok is elvennék a szabálytalankodók kedvét. Mint kiderült, folyamatosan ellenőriznek, de nem győzik, mert nem rendelkeznek elegendő munkaerővel.

Míg a Komáromi járásban tízen, addig a Vágsellyei járásban nyolcan teljesítenek szolgálatot éjjel-nappal. Ezen felül eszközparkjuk sincs – egyszerűen nincs mivel mérniük egy kamion súlyát.

A közlekedésügyi felügyelőség egyik munkatársa megjegyezte továbbá, hogy a munkavédelmi felügyelőséggel való szorosabb együttműködésre is szükség lenne, hiszen az ő feladatuk ellenőrizni, hogy a kamionsofőrök betartják-e a kötelezően beiktatott pihenésre vonatkozó szabályokat.

Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke tájékoztatása szerint két éven belül teljes rekonstrukción esik át az útszakasz, ami közlekedésbiztonsági szempontból is jelentős változást eredményez. Az alelnök szerint azonban meg kell különböztetni a célforgalmat és a tranzitforgalmat, míg az egyik nélkül elképzelhetetlen a megye működése, a másik esetben el kell érni, hogy számuk csökkenjen.

„A Monostori híd megnyitásával a tranzitforgalom megnövekedett észak-déli irányba és ez idővel csak növekedni fog” – fogalmazott. Mint mondta, a megye részéről ahol kell, ott kint vannak a 12 tonna feletti gépjárműveket tiltó közlekedési táblák, a rendeletek értelmében az érintett gépjárművek csak az első osztályú utakat használhatnák.

Véleménye szerint megyei hatáskörben a képviselőknek indítványozniuk kell egy tervezetet, amellyel el tudják érni, hogy a tranzitforgalom ne használhassa a másodosztályú utakat.

Fotó: Szalai Erika

Keszegh Béla, Komárom polgármestere egyetértett az alelnökkel, ám hozzátette, megyei szinten, összefüggéseiben kell kezelni a problémát, hiszen ha valamelyik településről kitiltják a kamionforgalmat, az másutt megjelenik. Súlyos problémaként említette ő is az új dunai híd elkerülőút nélküli megépülését. Úgy látja, nincs rá esély, sem pénz, hogy a közeljövőben megépüljön. Keszegh szerint meg kell győzni a minisztériumot egy korridor kiépítéséről Nyitra és Komárom között. Felvetette, korlátozni kellene a Monostori híd teherforgalmát addig, amíg az állam nem biztosítja a megfelelő feltételeket.

Mindenképpen a minisztériummal való egyeztetést szorgalmazta azzal, hogy rá kell mutatni ezekre a hiányosságokra, „ezt meg kell, hogy hallja a miniszter”.

Az értekezleten a közlekedési szakemberek rámutattak, Nyitra megyében egyetlen egy méternyi autópálya sem épült, a gyorsforgalmi útszakaszok is a megyében a legrövidebbek, nincs észak-déli kapcsolat, nem épül az R7-es, nem épülnek elkerülő utak, nincs magasabb rendű közlekedési struktúra – ez okozza azt, hogy aránytalanul túlterheltek a regionális útjaink. A régió nem kapott helyet a kormányprogramban és a fejlesztési tervben sem, illetve a kormány leállította azokat az infrastrukturális beruházásokat is, amelyeket korábban már előkészítettek – mutattak rá. Mindenképpen a miniszterrel való tárgyalást látják ők is célravezetőnek.

Fotó: Szalai Erika

Bár az utóbbi négy évben az 500 kilométer hosszú megyei fenntartású, másodosztályú utak több mint a felét, 300 kilométert már felújítottak, ez sziszifuszi munka, hiszen a megemelkedett teherforgalom újra és újra tönkreteszi ezeket az utakat. A másodosztályú útszakaszok fizetőssé tételével sem lenne kisebb a teherforgalom – vélték. Az elkerülő utak megépülése is jobb, ha tudjuk, álom csupán. A sellyeiek figyelmeztettek: a vágsellyei elkerülő út megépítése ügyében több mint 10 éve egy kapavágás nem sok, annyi sem történt.

A munkaértekezleten a jelenlévők megegyeztek, egységesen, közös erővel lépnek fel a régióban élők helyzetének és a közlekedés javítása, biztonságosabbá tétele érdekében. Ezért mihamarabb találkozót kezdeményeznek Andrej Doležal közlekedésügyi miniszterrel és ezentúl rendszeresen tartanak majd a maihoz hasonló értekezleteket.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)