Hatodik alkalommal szervezi meg a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a családszervezetek jótékonysági adventi vásárát, amelynek befolyt összegéből idén a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonát támogatják – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Novák Katalin a videóban azt mondta: a gyűjtésben több mint 30 olyan családszervezet is részt vesz, amely fontosnak tartja, hogy karácsony közeledtével nemcsak a saját szervezetükhöz tartozó családokra, hanem minden magyar családra gondoljanak.

A Ficsak hat éve indította el – és azóta minden évben megszervezte – a jótékonysági eseményt, amelyen saját készítésű ajándékokat adnak el, és a befolyó összegből egy jó célt támogatnak – emlékeztetett a miniszter, aki hatodik éve az esemény fővédnöke.
Hozzátette: idén a jótékonysági adventi vásárt online rendezik meg.

Király Nóra, a Ficsak alapítója a videóban elmondta: 1,5 millió forintot szeretnének gyűjteni az anyaotthonnak, hogy jó körülmények között élhessenek azok a nők, akiknek kapcsolati erőszak miatt el kellett menekülniük otthonról.

Idei adventi gyűjtésünk teljes bevételét egy Új Családi Otthon kialakítására szánjuk, mely menedéket ad az arra rászoruló családok számára. A Leány, Anya, Gyerek Alapítvány, a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthona már 15 éve segíti a nehéz szociális körülmények közül érkezett fiatal édesanyákat, akik többsége sajnos súlyos bántalmazás, életveszélyes fenyegetések elől menekülve keresi fel az Otthont.

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Áder Júlia, a köztársasági elnök lánya közösen adventi koszorúkat készítenek, amelyeket a Ficsak Facebook-oldalán lehet megvenni – ismertette Király Nóra, hozzáfűzve: emellett a www.adjukossze.hu oldalon is fogadják az adományokat.

Jótékonysági Ringató a Lea anyaotthonokért

A Ringató idén is ÉLŐ online adventi jótékonysági koncerttel járul hozzá a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) VI. Adventi Jótékonysági Gyűjtéséhez.  A Ringató időpontja 2021. november 28., vasárnap 10.30. Aki szeretne a közös éneklésben, mondókázásban, karácsonyra hangolódásban otthonából részt venni, megteheti, csak annyit kérnek a szervezők, hogy egy számára megfelelő és nélkülözhető összeggel, egy jelképes belépő árával támogassa a „Segítsünk a bántalmazott édesanyáknak” gyűjtést az adománygyűjtő oldalon.

Az online esemény a Ringató Facebook oldalán lesz elérhető, a részletek itt találhatóak: https://www.facebook.com/events/295656955760010

(mti/Felvidék.ma)