(Fotó: Rákóczi Szövetség, facebook)

Budapesten mutatkoznak be három napon át a Hétköznapi hőseink – Írjunk történelmet című pályázatban résztvevő határon túli diákok, akiket szerdán Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntött a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Fontos, hogy tudjuk, honnan jöttünk, a felkutatott helyi hősök pedig nemcsak az adott közösségnek, hanem másoknak is muníciót adnak – hangsúlyozta Fekete Péter köszöntő beszédében.

Fekete Péter (Fotó: Rákóczi Szövetség, Facebook)

Mint rámutatott, múltunk, a gyökereink kapaszkodót jelentenek, amelyeket meg kell találni és megfelelően el kell helyzeni, de önmagunkban is szükségünk van kapaszkodókra. A határon túli fiatalok, amikor felkutatták a helyi hősöket, ilyen kapaszkodókat kerestek – tette hozzá.

Ez a három nap a hőseinkről szól, azokról, akik a határon túli településeken élnek

– hangsúlyozta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, kiemelve, hogy a projekt résztvevői az egész Kárpát-medencéből érkeztek: a dél-erdélyi Meggyesről, Komárom környékéről, a Csallóközből, a Vajdaságból és a Muravidékről is. A projektben 12 évestől 24 éves korig vettek részt fiatalok.

„Mindegyikük felkutatta a maga területén egy kis szegletét annak a múltnak, amely a helyi közösséghez kapcsolódik és ráirányítja a figyelmet az ottani értékekre” – emelte ki, hozzátéve: a pályázatra több értékes munka érkezett, amely segíti a Kárpát-medencei települések múltjának tudatosítását, megőrzését.

Csáky Csongor (Fotó: Rákóczi Szövetség, facebook)

Csáky Csongor kitért arra, hogy a résztvevők a három nap alatt délelőttönként videóadásban mutatják be azokat az embereket, akiket megtaláltak, felkutattak, délutánonként pedig egyebek mellett a Parlamentet, a Nemzeti Színházat tekintik meg.

„Igyekeztünk olyan programot összeállítani a résztvevőknek, amely megpróbál olyan metszetet adni a főváros kultúrájából, amely sokak számára meghatározó lehet” – mondta, megjegyezve: vannak köztük, akik még soha nem jártak a magyar fővárosban.

(MTI/Felvidék.ma)