Fotó: Aktuality.sk

Arra kényszeríteni a cégeket, hogy teszteljék az alkalmazottaikat és vállalják ennek anyagi terheit, nem más, mint a felelősség áthárítása, vélekedik a járványellenes intézkedések beharangozott változtatásairól a Klub 500.

Mint állítják, a tesztelés az egészségügyi gondoskodás része, ami az állam hatáskörébe tartozik és ott is kell maradnia. A legnagyobb szlovákiai munkáltatók szövetsége ezért felhívja a kormányt, hogy ismételten vezesse be a mobil állami mintavételi központok rendszerét, ahol hozzáférhetővé teszi a lakosság számára az ingyenes tesztelést.

„A vállalatok megtesznek minden tőlük telhetőt. Sajnos azonban a kormánynak ez az elképzelése a több ezer alkalmazottal dolgozó cégek számára kivitelezhetetlen” – állapítja meg a Klub 500.

Egyúttal emlékeztetnek arra, hogy a vállalatok több tízezer eurót fektettek a koronavírus elleni védekezésbe és rendkívül nehéz helyzetben vannak a járvány következtében kialakult gazdasági válság, valamint az alapanyagok magas ára és a történelmi csúcson lévő energiaárak miatt.

Ezért azt kívánni tőlük, hogy biztosítsák az alkalmazottaik heti többszöri tesztelését, miközben szó sem esik a költségeik bármiféle kompenzációjáról, sportszerűtlen a kormány részéről. A Klub 500 hangsúlyozza, hogy nem az intézkedéseket ellenzi, melyek célja a járvány megfékezése. Ezeket azonban szerintük meg kell vitatni és rendszerszintűvé tenni.

„A tesztelést az államnak kellene biztosítania és teljes mértékben térítenie. Ennek értelmében mindenki számára elérhetővé kellene tenni az ingyenes tesztelést vagy a mobil központokban, vagy a gyógyszertárakban. Az állam érdeke, hogy intézkedéseket hozzon a járvány megfékezésére. Nem helyes, hogy a kormány mentesüljön a felelősség alól azzal, hogy átruházza az erkölcsi és anyagi kötelezettséget a válságtól sújtott cégekre“ – fejtette ki a Klub 500 ügyvezető igazgatója, Tibor Gregor.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)