Október elején vette kezdetét az 52. Szenczi Molnár Albert Napok rendezvénysorozata. A tavalyi év után az ideit is befolyásolta a járványhelyzet, de mivel a rendezvényeket bizonyos feltételek mellett meg lehetett tartani, minden tervezett program megvalósulhatott. A rendezvénysorozat hivatalos zárórendezvényét november 6-án tartották, bár november 8-án még egy megemlékezésre kerül sor a magyar középiskolában.
A Szenczi Molnár Albert Alapiskolában megtartott zárórendezvényt Matus Mónika igazgató ünnepi köszöntője nyitotta meg. Kiemelte: Szenczi Molnár Albert ősei székelyek, nagyapja, apja molnár volt. A fiú azonban nem lett sem molnár, sem szenci lakos, helyette német és holland egyetemek tudós professzora és a legtöbb kiadást megért könyv, a protestáns zsoltároskönyv szerzője.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/02-Matus-Monika.jpg)
„Felismerte, mivel segítheti Magyarországot, hogy az a művelődés terén felzárkózhasson a művelt európai nemzetekhez. Méltán mondta magáról: egy nyelvnek nem utolsó ékesítgetője vagyok. Szenczi Molnár Albert az elsők között volt, akiben a nemzeti érzés mint szellemi érték öntudatra ébredt. Feláldozta külföldi sikerét és nyugati életformáját, hogy kultúrájáért küzdhessen” – mondta az igazgató.
Matus Mónika bevezetője után felléptek az alapiskola felső tagozatosai egy összeállítással, amelyből szintén Szenczi Molnár Albert élete és munkássága volt megismerhető.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/03-Szenczi-Molnar-Albert-eleterol-szolt-a-tanulok-eloadasa.jpg)
Az alapiskolások csodálatos műsora után az Immanuel – velünk az Isten ökumenikus énekkar adott műsort, ami előtt Matus Jenő boldogfai plébános szólt az ünneplőkhöz. Elmondta: minden kedden találkoznak az ökumenikus énekkarral, minden próbán megszólal Isten szava. Matus Jenő felolvasta Pál apostol korintusziakhoz írt levelét a szeretetről. „Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek” – hangzottak az értékes gondolatok.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/05-Immanuel-velunk-az-Isten-okumenikus-enekkar.jpg)
2017-ben alakult meg az énekkar, jelenleg 12 tagú az együttes. Szolgálják kicsi közösségüket, hiszen a végvárainkon, a templomainkban, az iskoláinkban így is szolgálni kell – emelte ki Matus Jenő, aki bízik a magyar feltámadásban. Ez a név újra szép lesz, és ezért az énekkar is nagyon sokat tesz – mondta el az atya.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/06-Koszoruzas.jpg)
Az énekkar műsorát a koszorúzás követte. Szenczi Molnár Albert domborműve az iskola aulájában található. Itt helyezték el koszorúikat az oktatási intézmények, a Csemadok és a Szövetség. Zárszót Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke mondott, kiemelve: ez a nap a szeretetről szólt. A műsort adóknak ezért nagy köszöntet mondott, hiszen itt volt az ideje, hogy a közösségünkben is szó essék a szeretetről. A műsor mindenkinek erőt adott. Bárdos Gyula elmondta: nagy öröm, hogy az idei évben megvalósulhattak a rendezvények és köszönettel tartozik az alapiskolának is, hogy ismét helyszínt biztosított a koszorúzási ünnepségnek és zárórendezvénynek.
- Matus Jenő
- A koszorúzási ünnepség résztvevőinek egy része
- Bárdos Gyula
(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)