(Fotó: Zilizi Kristóf)

November 19-én, pénteken sor került a hagyományos – Pozsonyhoz is kötődő magyar szentünk – Árpád-házi szent Erzsébet városi ünnepére az óvárosi Kék templomban. Idén az érvényben lévő óvintézkedéseket is fegyelmezetten betartva kisebb létszámú hívő jelenlétében zajlott az ünnepi magyar nyelvű szentmise.

Főcelebránsa és ünnepi szónoka az idén júniusban áldozópappá szentelt Kozma Péter atya volt. A minorita szerzetes jelmondata a következő: „Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek mint mi“.

Kozma Péter atya szentbeszédében hangsúlyozta:

most ünnepelt szentünk liturgikus emléknapján fontos tudatosítanunk, hogy minden körülmények közepette szükséges szeretnünk. Magunkat, a közelieket, felebarátainkat, sőt az ellenségeinket is. Hiszen a szeretetből sosem elég.

Szeretetünk leginkább abban nyilvánul meg, hogyha egy testvérünkhöz mi nem lehajolunk, de épp ellenkezőleg, felemeljük a magunk szintjére.

Szólt szerzete, a minoriták három fő tartópilléréről, amit szükséges megtartaniuk: ezek a tisztaság, engedelmesség, szegénység. Nehéz elképzelnünk mindennapi életünket anélkül, hogy engedelmeskednénk felebarátainknak a bajban, nehézségekben, segítségre szorulásban. De mégis erre kell törekednünk.

A szentmise áldozati liturgiájában közreműködött a lelki rendezvényt szervező Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora; továbbá Masicza Robert, a helyi lelkiatya szemináriumi osztálytársa, a jelenlegi somorjai esperesi kerület esperese, csallóközcsütörtöki esperesplébános; a nyugalmazott Németh Rezső főtisztelendő, aki Tamás atya rendszeres helyettesítője a ferences templomban; továbbá a vendég Ostrák Ladislav atya.

(Fotó: Zilizi Kristóf)

Az áldozati liturgia elején a pozsonyi magyar katolikus közösség tagjai, Varga Mária és Soltész Árpád vitték az elkészített adományokat az oltárra. Így mások mellett a piros-fehér-zöld trikolórral is ellátott cipót. A lelki eseményen közreműködött a gútori templomi kórus, élén Pogány Lajos és Fekete Gábor kántorokkal.

Tamás atya Péter minorita szerzetes-főcelebráns ünnepi újmisés áldása előtt köszönetet mondott a pozsonyi magyar közösség tagjainak, a híveknek, valamint a zarándokoknak a részvételért.

Végezetül Péter atya a szent Erzsébet ereklyéjével is ellátott újmisés áldásában részesített.

  Az ünnepség a pápai és magyar himnuszok eléneklésével zárult.

(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)