Fotó: pixabay.com

Az emberek jelentős része igényli a változást, a reformot. Persze ahhoz, hogy valami változzon, valamit meg kell változtatni. Ez viszont probléma, mert minden változás/változtatás bizonytalansággal jár együtt. Kimozdítja az érintetteket a komfortzónából, tehát kényelmetlenséget okoz. Ezért (is) van az, hogy a változtatás szükségességét ugyan elfogadjuk, talán még  támogatjuk is, de úgy, hogy a személyünket lehetőleg ne érintse – nekünk ne kelljen megváltoznunk. Érvényes ez a napokban sokat ragozott oktatásügyi, egészségügyi és igazságszolgáltatási reformokra is.

Az oktatásügynél maradva, évente 4-6 kis létszámú iskolánk szűnik meg, mert elfogynak a gyerekek, ezért finanszírozhatatlanná válnak. Ennek ellenére nem teszünk szinte semmit a folyamat megállítása érdekében, pedig az érintettek közös megegyezéssel és akarattal találhatnánk megoldást.

Segítene, ha minden magyarok által lakott településen óvodát, esetleg bölcsődét is működtetnénk, mert lenne gyerekutánpótlás.

Megoldást jelentene az adott régió kisiskoláinak összefogása, kistérségi iskolaként való működtetése. Segíthetné a megoldást a helyi óvoda és iskola „összevonása“, esetleg a település (a térség) óvodájának, alap- és középiskolájának iskolaközpontba szervezése, stb.

Az ilyen jellegű átszervezéshez természetesen szükség lenne a párbeszédre, a polgármesterek támogatására, az érintett intézmények hajlandóságára és a tanulók, illetve szüleik megértésére. A polgármester viszont nem kíván a változtatás élére állni, mert fél, hogy a legközelebbi választásokon megbuktatják. A pedagógusok is ellenérdekeltek, mert előfordulhat, hogy a kistérségi iskolába esetleg utazniuk kellene, új tantárgyakat kellene tanítaniuk. A gyerekek esetleges utaztatása a szülőknek is kényelmetlenséget okozhatna.

Maradjon inkább minden a régiben! Legfeljebb majd siránkozunk, szidjuk a fenntartót, tiltakozunk. Tiltakozunk a kórházreform ellen is, pedig tudjuk, hogy működhetnének jobban, hatékonyabban is. Talán akkor nem kellene éveket várni a műtéti beavatkozásokra. Ha észszerűbben gazdálkodnának, nem kellene évente több mint 500 millió euróval támogatni ezt a megújulni képtelen rendszert.

Változtatni kellene az igazságszolgáltatáson, a bíróságok rugalmatlanságán. Az évekig elhúzódó pereket fel kellene gyorsítani.

Mégis mindig akad valaki, vagy valakik, akik a reformokat megakadályozzák, mert véleményük szerint előkészítetlen, kényelmetlen, esetleg érdekeket sért.

Marad tehát minden a régi kerékvágásban, mert már megszoktuk, sőt még büszkék is vagyunk arra, hogy „ezt is“ sikerült elgáncsolni.

(Albert Sándor/Felvidék.ma)