Kép: Facebook

Belehalt sérüléseibe az a lengyel pap, akire egy Varsó melletti városban – Siedlce – találtak rá november 11-én éjjel – írja a Mandiner a polsatnews.pl nevű portálra hivatkozva. Bár az eset egy hete történt, mostanában kezdett csak terjedni a magyar nyelvű sajtóban.

A harmincöt éves Maksymilian Adam Świerżewski ferences rendi szerzetes november 11-én este sétálni indult, s rendtársai csak reggel vették észre, hogy nem érkezett vissza a kolostorba. A városban található Aleksandria Parkban viszont már este nyolc és kilenc között megtalálták az eszméletlen, ütések és rúgások nyomait viselő szerzetest. Maksymilian Adam Świerżewskit súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, azonban az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Az atyát kilenc éve szentelték pappá, rendtársai szerint közkedvelt lelkiatya volt, elsősorban hitelessége miatt. Az elhunyt szerzetes nemcsak Lengyelországban, hanem Fehéroroszországban is végzett lelkipásztori tevékenységet.

Ügyében a rendőrség nyomozást folytat, a boncolás eredményeinek híján egyelőre halálos kimenetelű verésnek titulálva az esetet. A gyilkosságról a lengyel parlamentben is beszéltek.

(LB/Mandiner/Felvidék.ma)