Sorozatunk előző részében Laib Rezső bősi gyógyszerész, drogista és gyártulajdonos címmel a csallóközi Bősön élt híres személyiség gyártulajdonosi sikereit tártuk fel. A közzétett adatok alapján kijelenthető, a Csiliz-parti településen ő alapította Magyarország első illóolajgyárát.
A folytatásból látni fogjuk, nem csupán a régiónkban alkotott elismerésre méltót, hanem a 20. század első felében a Magyar Királyság és utódállama, a Csehszlovák Köztársaság legkiemelkedőbb szakemberei között tartották számon.
A gyógynövénytermesztés népszerűsítése
A magyar földművelés század eleji helyzetének felmérését követően jutottak arra a következtetésre, miszerint Magyarországon évente néhány millió korona vész el a természetben megtalálható értékes növények feldolgozásának elmaradása miatt. Éppen ezért a földművelésügy igyekezett nagy hangsúlyt fektetni a vadon termő herbák szedésére. Olyan népréteget akartak keresethez juttatni, amely „vagy még nem bírja, vagy már nem bírja a kapát”. Ezt az elképzelést erősítette annak a községi bírónak a beszámolója, aki szerint három nincstelen öregember azért hagyhatta el a községi szegényházat, mert gyógynövény-gyűjtéssel elegendő jövedelemre tettek szert.
A minisztérium a gyógyfüvek értékesítését a beváltó telepek és illóolajgyárak által kívánta megoldani, mint például Mezőkövesden, Egerben és Bősön. Ezek a kezdeményezések a vonzáskörzetükben hozzájárultak a gyűjtés és termesztés fellendüléséhez.
A támogatásoknak köszönhetően az első világháborút megelőző évre már egyre több helyen vásároltak fel alapanyagokat: Nyitraszucsány, Privigye, Szeged, Kolozsvár stb. mellett természetesen Bősön is.
A néptanítók körében ugyancsak népszerűsítették a témát. A Vallás- és Közoktatásügyi Magyar Királyi Minisztérium folyóiratában, a gyógynövények termesztéséről közölt írásokban rendszeresen Laib Rezső és dr. Marschall munkájára, az ún. „Praxis”-ra hivatkoztak. A Pozsony vármegyei gyógyszerész a tanácsadáson túl az érdeklődőknek a növények magvait és palántáit is biztosította.
A parfümkészítés legkiválóbb szakembere
A Gyógyszerészi Hetilap szerkesztősége Kérdések és feleletek című rovatában, a parfümök előállításának módozatairól írva megjegyezte, közhasznú utasítások a gyári eljárások titkosítása miatt nincsenek. Mivel a téma iránt érdeklődőket mégsem akarták válasz nélkül hagyni, ezért tanácsadásért a bősi gyógyszerészt javasolták felkeresni, aki ebben a témában „a legkiválóbb szakember”. Laib a tudását közkinccsé tette, és aktív részt vállalt a közvélemény tájékoztatásában. (1918)
A tudomány mecénása
Az illóolajgyáros Laib a tudomány oldaláról érkező felkéréseknek is eleget tett. A 19. század közepén Kolozsvárott megalakult Erdélyi Múzeum – Egyesület 1907. évi botanikus múzeumi programjának egyik kiemelkedő mozzanataként hirdette a magyar földön termeszthető gyógyító (patikariusi v. patikai) növények oktató és szemléltető módon történő bemutatását.
A kiállítási anyag bővítése „a mi ügyünket e téren lelkesen támogató böősi LAIB-cégtől eredő” preparátumokat, illóolajat, esszenciát és gyógynövénykivonatokat tartalmazó küldeményének köszönhető. Az egyesület vezetősége hazafias köszönetét küldte Bősre az őket támogató gyógyszerésznek és cégtársának.
Laib oktatói tevékenysége
Felvidék 1918-as elszakítása után Pozsonyba költözött, ahol a gyógyszerész-gyakornoki tanfolyam tanára lett. Mindeközben a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület tiszteletbeli tagjának tekintette. Publikációiban a gyógynövények termesztéséről és feldolgozásáról, az illóolaj gyártásáról, a beváltó központok népszerűsítéséről értekezett.
Munkájának jelentőségét a Királyi Magyar Természettudományi Társulat gondozásában megjelenő Természettudományi Közlönyben is kiemelték, mivel az orvosi növények gyűjtéséről a század elején magyar nyelven íródott kötet még nem volt. Éppen ezért ajánlották Laib Termelési előírások a praxisból című kiadványát.
Az első szlovenszkói magyar nyelvű gyakornoki tanfolyam Pozsonyban
Laib Rezső igazgató és dr. Schulek Béla tanár a sok nehézséggel dacolva, minden tekintetben szép eredményeket mutatott fel. A hallgatók növénytani és kémiai tudását különböző tanulmányi kirándulásokon gyakorlati tapasztalatokkal egészítették ki. Útjaik során a vidék gyógynövényekben gazdag flórájával, valamint a vegyipari gyárak működésével, a kémia alkalmazásával ismerkedtek meg. A képzés résztvevői dr. Bozóky Géza dékán közreműködésének köszönhetően a pozsonyi Comenius Egyetem jogi fakultásán kerültek elhelyezésre.
A Szlovenszkói Alkalmazott Gyógyszerészek Szövetsége 1925-ös közgyűlésén, a szakma elismerésének jeleként, Laibot nagyválasztmányi tagsággal bízta meg.
Laib és társai találmánya
Az első világháború utolsó éveiben a hátország ellátását a hatóságok egyre nehezebben oldották meg. Az 1917-es esztendő végén két vegyész kollégájával a budapesti Szabadalmi Hivatalnál jelentkezett. Az általuk kidolgozott eljárásnak köszönhetően olyan növényi tápfolyadékot állítottak elő, amely az emberi táplálkozásban a tej pótlására volt alkalmas.
A feltalálói kezdeményezésre a hivatal a szokásos eljárást megindította, és kitűzte az időpontot a találmányi bejelentés ellen emelhető felszólalások tárgyalására. Ekkor azonban nem várt fordulat történt.
A folyamat 1919 elején a hivatal kedvezőtlen döntésével zárult. A bejelentést visszautasították, illetve kijelentették, ezután „az ideiglenes oltalom fenn nem állottnak tekintendő”. Arra vonatkozóan nincs információnk, hogy kinek a kezdeményezésére, illetve milyen alapon utasították el a találmány szabadalmaztatását.
A Magyar Gyógyszerészet Pantheonjában
A gyógyszerész szakma a nagy elődök emlékének megőrzését mindenkor erkölcsi kötelességének tartotta. Éppen ezért 1941-ben az Egyetemi Gyógyszerészeti Intézet kezdeményezésére összeállították azok névsorát, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar gyógyszerészet fejlődéséhez. A bizottság olyan kiváló patikusok adatait gyűjtötte össze, akik hivatásukban maradandót alkottak, illetve munkásságuk a pálya megbecsülésére is kihatott. A Magyar Gyógyszerészet Pantheonjába 46 személy, köztük Laib Rezső felvételét hagyták jóvá.
A Laib család
A gyógyszerész magánéletéről és bősi éveiről eddig csak közvetett információk kerültek elő. Tivadar fiuk 1902-ben született Bősön. Később orvosként Budapesten praktizált. 1933-ban feleségül vette Hódosi Kovách Piri kisasszonyt, egy földbirtokos lányát.
Laib Mariskát 1926-ban dr. Bayer Adolf körorvos jegyezte el.
Az 1931-ben Szegeden megnyitott gyógyszerészgyakornoki tanfolyamon kitűnően vizsgázott Laib Margit Csehszlovákiából. Két évvel később a szegedi Ferenc József Tudományegyetem hallgatójaként kitűnő eredménnyel végzett. Az approbációs vizsgát már Szücs Dezsőnéként teljesítette (1939).
A Gyógyszerész Közlöny 1930. június 8-án közölte a szomorú hírt: „Laib Rezső egykor bősi gyógyszertár tulajdonos, az utóbbi két évben pedig a szepesbélai gyógyszertár gondnoka, rövid szenvedés után elhunyt. A megboldogult évtizedek óta egyik legnagyobb propagálója volt a magyar gyógynövénytermelésnek és gyűjtésnek s e téren hervadhatatlan érdemeket szerzett. Egy időben magának is volt virágzó gyógynövénytelepe, sőt illóolajgyárat is létesített. Hazánk megcsonkítása idején a Felvidéken maradt s itt vetett véget a halál értékes munkásságának.”
Tisztelői szerint Laib Rezső a magyar gyógynövénytermelés és -gyűjtés legnagyobb népszerűsítője volt. Tisztelet emlékének.
Felhasznált irodalom:
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Pozsony vármegye és Pozsony, 1904; Dr. Szász Tihamér szerk.: Gyógyszerészi Almanach az 1942. évre. Budapest, 1942; Értesítő a Kegyes Tanítórendiek Váczi Nagy-gymnasiumáról az 1876/7-iki tanévben. Vácz, 1877; Dr. Polák Ede: A Magyarországi Kegyes Tanítórend Kecskeméti Főgymnasiumának tudósítványa az 1877/8-iki tanévről. Kecskemét, 1878;A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-egyetem almanachja MDCCCLXXXIII-LXXXIV-ről. Franklin-Társulat Könyvnyomdája, Budapest, 1884; Drogista Közlöny – A „Drogista Ifjak Egyesületé”-nek hivatalos közlönye. 12. szám, 1905; Központi Értesítő, A Kereskedelmügyi M. Kir. Minisztérium kiadása;Gazdag István: Debrecen város történeti kronológiája VIII. 1912-1920. In Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XIX. szerk.: Gazdag István, Debrecen, 1992; Kósa László: Erdélyi Múzeum-Egyesület In Magyar néprajzi lexikon, Arcanum; Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Évkönyve az 1907. évre, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 1908; Különböző újságok híradásai.
(PaedDr. Darnai Zsolt/Felvidék.ma)
