Richard Sulík (Fotó: TASR)

Richard Sulík gazdasági miniszter nem járul hozzá a Közép-Szlovákiai Energetikai Művek (Stredoslovenská energetika, SSE) eladásához egy magyar vállalatnak, jelentette be az SaS vezetője a szerdai kormányülés előtt. Hozzátette, nem látja értelmét egy olyan privatizációnak, ahol ismét egy állam lesz a tulajdonos, ahogy azt is elmondta, nem tetszenek neki azok a lépések, melyeket Magyarország tett az utóbbi időben.

Sulík elmondta, az SSE 51 százalékát a szlovák állam, 49 százalékát pedig a cseh EPH vállalat birtokolja. Utóbbiak el akarják adni részesedésüket, ekkor jelentkezett vételi szándékával a magyar MVM.

A miniszter rámutatott, a kormánynak lehetősége van arra – a létfontosságú infrastruktúrákról szóló törvény alapján –, hogy megakadályozza az adásvételt.

Sulík a következő kabinetülésen állásfoglalást tervez beadni az ügyben.

Sulík már kedden megbeszélést folytatott František Čuporral, az SSE igazgatótanácsának elnökével. Jelezte, hogy nem támogatja az adásvételt. Habár Szlovákiának elővásárlási joga van, a részvények ára 1,250 milliárd euró.

Sulíknak korábban az sem tetszett, hogy Magyarország termőföldeket vásárolt volna Szlovákia területén. Leszögezte, „nem akarom, hogy a magyar államnak jelentős része legyen egy nagyvállalatban. Ez nem történhet meg, ráadásul feleslegesen megterhelné a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatokat.”

(LB/Felvidék.ma/TASR)