Kép: TASR

A magyar kormány visszavonta a termőföldvásárlásról szóló határozatát a vele szomszédos országokban – jelentette be Ivan Korčok szlovák külügyminiszter. Korčok elmondta, hogy a döntésről Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta, a fejlemény nézete szerint igazolja, hogy kölcsönös konzultációra és intenzív párbeszédre van szükség minden lépésről, ami a két ország kapcsolatait érinti.

„Nem sokkal ezelőtt tájékoztatott magyar kollégám, hogy Szlovákia észrevételei nyomán a magyar kormány úgy döntött, visszavonja a termőföldvásárlásra vonatkozó határozatát a szomszédos országokban. Erre kértem a múlt heti tárgyalásunkon Szijjártó Pétert, és azt is megerősíthetem, hogy tegnap erről is tanácskozott a szlovák és a magyar kormányfő, ma pedig Orbán Viktor levelet küldött Eduard Hegernek, hogy tájékoztassa erről a lépésről” – jelentette ki kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Korčok.

A külügyminiszter bízik benne, hogy rövid időn belül választ kap a magyar külügyminisztériumtól a magyar kormány ingatlanvásárlási terveivel kapcsolatban is, továbbá a Szlovákiában futó, oktatásügyi és vállalkozásokat támogató programjairól.

„Üdvözlöm ezt a lépést, hiszen számos kérdést tisztázhatunk, egyúttal megerősítem, hogy a további konstruktív párbeszédet szorgalmazzuk a közös dolgainkat érintő többi ügyben is” – hangsúlyozta a szlovák külügyminiszter.

(Felvidék.ma/TASR)