A mézeskalács-készítés egy élelmiszeripari kézművesség, melynek Rozsnyón is saját hagyománya volt. Sylvia Holečkovával, a Rozsnyói Bányászati Múzeum munkatársával beszélgettünk az eljövendő ünnepekhez köthető szokásról.
Fellelhetőek még az eredeti mézeskalács receptek?
Eredetileg a mesterek kizárólag mézes tésztát készítettek mézből, rozs- vagy búzalisztből és vízből. Nagyon szigorúan védték az elkészítés pontos receptjét, ezek nemzedékről nemzedékre öröklődtek. A legfontosabb alapanyag a méz volt. Nemcsak a mézeskalács minősége függött a méz minőségétől, hanem a mézeskalács készítőjének presztízse is. A céhek ezért a minőségi méz vásárlását hangsúlyozták. A tésztát faládákban, sötét helyen tárolták. Minél tovább állt a tészta, annál jobb minőségű volt.
Hogyan alakították ki a mézeskalács formákat?
A szilárd tésztadarabokat különféle formákba nyomták. Eleinte fafaragású formákat használtak többféle motívummal (vallásos motívumok, gyerekek pólyában, babák, korabeli ruházatú figurák, huszár, lovacska, kakas, szív, ábécé, virágmotívumok stb.). A formákat gyakran maguk a mesterek készítették, melyeket főleg körtefából faragtak, mert ezek voltak a legjobb minőségűek. A mézeskalácsokat így a formától kapott dombornyomott mintával díszítették. Kezdetben a mézeskalács elsősorban a városokban volt elérhető, de fokozatosan a vásárok és búcsúk révén elterjedt a vidéki területekre is. Gyakran állították ki emléktárgyként az előszoba ablakai között.
Lovacskás mézeskalács forma a 19. századból (Rozsnyói Bányászati Múzeum / S. Holečková)
Az idők folyamán változott a készítés módja? Foglalkoztak más termékek előállításával is a mézeskalács készítése mellett?
A 19. század végén a mézeskalács-készítők cukrot kezdtek használni, ami megpuhította a tésztát, így ki lehetett vágni. A hagyományos, faformába készült kalácsok fokozatosan kezdtek eltűnni és előtérbe kerültek a kivágásra szolgáló fémformák. Fokozatosan megszűnt a hagyományos mézeskalács-készítés is. Idővel a mézes sütemények gyártása és értékesítése mellett viaszöntéssel és gyertyakészítéssel is elkezdtek foglalkozni.
Rozsnyón is alakultak mézeskalácskészítő céhek?
A rozsnyói mézeskalácsosoknak kezdetben nem volt céhük Rozsnyón. A pozsonyi céhhez, később, 1736-ban a lőcsei Mézes céhhez, majd a 19. század elején néhányan a kassai céhhez tartoztak. 1820-ban lett saját céhük Rozsnyón, amikor június 9-én céh artikulust kaptak. A rozsnyói mézeskalács-készítők mellett más városokból származók is tagjai lettek ennek a céhnek. 1822-ben a céhnek körülbelül 20 tagja volt.
A rozsnyói mesterek azonban nem voltak megelégedve a céhszabállyal, mivel az nem foglalkozott kellőképpen a viaszöntéssel, hiszen fontos tevékenység volt a viaszgyertya készítése is. Fenntartásaik voltak még a kétéves inasképzéssel és a segédek képzésével kapcsolatban is.
Rozsnyó korábban is fontos szerepet játszott a mézkereskedelemben. A viasz és a viaszgyertyák is fontos kereskedelmi cikkek voltak. A rozsnyóiak széles környékről vásároltak mézet, és nemcsak a hazai, hanem a külföldi piacokon is értékesítették termékeiket. Megvédték pozíciójukat az üzleti életben, és drasztikus módszereket alkalmaztak a versenytársakkal szemben. Olcsóbban vásárolhattak mézet azok a mézeskalácsosok, akik a saját műhelyükben dolgozták fel azt.
Virágos mézeskalács forma a 19. századból (Rozsnyói Bányászati Múzeum / S. Holečková)
A rozsnyói viaszgyertyák a legjobb hírnévnek örvendtek az országban. A rozsnyói gyertyákat követték a besztercebányai és a vágújhelyi gyertyák, ahol kisebb mennyiségben készültek ilyen árucikkek. A lőcsei mézbor mellett a rozsnyói volt a legértékesebb. A rozsnyói mézeskalácsos kézművességhez a 18. század elejéről Safránek Mihály mézeskalácsmester érdekes története is kapcsolódik. 1701-ben a rozsnyói városi tanács megengedte neki, hogy mesterségét a céhen kívül is végezze, annak ellenére, hogy a céhes tagság kötelező volt. Lehetővé tette számára, hogy mézeskalácssütést és -árusítást végezhessen, hogy ebből a tevékenységből meg tudjon élni, majd a fennmaradó bevételből befizesse a céhbe való belépést.
Milyen tárgyak találhatóak jelenleg a múzeum gyűjteményében?
A Rozsnyói Híradó regionális történeti sajtóból megtudtuk, hogy 1912-ben több, a rozsnyói mézmesterséghez kapcsolódó tárgy került a Városi Múzeum gyűjteményébe. Tizenegy régi fából készült mézforma, harminckilenc 19. századi fémlemezből készült mézesforma, tíz darab mézeskalács készítésére szolgáló szerszám, egy viaszgyertya-mártogatós rézüst és egy 18. századi, művészi faragású, fából készült mézforma került a tárlatba. Ezekből a tárgyakból 11 darab fa mézeskalács-készítő forma maradt fenn a XIX. századból. Jelenleg a Rozsnyói Bányászati Múzeum néprajzi gyűjteményében vannak nyilvántartva.
A Rozsnyói Bányászati Múzeum történelmi gyűjteményének adattárában a rozsnyói méz- és viaszöntő céh pecsétje és mesterlevele is megtalálható.
Az 1820-ból származó pecséten a pecsétmezőn kör alakban a következő vésett felirat olvasható: „SIG.D.PR.ROSNAUER LEB.U.WACHS.Z.H.LAADE. 1820”. A pecsétmező közepén vésett motívum – három méhkas repülő méhekkel körbevéve és a város, mely felett egy szárnyas gömb lebeg élet- és reményszimbólummal, ezen egy női mitológiai alak áll a feje fölött lebegő fátyollal. A pecsét fogantyúja vasból készült, nyolcszögletű, hengeres véggel.
A 19. század 20-as éveiből származó mesterlevélen a festő, grafikus, rézmetsző és rajztanár, Johann Baumerth Rozsnyó város látképét örökítette meg.
Mesterlevél – Rozsnyói Bányászati Múzeum / Š. Fábián
