Lárma, nyüzsgés, tolongás. Roskadásig pakolt bevásárlókocsik, türelmetlenség a kasszánál és a parkolóban. Így készülünk karácsonyra? Valóban jól készülünk így az ünnepre? Már szinte le sem merem írni: a szent ünnepre?
Pazarló bőségre csábítanak a reklámok, a bevásárlóközpontok. Számoló és számító üzletemberek nyilatkoznak a tévében, rádióban, mennyivel többet költ a magyar idén ajándékokra. Mintha ez valami tényleg fontosat mutatna! Ennél a nyers és bántó adventi bizniszprofit szemléletnél sokkal drámaibb a valóság. Lesz mit odatenni sok embernek a fa alá. Eközben az is igaz, lesznek, akiknek alig valamit. Talán még fácskájuk sem lesz, csak egy fenyőgally. És ajándékot is csak a jótékonysági – egyházi és nem egyházi – akciókból tudnak hazavinni.
A nagy kérdés ez: hol és milyen módon lesznek ott az emberek a feldíszített, már most csillogó-villogó karácsonyfák és a szegénység ágai mellett? Néha az az érzésünk, hogy vannak, talán nem is kevesen, akik maguk helyett egymást is túllicitálva ajándékhalmazokkal próbálják gazdagabbá, ünnepibbé tenni az ünnepet.
Minden ott van – csak önmaguk valahogy nem jutnak közelebb egymáshoz, családtagjaikhoz. Mert nem Betlehembe, nem a jászolbölcsőhöz indulnak el. S mert nem érkeznek meg oda, így egymáshoz sem.
Próbáljunk meg az ünnep illúziójától a legszemélyesebb valóságig eljutni. Még van reá pár napunk! Ez a szív- és életerősítő ünnepi készülődés, majd igazi karácsonyolás belső zarándokútja. Itt csak lépésről-lépésre, egészen személyesen lehet haladni – a Titokhoz, az emberszívet vonzó Fenséges Csodához. Az ámuló kérdéssel kezdődik ez a nagy belső zarándoklat: miért is van karácsony? Miért lett emberré Isten? Ezt a kérdést próbáljuk meg magunkban megválaszolni…
Fedezzük fel Isten csillagképeit a szívünkben
Annyit már tud keresztyén népünk, meg a hitoktatásra újra járó ifjúságunk, hogy a Jézus-történetnek is volt adventje. Az Ószövetségben próféták jövendölték. Kozmikus adventje is volt, mert Isten bölcs terve szerint a nagy együttállás, a coniunctio magna égi jelenségében a Jupiter és Szaturnusz pályájukon egymással „fedésbe” került, így hatalmas többletfény áradt el az égen.
Ezt a kozmikus adventet észlelték a napkeleti bölcsek, a mágusok, a csillagászok. Az ő adventjük az volt, hogy elindultak Jeruzsálembe, mert látták a Nagy Király csillagát, s elindultak imádni őt. Mind a bibliai, mind a kozmikus advent, mind a csillagászok adventje az Egyetlenről szólt, az értünk emberi testet öltött Gyermekről.
Igen nagy volt az örömük, amikor megtalálták a helyet, ahol az Istengyermek pihent. Ez a lényeg.
Meg az, hogy erre a karácsonyszülő eseményre angyali seregek sokasága kezdett el nyüzsögni a mennyben, közelített el a pásztorokhoz, akik ott tanyáztak Dávid városa körül. Az angyalok glóriát zengtek a föld fölött, a pásztorok pedig odazarándokoltak a Csodához, s ámulva-bámulva szívták magukba a csodát. Megtelve Vele, elmentek és a környéken elhíresztelték azt. Biblia, kozmosz, mágusok, angyalok, pásztorok mozdultak meg a csodáért. Ha a mi lelkünk égboltján ezekből semmi nem fényesedik ki, hiába lesz roskadásig az asztal, díszdobozok garmadájában az ajándék, sehonnan sehova nem érkezünk meg – és valójában üres marad az ünnep.
Félelemoszlató öröm – bedőlni vagy leborulni?!
Mi volt az Úr angyalának első szava? „Ne féljetek, nagy örömet hirdetek nektek” (Lukács 2,10). Az angyalok, az Isten hírnökeiként föld és lélek közelben tanyázó szellemi lények az Úr parancsára nagyon jól tudták, mire van szüksége minden embernek. Félelemoszlatásra. A félelem szürke, nyirkos ködét oszlató örömre. Annak képviseletében szóltak, aki királyi győztesként a kereszt, halál, bűn, elmúlás fölött okkal-joggal hatalmasan szólal meg. Aki jól hallja Őt, abban szavára minden szavunk térdre hullik, bennünk és velünk együtt. Mert Ő ma is így szól:
Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! (Máté 14,27).
Ha valaki, Ő igazán tudta, mennyi félelem-fóbia lakozik az emberi lélekben. Egykor és ma. Félelem az élettől (dzóéfóbia), félelem a haláltól (nekrofóbia). Félelem a másik embertől, Covid-fóbia és klímafóbia. Akinek sok java van, annak elvesztésétől. Akinek kevese van, annak elvesztésétől. Félelem az emberek szájától, a médiától, a hatalomtól. És a hatalom elvesztésétől. Az advent Ura és a karácsony Krisztusa hozzáteszi: Ne féljetek, én legyőztem a világot (János 16,33).
Igen, Ő mindazt legyőzte, ami a világban fogva tart és a világot fogva tartja. Az önveszejtés, a tékozlás félelmét. Ma, amikor annyi hamis próféta árasztja eszméit, téveszméit, tisztán látnunk kell: Jézus a téveszméket is legyőzte. Beszélhetnek mégoly meggyőzően és fején találva a szöget a még soha nem volt válságról, ami jön, a pénzvilág, a kapitalizmus és a demokrácia végnapjairól.
E jelenségek fölött is megáll a világkormányzó Krisztus igazsága: ne féljetek, én legyőztem a világot.
El kell döntenünk: a mégoly alátámasztottnak tűnő próféciáknak hiszünk-e, bedőlünk-e ezeknek, vagy a világot végcélja felé – kríziseken át – kormányzó Krisztus előtt hajolunk meg. Ahogyan egykoron ott az istállóban a napkeleti bölcsek és az egyszerű pásztorok. Bedőlni vagy leborulni? Ez az igazi adventi alternatíva!
Annyival áldottabb lesz ünneped, minél többeket ölel meg a szíved
Keresztyén őseink ezredévvel ezelőtt felismerték ezt a valós alternatívát. Nem csecsebecsékkel készítették a méltó ünneplést, hanem létkérdések döntéshelyzetében. És tudtak jól dönteni. A bölcs teológia ezt így fogalmazta: in confusionem hominis – Dei providentia – az emberi zűrzavarban, konfúzus helyzetekben hagyatkozzatok Isten előrelátására, gondviselésére.
Ezt tették a II. világháború utáni lelki újrakezdésről tanácskozó keresztyének 1948-ban az amszterdami világgyűlésen, amikor két héten át reményüzeneteket fogalmaztak meg az emberiség zűrzavara és Isten üdvterve témáról. Kortársunk, a Covid első hullámában elhunyt olasz író-filozófus, Luciano de Crescenzo ezt írta:
„Mi csak félszárnyú angyalok vagyunk. Ahhoz, hogy repülni tudjunk, egészen át kell ölelnünk egymást”.
Ahhoz, hogy igazi adventünk, karácsonyunk legyen, belső zarándokutunkon el kell jutnunk eddig: valakit egészen átölelni. Minél többen lesznek, akiket így átölelsz, annál gazdagabb, igazibb lesz az ünneped. Mert belső égboltod csillagképe alatt meg is érkezel Betlehembe – Őhozzá és még valakihez…
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
